Korrupció gyanúja merült fel a kínai oltások beszerzésével kapcsolatban

A vizsgálat azonban egyáltalán nem akadályozza a vakcinák beszerzését. Az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) megerősítette, hogy valóban indított előzetes vizsgálatot koronavírus elleni oltások beszerzésével kapcsolatos esetleges visszaélések ügyében. A sajtóközleményben leszögezik, hogy ez a vizsgálat egyáltalán nem akadályozza a vakcinák beszerzését. A NABU hangsúlyozta, hogy a vizsgálat még az elején tart, még nem állapították meg azt sem, hogy történt-e egyáltalán törvénysértés, jelentette az MTI kijevi tudósítója. Sajtóértesülések szerint, amelyeket a korrupcióellenes iroda nem erősített meg, Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter érintett a vizsgálatban a Sinovac kínai gyógyszergyártó vállalattal kötött vakcinavásárlási…

Tovább olvasom

Már meg is érkezett a kínai vakcina Magyarországra

Menczer Tamás számolt be erről a Facebook-oldalán: „Megjött!” – posztolt egy repülőgépet ábrázoló képet a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára – számolt be róla a HVG.hu. A képen az a repülő látható, amely hétfőn indult Kínába felvenni azt az 550 ezer koronavírus elleni vakcinát, amit a Sinopharm nevű gyártótól rendelt a kormány. Mivel itt is dupla adagra van szükség, ez a vakcinamennyiség 275 ezer ember beoltására elegendő. Az operatív törzs hétfőn jelentette be, hogy az orosz, illetve a kínai vakcinával tervezik felpörgetni az oltási programot, utóbbit azonban még a Nemzeti Népegészségügyi…

Tovább olvasom

Ez gyors volt – holnap máris érkezik több mint félmillió kínai vakcina hazánkba

És ez még csak a kezdet, összesen ötmillió adagot kötött le a kétes megítélésű kínai oltóanyagból a magyar kormány. Az oltás előtt az ígéretek szerint szigorúan bevizsgálják. 275 ezer ember beoltására elegendő Sinopharm-vakcina érkezik kedden Kínából, derült ki egy Szijjártó Péter Facebookjára feltöltött videóból, amiben Menczer Tamás államtitkár búcsúztatta a Pekingbe induló repülőgépet. Azt mondta, oltani csak azután kezdenek vele, hogy megvizsgálták a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakemberei. A vakcina január 29-én kapott engedélyt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől (OGYÉI), aznap, hogy a kormány lazította a feltételeket. A módosított rendelet értelmében olyan…

Tovább olvasom

A fideszeseknek sem kell a kínai vakcina

Ugyan Orbán Viktor miniszterelnök nemrég úgy nyilatkozott, hogy ő megvárja a kínai vakcinát, mert ő abban bízik legjobban, de úgy tűnik, hogy a választói nagy része nem köeti ebben a hitvallásban. A Medián és a 21 Kutatóközpont által január végén készített 1000 fős fővárosi felmérés szerint ugyanis a budapesti Fidesz-szavazók közül 79% a nyugati oltóanyagot szeretné – igaz, 66%-uk elfogadná az orosz vakcinát is, a kínaira viszont csak 45% bólintana rá. Ugyanez az ellenzéik szavazók között úgy néz ki, hogy 90%-uk választaná a nyugatit, 29% elfogadná az oroszt, a kínait…

Tovább olvasom

Az OGYÉI még a tömeges oltások előtt nyilvánosságra hozza a kínai és az orosz vakcina dokumentumait

Válaszolt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a  Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökének, Kincses Gyulának az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm vakcina ügyében írt levelére. A MOK elnöksége azt kérte, hogy az OGYÉI hozza nyilvánosságra a Szputnyik-V és kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának engedélyezésével kapcsolatos dokumentumokat, különös tekintettel az alkalmazási előiratra. „A dokumentumokat természetesen ilyen körülmények között is haladéktalanul nyilvánosságra hozzuk, még mielőtt a tömeges oltások az fenti két vakcinával elkezdődnének, tehát jóval mielőtt az orvos kollégáknak arra szüksége lenne” – írja Szentiványi Máytás, az OGYÉI főigazgatója.…

Tovább olvasom

„Akár veszélyes is lehet a kínai vakcina”

Európa nagy részén egyáltalán nem fogadják el egyelőre a kínai vakcinát, annyira hiányosak az információk. A francia elnök egyenesen lehetséges veszélynek nevezte a távol-keleti oltóanyagot. Emmanuel Macron francia elnök aggódik a kínai koronavírus-vakcinák miatt. Macron csütörtökön elismerte, hogy megalázó volt a nyugati vezetők számára, hogy Kína diplomáciai sikereket érhetett el a védőoltás korai exportjával. Ugyanakkor hiányolja a hozzáférhető információkat a két kínai vakcináról, a Sinovacról és a Sinopharmról. Mint mondta, még mindig nem tudjuk, hogy ezek mennyire hatásosak. Arról is beszélt, hogy ha nem eléggé hatásosak, akkor akár veszélyesek is…

Tovább olvasom

Az abszolút oltáspárti Zacher Gábor kimondta: az Orbánék által erőltetett kínai vakcinával bizony nem oltatná be magát

Magyarország leghíresebb toxikológusa egyértelműen az oltás mellett foglal állást, annyira, hogy ő maga már meg is kapta a két koronavírus elleni vakcinát. Amit azonban a kormány művel a kínai oltóanyag „különleges” engedélyeztetésével, nem véletlen, a ködösítés minden oldalról zajlik, a kínai oltóanyaggal jelen helyzetben nem kerülne kapcsolatba Zacher. Ez az ATV Civil a pályán című műsorában hangzott el és a Hvg.hu számolt be róla. Zacher Gábor toxikológus túl van 2 koronavírus elleni oltáson, tehát védett, ugyanakkor nem egészen biztos, hogy nem is tudja továbbadni a fertőzést, ezért maszkban megy továbbra…

Tovább olvasom

A professzor részletesen rámutatott, mi a legnagyobb gond a kínai vakcinával, amit a kormány be akar adatni nekünk

Egyrészt nagymértékben hiányos a tesztelés, a harmadik fázis például egy az egyben kimarad a dokumentációból, ha egyáltalán volt ilyen. Az elavult technológia pedig már régen idejétmúlt, az EU-ban jóváhagyott oltásoknál nem marad vírus a szervezetben, míg a kínai esetében igen. Miért erőltetik annyira ezt a kínai vakcinát Orbánék? A Szeged Televíziónak nyilatkozott Duda Ernő virológus professzor, aki szerint a kínai vakcinák elmaradottak, technológiájuk messze van a Pfizer–BioNTech-félétől és a Moderna által gyártott oltásokétól – írja a szeged.hu. Duda Ernő egy repülőgéphez hasonlította a kínai gyártmányú oltásokat, miután a Szeged Televízió riportere megkérdezte, …

Tovább olvasom

„A kormány egy olyan kínai vakcináról fogja győzködni az embereket, amelyről alig tudunk valamit, amit pedig igen, az sem túl jó”

A virológus szerint a kínai vakcinát mindenképpen kerülni kellene, mert olyan problémákat okozhat, amit a Pfizer és a Moderna már biztosan nem. A technológia, amivel készítették, régi és elavult, nem véletlen, hogy nem lehet róla túl sokat tudni. Nem kéne egy ilyen készítménnyel lerontani az oltatási kedvet. Fordulóponthoz érkezett a kormány: eddig a vakcinaregisztrációt reklámozta, most viszont le kell küzdenie a kínai oltás iránti ellenszenvet is. Kínából ugyanis a miniszterelnök szavai alapján nagy tömegben érkezhet oltás, ami elég a 60 év feletti krónikus betegek számára. A kormányzat eddig jellemzően a…

Tovább olvasom

Orbán szerint a kínai vakcinával akár már nyár előtt visszakaphatjuk régi életünket

Ha viszont csak az uniós beszerzésekre támaszkodunk, akkor vélhetően csak a nyár végén, ősszel áll helyre az élet – erről a Kossuth Rádióban beszélt péntek reggel a miniszterelnök. Ha a magyar hatóságok engedélyezik, és az emberek a kínai vakcinát is választhatják, akkor olyan gyorsan tudunk oltani, hogy talán jóval nyár előtt is visszakaphatjuk a régi életünket. Ez attól függ, mennyi kínai és „még nem tudjuk, mennyi” orosz vakcinát tudunk szerezni – mondta péntek reggel a Kossuth rádióban Orbán Viktor, akit a Telex idéz. A kormányfő szerint gyorsabb lesz a járványkezelés,…

Tovább olvasom