Így legyen szavahihető az ember Magyarországon. Az ügyben talán először egy fideszes politikus mondott egyetlen őszinte mondatot, azzal is államtitkot sérthetett. A megfigyelési botrány egyik nagy vesztese Kósa Lajos lehet, aki vélhetően már bánja, hogy elhintette azt az ominózus mondatot. Stummer János, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke azt írta, Kósa Lajos minősített információt hozott nyilvánosságra, amikor elmondta, hogy a Belügyminisztérium vette meg a Pegasus nevű kémszoftvert, amivel több száz magyar állampolgárt figyelhettek meg. Ezért szerinte a Fidesz alelnöke a büntető törvénykönyv alapján minősített adattal való visszaélés miatt 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.…
Tovább olvasomCímke: Kósa Lajos
Kósa beismerte: a Belügyminisztérium megvette a Pegasus kémszoftvert
Ma ült össze a Honvédelmi és Rendészeti bizottság a Pegasus-ügy kapcsán, ahol meghallgatták Pintér Sándor belügyminisztert és Hajdu Jánost, a TEK-főigazgatóját. Vadai Ágnes szerint a kormány tovább titkolózik, és nem hajlandóak elárulni, kiket hallgattak le a Pegasus nevű kémszoftverrel – írja az atv.hu. 2050-ig titkosították a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság mai üléséről készült jegyzőkönyvet, ahol többek között Pintér Sándor belügyminisztert hallgatták meg – számolt be az ülésről Vadai Ágnes. A DK frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy a kormány tovább titkolózik, és nem hajlandóak elárulni, kiket hallgattak le a Pegasus nevű kémszoftverrel.…
Tovább olvasomA debreceni stadion lelátóján kellett újraéleszteni egy férfit – Kósa Lajos azonnal szelfizett a mentősökkel egyet
Szörnyű jelenet játszódott le a debreceni Nagyerdei Stadionban megvívott Katar – Portugália barátságos labdarúgó-mérkőzésen: egy 45 éves férfi rosszul lett a lelátón és váratlanul összeesett. A találkozó biztosítását végző mentősök azonnal odasiettek és újraélesztették, szerencsére ez sikerrel járt és stabilizálni tudták a férfi állapotát, akit ezt követően kórházba szállítottak. Ménes Dávid, az Országos Mentőszolgálat regionális kommunikációs munkatársa az ATV híradójának elmondta: a negyven év körüli férfi nem mutatott életjeleket, ezért megkezdték az újraélesztést, melynek köszönhetően néhány perc múlva visszatért a férfi keringése, és stabil állapotban szállíthatták kórházba. Ménes Dávid volt…
Tovább olvasomKósa Lajos véletlenül nyíltan kimondta, hogy a sok vitát kiváltó statisztika a vakcinák hatásosságáról teljesen szakmaiatlan
Valószínűleg az ország egyik kedvenc Lajosa nem volt tisztában azzal, hogy ezt a táblázatot nem az ellenzék, hanem a kormányoldal készítette és saját fényezésére használta. Kósa most véletlenül a tökéletes igazságot mondta ki erről az összedobált táblázatról, ezért Orbánék nem fogják megdicsérni. De hát minden csoda három napig tart. A részletekre Juszt László hívta fel a figyelmet saját Facebook-oldalán. „Lajos! Te Isten vagy. Legalább már világos, hogy azért ülsz az Aperitív Bizottságban (byHofi), hogy leleplezd őket. Nem is gondoltam volna, hogy egy héttel a hazug táblázat megjelentetése után coming outot…
Tovább olvasomLepődjünk meg! Kósa Lajos szerint a csengeri örökösnő története Gyurcsányék műve
Bár egyre inkább nyilvánvalónak tűnik, hogy Kósa úr nyakig benne van az ügyben és nem csak mint átvert áldozat, máris megy a mutogatás a DK-ra. Magyar valóság. „Mint az közismert, egy büntetőügy vádlottja nem köteles igazat mondani a bírósági eljárás során, ez az ügyvédjére is vonatkozik. Úgy látom, mind az ügy vádlottja, P.-né Mária, mind a védője, Helmeczy László élt ezzel a joggal. A rám vonatkozó állításaik nem felelnek meg a valóságnak. Azt is értem, hogy mi motiválja a vádlottat védő ügyvédet, hisz ő a Demokratikus Koalíció politikusa. Soha nem…
Tovább olvasomDagad az örökösnő-botrány: „A svájci szállodát is én fizettem Kósának, a bankkártyám is nála van”
A csengeri örökösnő rendületlenül állítja, hogy a fideszes Kósa Lajos aktívan részt vett az eljárásokban és nyakig benne van az egészben. P. Mária vallomást tett a bíróságon, azt állítja, még mindig hisz abban, hogy az öröksége megvan, és meg fogja kapni. Ha nem, akkor őt is becsapták. Megtartották a Mátészalkai Járásbíróságon a csengeri örökösnőként elhíresült P. Mária ügyének első tárgyalását. A húszrendbeli csalással, összesen 780 millió forint kár okozásával vádolt nőt eredetileg március elején hallgatták volna meg, de akkor ez technikai okok miatt elmaradt. A Telex tudósítása szerint a tárgyalásra online videókapcsolaton keresztül…
Tovább olvasomTöbb stadiont megtervező cég nyerte a hajdúnánási MotoGP-pálya pályázatát
Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő, a pályázati bizottság elnöke jelentette be pénteken, hogy Bordás Péter okleveles építész készítheti el a hajdúnánási MotoGP-pálya és multifunkcionális autó-motorsportos komplexum terveit, miután megnyerte az erre kiírt pályázatot – számolt be róla az MTI alapján a formula.hu. A HVG.hu szerint a tervező cég a BORD Építész Stúdió lesz (itt ügyvezető és építész vezető tervező Bordás Péter), amelynek nem ez lesz az első sportprojektje, hiszen ők tervezték a Debreceni Nagyerdei Stadiont és az Új Hidegkuti Nándor Stadiont is, de az ő projektjük volt a Sauska borászat…
Tovább olvasomKósa megint alkotott – csak posztolta a képeket a Facebookra, ahol éppen a piacon szinte senki nem is hord maszkot
Mostanában ez a sokadik baklövése a fideszes vezérnek, vajon mikor szólnak már neki, hogy ne halmozzon hibát hibára. A járvány harmadik hullámának tombolása közben, pár napra attól, hogy bezárjon az ország, azon a napon, amikor a legmagasabbak az új fertőzöttek száma és a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma, amikor hetek óta azt halljuk, hogy a brit mutáns vírus miatt sokkal jobban terjed a fertőzés, akkor Kósa Lajos posztol képeket a Facebook-oldalán a józsai piacról, ahol maszk nélküli flangálnak az emberek. Erről számolt be a Blikk.hu. Nagyon nem gondolta ezt át, abból…
Tovább olvasomElmaradt a csengeri örökösnő tárgyalása, közleményt adott ki az ügyészség
Kedden hallgatták volna meg a csengeri örökösnőként elhíresült P. Máriát a mátészalkai bíróságon, a tárgyalás azonban elmaradt. A nő Kósa Lajos fideszes politikusra is terhelő vallomást tett, amelynek egyes elemeit visszavonta. Ezt a Legfőbb Ügyészség közölte, hozzátéve, hogy a nő „külső befolyásra” tett valótlan állításokat. Kósa Lajos hétvégén küldött egy közleményt, tagadta, hogy bármit elfogadott volna a nőtől – írja a HVG.hu. A nő ellen az ügyészség 20 rendbeli csalás miatt emelt vádat, összesen 780 millió forint kárt okozhatott. P. Mária (akkor még Sz. Gáborné) a 2018-as választási kampányban vált…
Tovább olvasom„Kósa Lajos és sofőrje felváltva jártak az örökösnőhöz vesztegetési pénzekért” – egyre durvább irányba fordul a Kósa-botrány
A hatóságok is tudnak az ismeretlen eredetű, 68 millió forintos összegről, mégsem hallgatják ki Kósát. Vajon miért? Csárdi Antal szerint ez már régen nem becsapás, átverés és hihetetlen ostobaság, hanem kőkemény korrupciós botrány. Vesztegetési pénz lehetett az a 68 millió forint, amit a csengeri örökösnő a rendőrségnek adott vallomása szerint Kósa Lajosnak továbbított- írja szombaton kiadott közleményében Csárdi Antal. Az LMP képviselője a birtokába került rendőrségi dokumentumra, egy vallomás összefoglalójára hivatkozva azt írja, hogy a csengeri örökösnőhöz tíz tételben érkezhetett utalás a Kiskun Tender Kft-től, amit később a címzett vagy…
Tovább olvasom