Ebédet merészelt venni magának a mentős, egy jóindulatú honfitársunk fel is jelentette

Megosztás

Mintha nem lenne eléggé durván leterhelve így is az egészségügy, valaki még ilyenekkel tölti a szabadidejét. Remek húsvéti ajándék volt.

A feljelentésben kifogásolt hamburger ügyére maga az Országos Mentőszolgálat főigazgatója reagált. Válaszában megértést kért a frontvonalban küzdő mentődolgozók felé.

Piros tojás helyett feljelentést kaptak húsvétkor a mentők – írja az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán. Az mentőszolgálathoz ugyanis fényképes lakossági bejelentés érkezett az ünnepek alatt, amelyben, mint fogalmaznak:

Egy férfi sérelmezi, hogy szolgálatot teljesítő bajtársaink ebédet vásároltak.

Egy mentőegység egyik tagját egy budapesti, Szentendrei úti hamburgerezőnél kapták rajta, amint elvitelre vesz ételt magának és bajtársainak.

Az ügyben vizsgálat is indult. Ebből kiderült, pontosan 1 perc 51 másodpercig tartott megvenni az ételt, amelyért a poszt szerint nem ellátás alatt vagy helyett, hanem a kórházból a mentőállomásra tartva álltak meg. A vizsgálat ráadásul azt is feltárta, hogy a mentősök ezután az állomáshelyükhöz érve riasztást kaptak, így csak jóval később ehették meg a kifogásolt ebédet.

A panaszra az Országos Mentőszolgálat főigazgatója maga válaszolt. Válaszában megértést kért a frontvonalban küzdő mentődolgozók felé, akik áldozatos munkájára a jelenlegi hatalmas terhelés mellett is számíthat a lakosság.

Hvg.hu

Kapcsolódó cikkek