Elfogatóparancs alapján körözik Harkály Alexet, a férfi felkutatására tett eddigi intézkedések nem vezettek eredményre.
Tovább olvasomCímke: hatóságok
Lengyel tömegszerencsétlenség: őrizetben a sofőr, elindult az eljárás a BAZ megyei főkapitányság beszámolója szerint
Halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indított eljárást a rendőrség annak a busznak a vezetője ellen, amely vasárnap hajnalban szenvedett súlyos balesetet az M3-as autópályán. A lengyel zarándokokat szállító autóbusz tragédiájában tizenkét ember vesztette életét, a sofőrt pedig őrizetbe vették. Letartóztatásáról a napokban dönthet a bíróság.
Tovább olvasomHiába ment a rendőrségre a bántalmazott nő, azonban az internet közössége kiállt mellette – ismét fókuszban az Isztambuli Egyezmény
Egy budapesti bántalmazási ügy története napok alatt hatalmas figyelmet kapott a közösségi médiában. Egy szemtanú beszámolója szerint egy férfi fényes nappal, a XIII. kerületi Lehel téri metrómegállónál fojtogatott és megpróbált megcsókolni egy nőt, akinek végül ő maga és egy másik járókelő sietett a segítségére. Később kiderült, hogy az áldozattal szemben korábban már megelőző távoltartó végzést rendeltek el, a férfi azonban ennek ellenére tovább zaklatta és fenyegette. Az ügy kezdetben úgy tűnt, hogy érdemi következmények nélkül marad, a nyilvánosság azonban nem hagyta annyiban a történteket. A bejegyzés nyomán kialakult összefogásnak is…
Tovább olvasomCsaknem ledobta exbarátnőjét a tizedikről a miskolci férfi
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a miskolci férfinak a letartóztatását, akivel szemben emberölés bűntettének kísérlete és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A bíróság szerint fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított szabadlábon befolyásolná a sértettet vagy a tanúkat, illetve újabb bűncselekményt követne el.
Tovább olvasomBódítókkal indult kocsikázni, lebuktatott egy évek óta árusító ‘barcikai dílert
Egy közúti ellenőrzés vezetett el egy feltételezett kábítószer-kereskedőhöz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság nyomozói egy helyi férfit vettek őrizetbe, aki a gyanú szerint hosszú időn keresztül rendszeresen értékesített kábítószert, és ebből biztosította megélhetését.
Tovább olvasomFigyeljünk egymásra a hőségben! – Borsodi rendőrökön múlt az idős férfi élete
A hozzátartozók gyors bejelentésének és a rendőrök összehangolt munkájának köszönhetően sikerült időben megtalálni azt a 67 éves tardi férfit, aki mozgását segítő mopedjével június 24-én indult el otthonról mézet vásárolni, ám nem tért haza.
Tovább olvasomTöbb mint tízmillió forintot bukott az alsózsolcai vállalkozó
Csaknem 12 millió forintos kár érte azt az alsózsolcai vállalkozót, aki egy kedvezőnek tűnő üzleti ajánlatnak dőlt be. A férfi egy olyan partnerrel kötött megállapodást, aki azt állította, hogy Olaszországban konzervgyárakat örökölt, és exkluzív magyarországi forgalmazási lehetőséget kínál.
Tovább olvasomMagyar gyilkosok? – Torontóban végeztek a sajószentpéteri férfival
Tragikus körülmények között vesztette életét egy Sajószentpéterről származó, háromgyermekes magyar férfi a kanadai Torontóban. A helyi sajtó és az RTL Híradó beszámolója szerint a férfit vasárnap reggel támadták meg az utcán, majd a gyanú szerint egy autóval kétszer is áthajtottak rajta. Az ügyben több magyar állampolgár érintettsége is felmerült.
Tovább olvasomAz egyház együttműködik a hatóságokkal a miskolci pap ügyében – Perintfalvi Rita beszámolt a B24-nek a legújabb fejleményekről
Az elmúlt néhány hétben nemcsak miskolci körökben, de gyakorlatilag országszerte ismertté vált az ügy, melynek főszereplője egy helyi pap, valamint egy ismeretlen kiskorú, akivel a feltételezések szerint az egyházi személy viszonyt folytatott. Telefonos megkeresésünkre Perintfalvi Rita elmondta, hol tart jelenleg a folyamat és milyen, nem várt tapasztalatokat szerzett az Egri Főegyházmegyének tett bejelentése során.
Tovább olvasomAutósok figyelem! – Országos közúti ellenőrzés kezdődik, 24 órás akcióra is készül a rendőrség
Fokozott közúti ellenőrzésekre számíthatnak a járművezetők a következő napokban. A rendőrség tájékoztatása szerint június 15. és 21. között csatlakozik a ROADPOL Alkohol és Drog elnevezésű nemzetközi akciójához, amelynek célja az ittas vagy bódult állapotban közlekedők kiszűrése.
Tovább olvasom