Az abszolút oltáspárti Zacher Gábor kimondta: az Orbánék által erőltetett kínai vakcinával bizony nem oltatná be magát

Megosztás

Magyarország leghíresebb toxikológusa egyértelműen az oltás mellett foglal állást, annyira, hogy ő maga már meg is kapta a két koronavírus elleni vakcinát. Amit azonban a kormány művel a kínai oltóanyag “különleges” engedélyeztetésével, nem véletlen, a ködösítés minden oldalról zajlik, a kínai oltóanyaggal jelen helyzetben nem kerülne kapcsolatba Zacher.

Ez az ATV Civil a pályán című műsorában hangzott el és a Hvg.hu számolt be róla.

Zacher Gábor toxikológus túl van 2 koronavírus elleni oltáson, tehát védett, ugyanakkor nem egészen biztos, hogy nem is tudja továbbadni a fertőzést, ezért maszkban megy továbbra is emberek közé.

Arra a kérdésre, hogy Zacher a kínai vakcinával is beoltatta-e volna magát, azt mondta: nagyon keveset lehet tudni a kínai vakcináról. Miközben a Pfizer vakcina leirata 20 ezer oldal, a kínai oltóanyagé néhány száz.

Ha a döntéshozók nem ködösítenének, és részletes információkat közölnének, beoltaná magát. A szakember szerint a magyar hatóságok azért ködösítenek, mert ködösítenek a kínaiak is.

Zacher egyébként nem hiszi el az sem, hogy Kínában 40 ezren haltak meg a járványban, miközben a hasonló méretű Indiában ennek a sokszorosa.  ​

Kapcsolódó cikkek