Juhász Roland szerint a Fidesz kormányok alatt rengeteg olyan eset történt, ahol kiderült, a közpénznek nincs gazdája… de mégis valahova felszívódik. Az elkészült épületeket erős túlzás lenne lakóparknak nevezni, bár elvileg annak épült. Csöbör Katalin szorosan kötődik a projekthez, amiből a pénz elfogyott, ám az épületek üresek, a BAZ megyei település önkormányzata pedig ott áll még 30 milliónyi adóssággal is.
Tovább olvasomCímke: Sajókeresztúr
Gyerekek települnek a vasúti sínekre és a peronra BAZ megyében, kaviccsal is dobálóznak
Ezúttal legalább nem utassal teli szerelvényeket vagy gépkocsikat dobálnak a fiatalok BAZ megyében, de így is elég veszélyes szabadidős elfoglaltságot találtak Sajókeresztúron. A sínek között letáborozni saját maguk, míg mások számára a megálló tábla dobálása jelent veszélyt.
Tovább olvasomMérnökből faiparos: sajókeresztúri műhelyből hódítja meg az országot a BaliWood
Borsod-Abaúj-Zemplén megye nem csupán nehézipari múltjáról és rozsdaövezeteiről ismert – Sajókeresztúron ma egy egészen más fajta ipar születik. Oláh Balázs, a BaliWood alapítója több mint tíz évnyi multinacionális mérnöki karriert hagyott maga mögött, hogy egy miskolci agglomerációs faluban faipari vállalkozást építsen.
Tovább olvasomIsmét egy szalagvágás BAZ megyében, ezúttal Csöbör Katalintól
Ezt a szalagot „mindössze” öten vágták át, messze vagyunk a rekordtól. Jövő tavaszig még ezt a jelenetet nagyon sokszor fogjuk látni, mivel kampányidőszak van. Reméljük, tartósabb lesz, mint az M30-as 2021-ben átadott, majd alig 14 hónappal később le is zárt útszakasza.
Tovább olvasomKerülje el most a 26-os utat!
Forgalmi baleset történt ma délután Sajókeresztúr térségében a 26-os főúton – derült ki a rendőrség tájékoztatójából.
Tovább olvasomSegíteni akart a közutas dolgozó Sajókeresztúr térségében, halálra gázolták
Április 11-én, azaz ma délelőtt tragikus baleset történt Sajókeresztúr térségében: egy személyautó halálra gázolta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. miskolci mérnökségének egyik munkatársát.
Tovább olvasomBaleset a 26-oson: a szalagkorláton állt meg a sofőr
Szombat délelőtt egy autós a szalagkorláton „landolt” gépjárművével a 26-os főút sajókeresztúri kereszteződésében, Sajószentpéter irányába.
Tovább olvasomNagy baleset a 26-os főúton Sajókeresztúrnál
Egy busz hátuljába csattant bele egy BMW. Komoly torlódás volt a forgalomban.
Tovább olvasomKomoly baleset és óriási dugó a 26-os főúton
A Sajókeresztúrnál történt ütközést követően olyan hatalmas kocsisor alakult ki, hogy Miskolcig beért.
Tovább olvasomÚj lendületet vett az adománygyűjtés Boldizsár megmentéséért
Egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk Boldizsárról, a 17 hónapos sajókeresztúri kisfiúról, aki egy nagyon ritka és súlyos anyagcsere-betegségben szenved, melynek következtében a szervezete nem tudja feldolgozni a szénhidrátot. Emiatt nagy mértékű izomsorvadásnak van kitéve, így képtelen úgy fejlődni, mint a kortársai. Egyetlen reménye egy megközelítőleg 500 millió forintba kerülő génterápia, melynek végre elkészült a megvalósíthatósági projektje. Eddig a legtöbb helyről azért érkezett elutasító válasz az anyagi támogatás kapcsán, mert a kezelés kísérleti jellegűnek számított, de ennek most már vége. Most már „csak” a pénz az egyetlen akadálya a kezelés megkezdésének,…
Tovább olvasom