Autópályán, forgalommal szemben, belső sávban hajtott egy kerékpáros a magyarországi sztrádán. Egészen hihetetlen képsorok, csak remélni tudjuk, hogy élve megúszta a biciklis.
Tovább olvasomCímke: biciklis
Helyére kerül a bicikliversenyző különleges kazincbarcikai szobra – képek
Már a színek is a mozgást sugallják, néhány nap múlva pedig különleges apropója lesz az új szobornak, az idei Tour de Hongrie két szakasza is barcikai érintettségű.
Tovább olvasomÁtragasztották a miskolci főutca egyik tábláját – trollkodás magasfokon
Az eset már kicsit régebben történt, de most osztotta meg a főépítész.
Tovább olvasomBalesetet okozott Miskolcon, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott
A rendőrség a lakosság segítségét kéri a biciklis beazonosításában, ugyanis balesetet okozott, majd meg sem állva továbbtekert Miskolcon a Vologda úton.
Tovább olvasomSzándékosan elütötte a biciklist, az autós tagadja, szerinte véletlen volt – videó
A videó alapján meglehetősen egyértelműnek tűnik, hogy az autós direkt üti el a biciklis futárt, akivel előtte összeszólalkozott. Aztán sofőrünk utána még el is menekül a helyszínről. Nehéz kimagyarázni, de a főszereplő a bíróság előtt megpróbálja. Tavaly októberben Budapesten, a VII. kerületi egyirányú Kisdiófa utcában egy autó szembe ment a forgalommal. Az esetet rögzítette egy szabályosan közlekedő autó fedélzeti kamerája, amin az is látszott, hogy a szabálytalanul közlekedő autó mellé odahajtott egy biciklisfutár, hogy kérdőre vonja. Ezután annyit látni, hogy a sofőr válaszul a kormányt a kerékpáros felé tekerte, majd…
Tovább olvasomMentősök: A biciklis egységek ötlete szakmailag megalapozatlan és elhamarkodott
Szerintük az alapvető problémákat ez a lehetőség egyáltalán nem fogja megoldani, tömegrendezvényeken lehet esetleg foganatja, ráadásul a döntés meghozatala előtt most sem egyeztettek az érdekképviseletekkel “odafentről”. De ezt már megszokhattuk. Új feladatot kaptak július elején az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) állomásvezetői a Népszava korábbi beszámolója szerint: úgy tudni, a szakembereknek fel kell mérniük, hogy kik azok, akik többletpénzért cserébe vállalnák, hogy dolgoznak egy új, biciklis mentőegységben. A biciklisekre azért is lehet szükség, mert az OMSZ naponta az ország minden pontjáról nagyjából háromezer hívást kap, ezek egyharmada pedig Budapestről érkezik. A régióban szolgálatot teljesítő mentők pedig…
Tovább olvasomZseniális, ez lenne az üzemanyaghiány megoldása? Biciklis mentőket vet be az OMSZ
Az információk szerint némi többletpénzt azért kapna az, aki vállalja a biciklis egységben történő szolgálatot. Tény, a bicaj nagyon keveset fogyaszt. Új feladatot kaptak július elején az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) állomásvezetői a Népszava beszámolója szerint: fel kell mérniük, hogy kik azok, akik többletpénzért cserébe vállalnák, hogy dolgoznak egy új, biciklis mentőegységben. A lap információi szerint a bringásokat elsősorban a városokban vetnék be, különösen azokon a területeken, ahonnan az átlagosnál is több a hívás, ilyen helynek számít például Budapest is. A biciklisekre azért is lehet szükség, mert az OMSZ naponta az ország minden…
Tovább olvasomA részeg miskolci biciklis lek**vázta a rendőrnőt és menekülni próbált
A férfi nem igazán volt közlekedésre alkalmas állapotban. De a jelek szerint kulturált kommunikációra képes sem volt. Egy miskolci férfi részegen biciklizett a városban, ami miatt a rendőrök meg akarták állítani. A biciklis azonban erre nem volt hajlandó, szidta a rendőröket, egyiküket prostituáltnak nevezte, majd megpróbált elmenekülni – írja az Origo. A 62 éves férfi tavaly, december végén az egyik délelőtt részegen biciklizett Miskolcon. Dülöngélt, többször elvesztette az egyensúlyát, emiatt az egész utat elfoglalta. A rendőrök utána mentek, és először szirénázással próbálták megállítani, de a férfi nem reagált. Amikor mellé…
Tovább olvasomSzemben hajtott az egyirányú utcában, ráhúzva a kormányt elütött egy biciklis futárt, majd menekült volna – videó
Előzőleg a biciklis és az autós között már konfliktus alakult ki, minden tény ellenére azonban a sofőr váltig állítja, hatalmas véletlenek sorozata okozta a balesetet, fel sem merült benne a szándékos gázolás gondolata. Az esetről a rendőrség közzétett egy felvételt. Az autós a gázolás után megpróbált lelépni. Egyszerűen gázt adott egy sofőr Budapesten a Kisdiófa utcában és elütött egy biciklis futárt. Az eset még múlt hét csütörtökön történt, a rendőrség most számolt be róla, illetve tett közzé egy videót, amit egy taxis fedélzeti kamerája rögzített. A gázolás előzménye volt a police.hu szerint,…
Tovább olvasomEgy kormányhivatali dolgozót gázolt halálra Miskolcon egy szabálytalan biciklis futár
A hölgy a háza kapuján lépett ki, ám a szabálytalanul a járdán tekerő biciklis elgázolta és végül tragédiába torkollt a baleset. Szabálytalanul a járdán tekerő kerékpáros futár ütött el egy 47 éves nőt Miskolcon. Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy hat nappal később elhunyt a kórházban. A nő a háza kapuján lépett ki, amikor a bal kéz felől érkező 51 éves férfi elsodorta. A Miskolci Rendőrkapitányság az eset miatt közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást. A baleset miatt elhunyt nő kormányhivatalnál dolgozott. (Index.hu)
Tovább olvasom