Szabadságon lévő szerencsi mentős mentette meg a szlovák kisfiú életét

Megosztás

Egy kekszdarabka okozott majdnem tragédiát.

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán számoltak be a történtekről:

“Nejével indult motoros túrára szabadsága első napján Galatóczki Péter, kiváló szerencsi mentő-gépkocsivezető bajtársunk, azonban hamarosan “szolgálatba helyezte magát” Szlovákiában” – írják. “Éppen megálltak, hogy megcsodálják a herlányi gejzírt, amikor egy szlovák nyelven segítségért kiabáló édesanyára lettek figyelmesek, aki 7-8 év körüli gyermekével a karjaiban rohant a várakozó motorosok felé.”

“Bajtársunk és szintén egészségügyben dolgozó felesége azonnal megvizsgálták a teljesen ellilult, eszméletlen gyermeket és kiderült, hogy valamilyen idegentest zárta el a kisfiú légútját. Heimlich-féle műfogást alkalmaztak és a 4. lökésre láthatóvá vált a szájüregben az elzáródást okozó kekszdarab, amit így már könnyen el tudtak távolítani.”

“A gyermek ezután szinte azonnal felsírt és az ordítva zokogó édesanya is kezdett kicsit megnyugodni. Mire a helyi mentők megérkeztek, a gyermek állapota sokat javult és stabil állapotban adhatta át bajtársunk a szlovák mentőegységnek, akik azonnal kórházba szállították.”

Forrás: OMSZ Facebook

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related posts