Ez kemény! Gyurcsány azzal vádolja Orbánt, hogy nem is a kínai vakcinát kapta, csak hazudott

A volt miniszterelnök szerint a jelenlegi kormány akkor is hazudik, amikor kérdez, gyakorlatilag semmiben nem mondanak igazat, folyamatosan félrevezetik az ország népét, akkor miért pont ebben mondana igazat Orbán Viktor és csapata. Kemény szavak. Minimum érdekesnek nevezhető poszttal jelentkezett Gyurcsány Ferenc a Facebookon így hétfő délután. Orbán Viktor tegnap posztolta ki néhány fotóval, hogy megkapta a koronavírus elleni oltást; erre reagált most Gyurcsány. „Beoltották Orbán Viktort kínai vakcinával. Még a dobozát is megmutatták a kameráknak, hogy mindenki jól lássa, ez bizony kínai. Aztán eszembe jutott, hogy édesanyám gyakran tejfölös dobozban tette el a csirkepaprikást…”…

Tovább olvasom

Túl drágának találta, ezért nem hívta le az összes elérhető Moderna-vakcinát a kormány, miközben a DK szerint a kínai oltóanyag még többe kerül

Elsőként a Telex számolta ki, hogy az eddig lekötött 1,7 millió adagnak a duplájára lenne jogosult Magyarország a Moderna vakcinájából. Az RTL Klub Híradója ezért rákérdezett, hogy miközben a kormány folyamatosan Brüsszelt kárhoztatja a késő szállítások miatt, miért nem kér az amúgy időben teljesítő Moderna vakcináiból – írja a HVG. A csatorna azt a választ kapta: a Pfizer és a Moderna oltóanyagoknak hasonló a mechanizmusa, de a Pfizer kedvezőbb árat tudott biztosítani, így a kormány nem látta szükségét Moderna oltóanyagok megvásárlásának. Egy korábban kiszivárogtatott árlista alapján a Pfizer esetében egy…

Tovább olvasom

Orbán: Kutya bajom, önök se féljenek! – videó

Mint arról mi is beszámoltunk, Orbán Viktor vasárnap délelőtt megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját, méghozzá korábbi kérésének megfelelően a kínai Sinopharm-vakcinával. Az oltás után a miniszterelnök egy rövid videót is közzétett a közösségi oldalán, amelyben előbb magát az oltás beadását láthatjuk, majd Orbán elmondja, hogy az oltás után visszament az irodájához, dolgozik, „láthatják, kutya bajom, önök se féljenek” – jelentette ki. “A harmadik hullám támad, erősebb lesz, mint az előző kettő volt” – fogalmazott a kormányfő, aki éppen ezért azt hangsúlyozta ezután, hogy az emberek regisztráljanak, és oltassák…

Tovább olvasom

Orbán Viktort is beoltották… a kínai vakcinát kérte

A miniszterelnök saját maga adott hírt az eseményről és arról, hogy a kínai oltóanyagot kapta. Magyarország legfőbb vezetője vasárnap megkapta a koronavírus elleni oltást. A Facebook-oldalára feltöltött képek tanúsága szerint Orbán Viktor a kínai vakcinából kapott. A miniszterelnök már a pénteki rádióműsorában beszélt arról, hogy a hétvégén vagy a jövő hét elején ő is megkaphatja a védőoltást, mivel részt vesz a védekezés irányításában. (444.hu)

Tovább olvasom

Ez vicces lesz, a lengyelek karanténba vágják azokat, akik nem az EU által engedélyezett vakcinákkal vannak beoltva

Lefordítva ez azt is jelenti, hogy például azok a magyarok, akiket az orosz, vagy a kínai vakcinával oltották be, egy másik EU-s tagországban karanténba kényszerülnek. Szombattól csak negatív koronavírusteszttel lehet belépni Lengyelországba Csehország vagy Szlovákia felől, jelentette be szerdai sajtóértekezletén Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter. Hozzátette: a cseh-lengyel, illetve a cseh-szlovák határ átlépését szombattól kötelezően tíznapos karantén követi, ez alól csak a negatív (antigén vagy PCR) vírusteszt vagy az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinák mindkét dózisával történt beoltásról szóló igazolás mentesít. Tehát azokra a magyarokra, akiket Sinopharm, vagy Sputnyik-V vakcinával oltottak, szintén karantén vár.  Lengyelországban…

Tovább olvasom

Orbán: Egyelőre nem lehet beszélni könnyítésről

Egy könnyítésről születhet csak döntés, miközben a miniszterelnök bízik benne, hogy jövő héten ő is sorra kerülhet az oltási programban. Egyelőre nem várható könnyítés – idézi a Telex Orbán Viktor a Facebookon közzétett szerdai videójában elhangzott szavait. A kormányfő a járványügyi szakemberekkel történt konzultációk második fordulóját követően posztolt egy rövid felvételt. Mint mondta, fontos nap a mai, mert megkezdődik az oltás a kínai Sinopharm-vakcinákkal. Neki is reményt ad, mondta, hogy valamikor a jövő héten talán a „védekezés irányítói is sorra kerülhetnek”. „A helyzet nem könnyű” – mondta, majd kitért arra,…

Tovább olvasom

Mától hazánkban is oltanak a kínai vakcinával – ki vállalja be?

Az egyik politikai oldal és Kína szerint teljesen jó a vakcina, a másik oldal és az EU szerint igen fontos adatok és vizsgálatok hiányoznak a kínai oltóanyaggal kapcsolatban. Ezek után ki meri bevállalni? Kedden megkezdődött a kínai vakcinák kiszállítása a kormányhivatalokba, így más szerdától olthatnak vele, közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója a HírTV kedd esti műsorában. Szentiványi Mátyás szerint a háziorvosok praxisonként átlagosan 55 idős emberre elegendő mennyiséget kapnak majd. Arra a kérdésre, hogy milyen korosztályt lehet oltani a Sinopharm oltóanyagával, úgy válaszolt, hogy “mivel a kínai…

Tovább olvasom

Müller Cecília szerint mindegyik vakcina hatásos, ezért azt kéri, ne válogassanak az emberek

Csaknem 3 ezer körül van már a napi új fertőzöttek száma, több mint 88 ezren vannak most pozitívak, ami óvatosságra int minket, és arra szorgalmaz, hogy továbbra is be kell tartani a szabályokat – mondta Müller Cecília az operatív törzs hétfői tájékoztatóján, amelyről az Index tudósított. Müller elmondta: Magyarországon már 378 főnél kimutatták a brit mutációt, 34 ember pedig a koronavírus egyéb variánsát kapta el. Müller Cecília azt mondta, ennek járványügyi szempontból nincs nagy jelentősége, mégis óvatosnak kell lenni, mert a brit variáns már közösségi fertőzésnek indult. “Minden védőoltás, ami…

Tovább olvasom

Rendben találta a kínai vakcinát az NNK, már csak egy rábólintás szükséges az oltáshoz

Müller Cecília az operatív törzs pénteki tájékoztatóján számolt be a kínai vakcinával kapcsolatos legfrissebb fejleményekről. Az országos tisztifőorvos szerint a hazánkba érkezett 550 ezer adag Sinopharm-oltóanyag dokumentációja kielégítő – írta a HVG.hu. “A Nemzeti Népegészségügyi Központ immunbiolgóiai készítmények minőségellenőrzési főosztálya megvizsgálta a vakcinát, és összes dokumentációját. Úgy találta, hitelt érdemlően bizonyított a független hatósági laboratórium hazai követelményeknek való megfelelése” – mondta el Müller. A gyártói specifikációnak megfelelt a kínai Sinopharm vakcina hatósági vizsgálata, erről értesítették az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésügyi Intézetet is. Ez azt jelenti, ha jóváhagyják az emberi alkalmazást,…

Tovább olvasom

Szlávik elmondta, mi kellene ahhoz, hogy az emberek bízzanak a kínai vakcinában

A kínai vakcinánál hiányoznak azok a közlemények, amik például a Szputnyiknál is megvannak, de ez vészhelyzetben előfordul – mondta Szlávik János az ATV Start című műsorában, amelyet az Index szemlézett. A Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető infektológusa bízik abban, hogy nemcsak a Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálatai fognak lezajlani, hanem előkerülnek olyan dokumentumok, amelyek kimondják, hogy a vakcina jó; az emberek bizalmát így nyerheti el. A szakértő hangsúlyozta: valószínűleg megvannak ezek a dokumentumok, ugyanis azok híján aligha oltottak volna be a vakcinával már 30 millió embert. Az infektológus úgy véli, a brit mutáns ellen valószínűleg védenek…

Tovább olvasom