Elmaradt a csengeri örökösnő tárgyalása, közleményt adott ki az ügyészség

Megosztás

Kedden hallgatták volna meg a csengeri örökösnőként elhíresült P. Máriát a mátészalkai bíróságon, a tárgyalás azonban elmaradt. A nő Kósa Lajos fideszes politikusra is terhelő vallomást tett, amelynek egyes elemeit visszavonta. Ezt a Legfőbb Ügyészség közölte, hozzátéve, hogy a nő „külső befolyásra” tett valótlan állításokat. Kósa Lajos hétvégén küldött egy közleményt, tagadta, hogy bármit elfogadott volna a nőtől – írja a HVG.hu.

A nő ellen az ügyészség 20 rendbeli csalás miatt emelt vádat, összesen 780 millió forint kárt okozhatott.

P. Mária (akkor még Sz. Gáborné) a 2018-as választási kampányban vált ismertté, amikor kiderült, hogy az 1300 milliárd forintos örökség sztorijával Kósa Lajos fideszes politikust is átverte. A nő a vallomása szerint felajánlotta Kósa Lajosnak egy francia bank negyedét, amit a politikus állítólag el is fogadott, és a hvg.hu által megismert nyomozati anyagok szerint négyszer találkozott vele Svájcban, ahol bankokba és egy ügyvédhez is elmentek, hogy a fideszes politikus rendelkezhessen a nő állítólagos svájci bankszámlája felett. A tanúként meghallgatott Kósa Lajos a rendőrségen azt vallotta: a svájci megbeszélések alatt világos lett számára, hogy a svájci örökség nem létezik.

Az utóbbi egy hétben felpörgött az ügy, az LMP országgyűlési képviselője, Csárdi Antal a birtokába került vallomás alapján hétvégén azt állította, hogy vesztegetési pénz lehetett az a 68 millió forint, amit a csengeri örökösnő továbbíthatott Kósa Lajosnak. A politikus szerint erről a nyomozóhatóság és az ügyészség is tudott, de nem akarja kihallgatni Kósát.

Ezt követően Kósa mindent cáfolt, szerinte soha nem fogadott el semmilyen vagyoni értéket. Most pedig a Legfőbb Ügyészség is kiadott egy közleményt:

Az ügyészség visszautasítja azokat a politikailag motivált feltételezéseket, hogy törvénysértően vagy szakszerűtlenül járt volna vagy járna el az un. csengeri örökösnő ügyében.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást. A nyomozás során a történeti tényállás egészét vizsgálták. Mivel arra derült fény, hogy a terhelt nő az örökség meglétével kapcsolatban Kósa Lajost is megtévesztette, őt – egyes közéleti szereplők állításával szemben – a nyomozás során tanúként kihallgatták. Mivel azonban kára nem keletkezett, így az ügyben nem szerepel sértettként.

A nyomozó hatóság az eljárásban hivatalból vizsgálta az egyéb bűncselekmények esetleges megvalósulását is, azonban a nyomozás ezekre vonatkozó adatot nem tárt fel.

A nyomozást befejezése után az ügyben a Mátészalkai Járási Ügyészség nyújtott be vádiratot a Mátészalkai Járásbírósághoz.

A vádirat tartalmazza az egyes közéleti szereplők által megjelölt cég kapcsán az átutalás körülményeit és annak a pénznek a sorsát is, amely a csengeri örökösnő bankszámlájára érkezett. Mindez teljességgel beleillik a vád tárgyát képező csalássorozatba. A csengeri örökösnő későbbi vallomásaiban, így a saját kezűleg írt vallomásaiban maga is cáfolta azt, hogy az ügyben felmerült kft-től kapott pénzt más személynek vagy más személy megbízottjának adta tovább és csupán ezen személy kérésére ismerte el utólag a tartozást. A nyomozás egyéb bizonyítékai is cáfolták a terhelt nő saját maga által is visszavont nyilatkozatait. A nő arra hivatkozott, hogy ezeket a valótlan állításokat külső befolyásra tette.

Az ügy bírósági szakaszban van. A bizonyítási cselekményekről és büntetőjogi felelősség kérdéséről a bíróság fog dönteni. A büntetőeljárás során feltárt tények a bíróság nyilvános ülésein, tárgyalásain megismerhetők.

Kapcsolódó cikkek