“Akár veszélyes is lehet a kínai vakcina”

Megosztás

Európa nagy részén egyáltalán nem fogadják el egyelőre a kínai vakcinát, annyira hiányosak az információk. A francia elnök egyenesen lehetséges veszélynek nevezte a távol-keleti oltóanyagot.

Emmanuel Macron francia elnök aggódik a kínai koronavírus-vakcinák miatt. Macron csütörtökön elismerte, hogy megalázó volt a nyugati vezetők számára, hogy Kína diplomáciai sikereket érhetett el a védőoltás korai exportjával. Ugyanakkor hiányolja a hozzáférhető információkat a két kínai vakcináról, a Sinovacról és a Sinopharmról. Mint mondta, még mindig nem tudjuk, hogy ezek mennyire hatásosak.

Arról is beszélt, hogy ha nem eléggé hatásosak, akkor akár veszélyesek is lehetnek, mert “segíthetik az új mutációk megjelenését”, és mert valójában nem segítenek a járvány kezelésén. Van abban valami, amit az új variánsok felbukkanásáról mond, bár a mutációk kifejlődését elvben bármilyen védőoltás serkentheti az evolúció természetéből fakadóan. A vírusok evolúciójuk során arra törekednek, hogy életképesebbek legyenek, vagyis minden, a vírusok terjedését akadályozó tényező új, azoknak ellenálló mutációk fejlődésére sarkall.

Macron nem először vonja kétségbe egy védőoltás hatásosságát. A múlt héten a brit-svéd védőoltásról, az AstraZeneca vakcinájáról mondta, hogy az a jelek szerint nem hatásos a 65 éven felüliekre. Erről valójában keveset tudunk, mert a klinikai tesztekben nagyon kevés, 65 éven felüli vett részt, így valójában nehéz következtetéseket levonni a kérdésben.

Franciaország közben a héten kellett szembesüljön azzal, hogy a világhírű Pasteur Intézet kutatói inkább feladták a védőoltás kifejlesztését, annyira kiábrándítók voltak a kezdeti eredményeik. A Sanofi gyógyszergyár pedig leghamarabb idén év végére tudná engedélyeztetni saját védőoltását, ezért most inkább a rivális amerikai Pfizer gyógyszergyár a német BioNTechhel közösen fejlesztett vakcináját kezdi gyártani.

444.hu

Kapcsolódó cikkek