Csöbör Katalin továbbra is a Strabag nyakába varrja az M30-as további lezárva tartását

A fideszes politikusnő bejegyzése természetesen tökéletes összhangban van az országos kormányzati narratívával, a kormány és illetékesei szerintük semmiben nem hibáztak, de az osztrák cég magatartása felháborító Csöbör számára. A képviselőnőnek még jutott ideje aláírásokat is gyűjteni „Brüsszel ellen”.

Tovább olvasom

Rend, gondoskodás, fejlődés – évértékelőt tartott Miskolc polgármestere

Egy évvel a Bükk városa program bejelentése után – és több mint egy esztendővel a városháza elfoglalását követően – évértékelő beszédet tartott Tóth-Szántai József. Miskolc polgármestere a kormánypártok helyi képviselőinek vélt vagy valós eredményeit és a következő időszak terveit ismertette. Az egykor magát civil jelöltnek kikiáltó politikus szerint Miskolc „maratonfutásra” készül, amelyet néhány „sprinttel” tarkítanak – utalva arra, hogy a város megújulása hosszú távú, de lendületes folyamat.

Tovább olvasom

Teljesen szétbombáztak egy kis útszakaszt Miskolcon – „vajon ki adott erre engedélyt?”

A jelenleg rombolásként kinéző kis átalakításról ráadásul már most kimondták, hogy ideiglenes… két és fél évig. Vajon ki vállalta ezért a felelősséget? Simon Gábor válaszokat vár és mérges a „baráti beruházókra”.

Tovább olvasom

Hosszabb lett a fideszes dicsérő poszt, mint az átadott miskolci korlát

Íme az újabb elképesztő érdekesség a tízméteres aszfaltozott járdaszakasz, a közlekedési tábla és a kihelyezett pad után: Miskolcon átadtak egy pici kis korlátot, jókora közösségi médiás felhajtással. Igaz, szalagátvágás nem történt.

Tovább olvasom

Bejelentették a DK BAZ megyei jelöltjeit a jövő évi választásra

Mind a hét körzetben állít jelöltet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a jövő évi választásokra a Demokratikus Koalíció, azon kevés pártok egyike, amely mind a 106 egyéni körzetben indít képviselőjelöltet. Ismert nevek és fiatalok is előtérbe kerültek.

Tovább olvasom

Csöbör Katalin szerint a bíróság kimondta, a Tisza adóemelési tervei valósak… csak egy gond van, hogy nem ezt mondta ki

A bíróság által kimondottak köszönőviszonyban sincsenek azzal, amint amit Csöbör Katalin saját közösségi oldalán állít. Külön érdekesség, hogy állítását semmilyen forrással nem támasztotta alá. Emiatt ismét érkeztek is kritikák saját oldalán, szép számmal.

Tovább olvasom

Ősi borsodi mondás: „Onnan tudjuk, hogy választások közelednek, hogy útépítés zajlik”

Ez az utca egyszerű emberének véleménye a mindennapokban, a valóság pedig most sem cáfolja meg ezt az ősi mondást. Csöbör Katalin arról számolt be, hogy épül (még nincs készen) a Szirma-Martinkertváros útszakasz új aszfaltburkolata.

Tovább olvasom