Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett egy ózdi nő, akit beszámolója alapján egykori élettársa bántalmazott augusztus 31-én. K. Katalin szerint a helyszínre érkező rendőrök nem hívtak mentőt, és feljelentést sem vettek fel. Az eset miatt az Ózdi Almási Balogh Pál Kórház később ismét rendőrt hívott, ekkor már jegyzőkönyv is készült.
Tovább olvasomCímke: megkeresés
Megszólalt Lyukóvölgy önkormányzati képviselője – reagált a felvetésekre
Korábban beszámoltunk arról, hogy kérdéseket küldtünk Miskolc városvezetésének és Lyukóvölgy önkormányzati képviselőjének, Deák-Bárdos Mihálynak is a városrésznek szánt 830 millió forintos, vissza nem térítendő támogatás, valamint a vezetékes vízellátással kapcsolatos problémák ügyében. A megkeresésre most a képviselő is reagált, részletesen ismertetve álláspontját.
Tovább olvasomMegérkezett a válasz Lyukóvölgy vízellátása, valamint az európai uniós támogatás kapcsán
A területen évek óta komoly gondot okoz a vezetékes ivóvíz hiánya. Az önkormányzat februárban 830 millió forintos támogatást nyert egy Lyukó felzárkóztatását célzó programra, ezért megkérdeztük, hogy a forrásból juthat-e a vízellátás javítására. Ebből az összegből a teljes városrész ivóvízhálózatának kiépítése nyilván nem megoldható, hiszen az nagyságrendekkel nagyobb beruházást igényelne. Azonban akár egy-két közösségi helyszínen, vezetékes vízzel ellátott mosási és tisztálkodási pont kialakítása javíthatná az ott élők életkörülményeit. A városvezetés válaszában részletesen ismertette, milyen jogi és pályázati akadályai vannak annak, hogy a támogatásból ezt a problémát kezelni lehessen.
Tovább olvasomMit kap Lyukó a vissza nem térítendő 830 milliós felzárkóztató projektből és mikor? – Rákérdeztünk jut-e vezetékes víz a családoknak
Miskolc önkormányzata februárban bejelentette, 830 millió forintos európai uniós támogatásból valósítja meg a Lyukóvölgy társadalmi felzárkóztatását célzó „Együtt Lyukóért!” programot. Tekintve, hogy a városrészben élőknek akár kilométereket is sétálnia kell a közkútig, hogy mosáshoz, tisztálkodáshoz, főzéshez vagy csak fogyasztáshoz vizet biztosítsanak családjaik számára, felkerestük az illetékeseket és rákérdeztünk, szerepel-e a tervek között a probléma kezelése. Arról is érdeklődtünk, pontosan milyen fejlesztések valósulnak meg Lyukóban az élhetőbb környezet és a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása érdekében, valamint azok mikorra fejeződnek be.
Tovább olvasomKutyaszorítóban az MCC, hogyan tovább Korona Szálló? – Az alapítványtól és a városvezetéstől érdeklődtünk
Új helyzetet teremthet a miskolci Korona Szálló felújítása körül, hogy a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány megszüntetéséről született döntés. Bár ez önmagában nem jelenti azt, hogy a miskolci beruházás leáll, egyelőre nem ismert, milyen hatással lesz a szervezeti átalakulás a közel 19 milliárd forintos fejlesztésre.
Tovább olvasomÉpül a Lidl a Bulgárföld közelében, csak nem zajlanak a munkálatok – megkerestük az illetékeseket
Az aHang civil szervezet miskolci csapatának közösségi médiás videója arra hívja fel a figyelmet, hogy bár március 25-én ünnepélyes keretek között helyére került a tervezett áruház alapköve az Újgyőri Piactól nem messze, a beruházás láthatóan megrekedt a tervezés szakaszában. Az ügy kapcsán a városvezetéshez, Hollósy András alpolgármesterhez, valamint a Lidl sajtóosztályához fordultunk kérdéseinkkel.
Tovább olvasomWáberer György újabb komoly konfliktusba került, ezúttal a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Bizalmi válság alakult ki a Tokaj-Hegyalja Egyetem és az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriuma között, amelynek elnöke Wáberer György. A feszültség odáig fajult, hogy az egyetem szenátusa a szerdai ülésén megszavazta, a kuratórium jelenlegi vezetésének távoznia kellene, erről pedig levélben tájékoztatták az illetékes minisztert is – a HVG információi szerint.
Tovább olvasomMindent összegezve – itt tartunk jelenleg a súlyos vádakkal terhelt miskolci pap ügyében
Továbbra is sok a nyitott kérdés abban az ügyben, amely egy korábban Miskolcon szolgáló katolikus pap körül bontakozott ki, miután a város több pontján anonim plakátok jelentek meg, súlyos állításokat megfogalmazva az atyával szemben. A plébános mint kiderült, egy ideje nem tartózkodik az országban.
Tovább olvasomMajka különleges ajándékot adott egy ózdi iskolának
Alighanem mindenki számára sokat jelent majd, hogy olyan asztalon játszhatja a sportágat saját iskolájában, ami nemrég még az ózdi származású rapper tulajdonában és használatában volt. A polgármester megkereste a sztárt, aki azonnal igent mondott a kérésre.
Tovább olvasomMiskolchoz kötődő Facebook-oldalon terjeszkedik a kormánypárti média
Lapunkhoz intézett üzenetében egy olvasónk nemrégiben különös dologra hívta fel a figyelmünket, miszerint a Fidesz látszólag helyi ügyekkel foglalkozó Facebook oldalakba csomagolva próbálja terjeszteni a propagandát. Példaképpen megemlítette a Kiss János országgyűlési képviselőhöz köthető Élhető Diósgyőrért Egyesület bejegyzéseit, valamint Bajusz Gábor miskolci önkormányzati képviselő legújabb médiafelületét: Nem ez az első ilyen eset, ugyanis tudvalevő, hogy a korábban a BAZ megyei 2-es választókerület előző képviselője, Hubay György által működtetett, nem túl aktív Facebook fiókot most Hollósy András önkormányzati képviselő vette át, aki magas fordulatszámon pörgeti a propagandagépezetét. Utánanéztünk az említett Facebook…
Tovább olvasom