„Folytatja a kormány a borsodi MCC-központ építését – eddig 7 milliárd forintot bebetonoztak bele”. Ezzel a figyelemfelkeltő címmel számol be az egyik országos hetilap a borsodi megyeszékhely sokakat érdeklő beruházásának alakulásáról.
Tovább olvasomCímke: korona szálló
Eltűnt az alapítvány, maradt a 19 milliárdos építkezés – mi lesz az Avas Szállóval?
Jogutód nélkül megszűnt a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, amely néhány éve megvásárolta és tehetséggondozó központtá kezdte alakítani a miskolci Avas Szállót. A csaknem 19 milliárd forintos építkezés azonban nem maradt gazdátlanul: a beruházást irányító projektcég már szeptember elején állami tulajdonba került. A kivitelezés folytatásáról, végleges költségéről és befejezési időpontjáról ugyanakkor továbbra sincs egyértelmű tájékoztatás.
Tovább olvasom„Értékes programoktól búcsúzunk” – az MCC érem másik oldala
Éles hangvételű közösségi médiás bejegyzésben reagált egy szülő a Mathias Corvinus Collegium (MCC) miskolci tehetséggondozó programjait érintő változásokra. A szerző szerint a döntés elsősorban a gyermekeket érinti hátrányosan, mivel sokan eleshetnek olyan képzésektől és élményektől, amelyekhez korábban térítésmentesen juthattak hozzá. Megkérdeztünk egy másik érintettet is, hogyan látja a helyzetet.
Tovább olvasomKutyaszorítóban az MCC, hogyan tovább Korona Szálló? – Az alapítványtól és a városvezetéstől érdeklődtünk
Új helyzetet teremthet a miskolci Korona Szálló felújítása körül, hogy a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány megszüntetéséről született döntés. Bár ez önmagában nem jelenti azt, hogy a miskolci beruházás leáll, egyelőre nem ismert, milyen hatással lesz a szervezeti átalakulás a közel 19 milliárd forintos fejlesztésre.
Tovább olvasomA belsős szemével: így fog kinézni a miskolci Korona Szálló – látványtervek
Az ígéretek szerint Miskolc kulturális és közéleti színterévé kellene válnia a megújuló épületnek.
Tovább olvasomBúcsú egy korszaktól: egy miskolci zenész emlékei a legendás miskolci Korona Szállóról
A miskolci Korona Szálló – amit később Avas Szállónak neveztek – hamarosan új életre kel. De a régi emlékek még ma is itt élnek köztünk.
Tovább olvasomMátyás király Miskolcon: az MCC milliárdjaiból koronázzák meg a Korona Szállót
Hosszú évek előkészítése után végre elkezdődött a miskolci Avas Szálló – hivatalos nevén Korona Szálló – teljes körű felújítása. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) közel 19 milliárd forintos beruházásával új életet kap a több mint 130 éve álló, de csaknem négy évtizede bezárt ikonikus épület, amely a város sétálóutcájának egyik legnagyobb szégyenfoltjává vált az elmúlt években.
Tovább olvasomAvas szálló: Majdnem 19 milliárdból épül az MCC oktatási központja
Teljes körű rekonstrukció és új épületrészek kialakítása valósul meg a miskolci Széchenyi utca 1. alatt található műemléki ingatlanban, miután az Avas Talentum Ingatlanfejlesztő Kft. közbeszerzést hirdetett meg a beruházásra – derült ki a július 25-én megjelent Közbeszerzési Értesítőből. A projekt célja, hogy a korábbi Avas szálló épületében, valamint a szomszédos telkeken kialakuljon a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új, többfunkciós oktatási központja.
Tovább olvasomHa minden igaz, hamarosan megkezdődik az Avas szálló teljes körű revitalizálása
Az épületfelmérés befejeződött, az átfogó felújítás rövidesen megkezdődhet. A tervek szerint Miskolc ikonikus és nagy múltú szállója a fejlesztést követően kulturális, oktatási és szórakozási csomópontja lesz a városnak – derült ki az MCC napokban közzétett promóvideójából.
Tovább olvasomOrbán Miskolcon jelentette be, hamarosan indul a város egyik legnagyobb beruházása
Személyesen a miniszterelnök politikai igazgatója, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumi elnöke, Orbán Balázs beszélt arról, hogy a volt Korona Szálló épületében nemsokára elkezdődnek a munkálatok. Az eseményen Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere, valamint Alakszai Zoltán megyei főispán is részt vett.
Tovább olvasom