A tulajdonos szerint egyértelműen utaltak arra a felsőbb körök, hogy több esélye lenne, ha belépne a helyi Fideszbe. Az előző kormány fontos tisztviselőinek lépéseiből kétségtelenül arra következtetett, hogy teljesen ki akarják véreztetni a mályi téglagyárat és végül alacsony alacsony áron felvásárolni. Mintha már láttunk volna ilyesmit.
Tovább olvasomCímke: megszűnés
Véget ér egy fejezet, utoljára került a postaládákba napilapként az Észak, amelyet szintén a NER-es Mediaworks költségcsökkentése söpört el
Nagyon sok, korábban független napilap mozdult el politikai irányba BAZ megyében is, fennmaradása pedig a rengeteg beleöntött közpénzen múlott. Így április 12-e után lehetett tudni, hogy amint az állami közpénz már nem ömlik tovább, a lapok és internetes portálok sora búcsút mond. Az Észak nem szűnik meg teljesen, ám napilapból hetilap lesz, a többit még nem tudni.
Tovább olvasomTóth-Szántai József magyarázkodik, mi történt a MIKOM-mal és a Miskolc TV-vel, követői azonban erősen kritizálják a polgármestert
Mint ismeretes, a klasszikus értelemben vett Miskolc TV június első napján megszűnt létezni, már csak egy online felületen sugároz, rendkívül kis nézőközönségnek. Tóth-Szántai József továbbra is bizonygatja, nem szűnt meg a helyi tévé, csak megváltozott a világ. Saját oldalán kritizálják a magyarázkodó polgármestert.
Tovább olvasomKutyaszorítóban az MCC, hogyan tovább Korona Szálló? – Az alapítványtól és a városvezetéstől érdeklődtünk
Új helyzetet teremthet a miskolci Korona Szálló felújítása körül, hogy a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány megszüntetéséről született döntés. Bár ez önmagában nem jelenti azt, hogy a miskolci beruházás leáll, egyelőre nem ismert, milyen hatással lesz a szervezeti átalakulás a közel 19 milliárd forintos fejlesztésre.
Tovább olvasomMegszűnt a fideszközeli RIPost, de az olvasók ezt még észre sem vették
Pontosan ugyanannyi az oldal látogatottsága, mint azokon a múlt heti napokon, amikor még új tartalmakkal jelentkezett az azóta megszűnését bejelentő lap. Egyébként is elég gyér számú olvasóval dicsekedhettek, azok azonban (vélhetően ugyanazon okból) még most is kitartanak, amikor hétfő este óta nem is frissül semmilyen új tartalommal a fideszes szócsőként funkcionáló site.
Tovább olvasomA Miskolc TV megszüntetése egy belsős szemével: „Online platform, mekkora jó duma, a vezetőink nem tudnak vezetni”
Sokan jó ideje pletykálták már, hogy a három évtizedes Miskolc Városi Televízió hagyományos értelemben vett működése megszűnik, hétfőtől pedig ez be is következett, nincs már lineáris adás, csak egy internetes maradvány. De ez a megszokásokon kívül emberi sorsokat is takar.
Tovább olvasomMi lesz veled MIKOM? „Épp a médiaszakember polgármester regnálása alatt szűnik meg a miskolci média?”
Nagyon sokan attól félnek, hogy amit lejár hónap végén a közszolgáltatási szerződés, azon a napon véget is ér a MIKOM NKft története Miskolcon. Valóban lehetséges ilyen forgatókönyv? Hogyan süllyedhettünk idáig? A kialakult helyzetet Szopkó Tibor elemezte. Szintén érthetetlen, miért a nyilvánosság teljes mellőzésével zajlanak az események.
Tovább olvasomNincs pénz, most már a Mikom is elismerte, hogy bajok vannak – a költségekből faragni kell, gondban az újság és a tévé is
Valóban kénytelenek voltak megválni számos munkatárstól, bár a komoly pénzügyi bajoknak az ügyvezető igazgató szerint semmi közel a választásokhoz, „csak” nincs pénz. A Borsod24 kérdéseire korábban nem válaszoltak a Mikom illetékesei, de most mégis elismerték, hogy nem kicsi a baj. Fogalmazzunk úgy, erős megszorító csomagra volt és lehet még szükség.
Tovább olvasomMég jobban izgulhatnak a megyei lapoknál? A Mediaworks leállította a fideszes Metropol kiadását
Bár a hivatalos szövegben az szerepel, hogy csak felfüggesztik a kiadást, de tíz évvel ezelőtt a Népszabadságot is csak felfüggesztették, azóta is ebben az állapotban van és egy szám sem jelent meg 2016 óta. Az állami pénz már nem ömlik a Mediaworkshöz, ennek gyorsan eredményei is vannak-lesznek.
Tovább olvasomNagy változás, elbúcsúzik a Hegyalja Televízió
A fenntartó úgy döntött, nem kötnek szerződést az eddigi gárdával, így Sárospatak és környéke 2019 óta működő televíziója és internetes felülete megszűnik.
Tovább olvasom