Többször megszúrta látogatóját a borsodi férfi, tíz évre ítélték

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2021. április 23-án délután Tarcalon a hozzá látogatóba érkező sértettre minden előzmény nélkül rátámadt. A vádlott előzőleg alkoholt és „herbált” fogyasztott, emiatt ittas és bódult állapotba került. Amint meglátta érkező ismerősét, indok nélkül ordítani kezdett, kérdőre vonta, hogy egyáltalán miért van ott, és távozásra szólította fel, miközben életveszélyesen megfenyegette. Közben a vádlott magához vett egy 32 cm hosszú, 19 cm pengehosszússágú kést, amellyel a sértettet többször megszúrta a hasán, mellkasán, a nyakán, illetve a karján…

Tovább olvasom

Torka elvágásával fenyegetett, majd kirabolt egy idős férfit a tiszakarádi nő

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság 2022. szeptember 1-jén bíróság elé állítás keretében döntött egy tiszakarádi nő bűnösségéről – számolt be róla közleményben a Miskolci Törvényszék honlapja. A megállapított tények szerint a vádlott 2022. augusztus 28-án otthonában rabolt ki egy idős, mozgásában korlátozott férfit. A nő pénzt követelt a sértettől, akit torka elvágásával fenyegetett és többször ellökött. A sértett megtagadta a kérést, azonban a vádlott a házat átkutatva végül nyolcvanezer forintot vitt magával. A bíróság a nőt felfegyverkezve, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett…

Tovább olvasom

Börtönre ítélték a kis híján gyilkosságba torkolló szilveszteri balhé elkövetőit

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik 2019 szilveszter éjjelén tettlegességig fajuló összetűzésbe kerültek a sértettekkel. A megállapított tényállás szerint a négy vádlott férfi és egyikük élettársa az óévet búcsúztatták egy ózdi ingatlanban. Az I. és II. rendű vádlott az este folyamán átment az egyik szomszédos házba, ahol szóváltásba, dulakodásba kezdtek, és az egyik sértett férfit az I. rendű vádlott meg is fejelte. Az ingatlanban tartózkodók kituszkolták ugyan a házból a támadókat, ők azonban visszatéréssel és „leszúrással, megöléssel” fenyegetőztek, majd ennek megfelelően kis idővel később karddal,…

Tovább olvasom

Féltestvérét molesztálta egy borsodi férfi, az édesanyjával együtt elítélték

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott egy borsodi kistelepülésen, családon belül történt szexuális erőszak ügyében. Az ítéleti tényállás szerint a II. rendű vádlott nő egy házban lakott felnőtt fiával, az I. rendű vádlottal és egy másik kapcsolatából származó, nagy korkülönbséggel született kiskorú lánygyermekével. A család rossz anyagi körülmények között élt, mindannyian egy helyiséget használtak, egy szobában aludtak. Az I. rendű vádlott a kislánnyal 4 és 8 éves kora között különféle szexuális cselekményeket végzett, illetve őt azok eltűrésére kényszerítette. A történtekről édesanyjuknak, a II. rendű vádlottnak tudomása volt. Ebben az időszakban a…

Tovább olvasom

Két év börtönt kapott az élettársát bozótvágóval üldöző férfi

Az Encsi Járásbíróság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt szabadságvesztésre ítélte azt a vizsolyi férfit, aki ittas állapotban egy bozótvágóval kergette élettársát – olvasható a Miskolci Törvényszék honlapján megjelent közleményben. A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott 2021. január 26-án délután élettársát követve megjelent egy 51 cm pengehosszúságú bozótvágóval a vizsolyi művelődési házban. A közösség számára szabadon nyitva álló helyiségben a vádlott az asztalitenisz asztal körül kergette a nőt, miközben többször irányába dobta a macsétát, illetve többször felé csapott. Az asszonyt nem találta el a vádlott, így az eszközt a…

Tovább olvasom

Felfüggesztett börtönre ítélték a volt feleségét az autó ablakán keresztül megtépő mezőkövesdi férfit

A Mezőkövesdi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, akivel szemben garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat az ügyészség – olvasható a Miskolci Törvényszék honlapján. A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott 2021 júliusának egyik reggelén ittas állapotban odament volt feleségéhez, aki egy mezőkeresztesi bolt előtt parkoló autóban ült és haját a gépjármű lehúzott ablakán keresztül benyúlva megragadta, húzni kezdte. A férfi a másik kezével megszorította a sértett állát, életveszélyesen fenyegette, miközben a nő segítségért próbált kiabálni, ezért a vádlott a száját a tenyerével fogta…

Tovább olvasom

A gyermekeik megölésével fenyegetve raboltak ki egy ózdi családot

Szabadságvesztésre ítélte az Ózdi Járásbíróság azt a férfit és nőt, akik rátörtek egy családra az otthonukban és a gyerekeik megölésével fenyegetőzve pénzt követeltek a sértettektől – írja a Miskolci Törvényszék honlapja. A bíróság által megállapított tények szerint 2020. november 7-én a kora délutáni órákban a vádlottak abból a célból mentek a sértettek ózdi házához, hogy akár erőszakkal is, de pénzt szerezzenek tőlük. A férfi a lakásba bejutva a pénze átadását követelte az apától, miközben a gyerekei megölésével fenyegetőzött. A szintén lakásban lévő édesanya félelmében átadta a pénztárcájukat a vádlottaknak, melyből…

Tovább olvasom

Rátámadt a rendőrökre a letartóztatni próbált sajókazai férfi családja

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott annak a hét vádlottnak az ügyében, akik 2020 novemberében rendőrökre támadtak Sajókazán – írja a Törvényszék honlapja. A bíróság által megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott nő és élettársa gyermekeikkel együtt sétáltak 2020. november 9-én este Sajókaza egyik utcáján, amikor az ott járőröző rendőrök felfigyeltek az elfogatóparancs hatálya alatt álló férfira és vele szemben intézkedni kívántak, azonban ő menekülni kezdett. Amikor utolérték és próbálták megbilincselni, az I. rendű vádlott kiabálni kezdett a rendőrökkel és egyikük ruházatát rángatta. A férfi családja rövid időn belül értesült…

Tovább olvasom