Már a belügyminiszter is vizsgálja a BAZ megyébe költöztetett szlovák roma családok ügyét

Nem állt meg Borsod-Abaúj-Zemplén megye határainál a botrány, amit sokan a XXI. századi, modern deportálásnak neveztek el. A nincstelen roma családok előre megtervezett és megszervezett megyénkbe költöztetése már a felső politikai vezetés figyelmét is felkeltette.

Tovább olvasom

Egyre csak duzzad a BAZ megyei szlovák áttelepítős botrány, a kassai kerületi polgármesternőnek haszonélvezeti joga van az egyik család házán

Véletlen lenne? Egyre kevésbé valószínű. Bár az érintett szlovák politikus hölgy váltig állítja, hogy csak a Szalonnára átköltözött mélyszegénységben élő családoknak kívánt segíteni kristálytiszta jóindulatból, a haszonélvezeti jog nem igazán erről tanúskodik. Sőt, politikai kampánya során már hetekkel ezelőtt nyíltan kimondta, hogy a városi „putrikat felszámolni kívánja”.

Tovább olvasom

Erősödik a szlovákiai deportálás-botrány: egy személyként látszik megmozdulni a BAZ megyei települések vezetése

Encs polgármestere kifejezetten kéri, ne adjon el senki ingatlant most, mert így élnek vissza vele. Bár az elképesztő ügy a nagyközönség számára még csak két nappal ezelőtt pattant ki, jócskán voltak előjelei, miszerint Szlovákiából 2-300 mélyszegénységben élő cigányt kívánnak áttelepíteni BAZ megye különböző járásaiba. Egyre világosabb, miért volt az utóbbi években ennyire kelendő a magyarországi ingatlan a szlovák vevők számára.

Tovább olvasom

XXI. századi deportálás? BAZ megyei kisközségbe költöztettek két mélyszegénységben élő roma családot Szlovákiából, óriási a zúgolódás (VIDEÓVAL)

Egyáltalán nem is beszélnek magyarul, a szlovák hírügynökség ráadásul nem is kettő, hanem hét roma családról számolt be. Ahogy elhagyták szlovákiai viskóikat, azokat szinte azonnal lerombolták, ráadásul látványos homály fedi, ki volt a közvetítő, honnan volt meg a kölcsönhöz az önrész. Ilyen a modern kori deportálás Szalonnára? Hány BAZ megyei település érintett még?

Tovább olvasom

A miskolci zsidóság deportálásának évfordulójára

Nincs pontos adatunk arról, mikor indult az az öt szerelvény (az első deportálási időpontban egyszerre három), amivel 1944 júniusának második hetében Miskolc egész zsidó lakosságát, a borsodi zsidók közül még nagyjából ezer embert és rajtuk kívül még négy vármegye bizonyos járásainak zsidóságát deportálták. A kassai szerelvénylista adatai szerint a vonatok a magyar államhatárt június 12-én (3 szerelvény), 14-én és 15-én lépték át Auschwitz felé – írta a Facebookon B. Kádár Judit a „Csöndes megemlékezés” 2025 című csoportban. Írását teljes terjedelmében az alábbiakban közöljük.

Tovább olvasom

A holokauszt áldozataira emlékeztek Miskolcon

Tizenötezer embert vittek el a megyéből Auschwitzba, majdnem elpusztult a hitközség. A holokauszt áldozataira emlékezett vasárnap délelőtt 11 órakor a Miskolci Zsidó Hitközség az Avasi zsidótemetőben. A gyászistentiszteletet Markovics Zsolt főrabbi vezette, közreműködött Nógrádi Gergely, a Frankel Leó úti zsinagóga főkántora.  „A második világháborúban elhurcolt hittestvéreinkre és szeretteinkre emlékeztünk. Körülbelül 15 ezer embert vittek el a megyéből és a Miskolci Zsidó Hitközség tagjainak gyakorlatilag a 80 százaléka elpusztult – mondta el korábban Markovics Zsolt miskolci főrabbi. – A megemlékezést mindig azon a vasárnapon tartjuk, ami a legközelebb esik ahhoz a periódushoz, amikor a…

Tovább olvasom