Nemrég egy tízméteres járdaszakasz aszfaltozásának bemutatásán mosolygott kínjában fél Miskolc, most egy korlát festésének elkezdését adták hírül.
Tovább olvasomCímke: képviselő
Megváltozott a miskolci közhangulat: a Fidesz-KDNP-s képviselő bemutatta a tízméteres járdaszakasz felújítását és jött a reakció
Ahogy az országban, úgy Miskolcon is tapasztalható, hogy valóban jelentősen megváltozott a közhangulat az utóbbi bő egy évben. Ismét egy kormánypárti képviselő posztját szedték szét a helyi lakosok hozzászólásai, gyakorlatilag kinevették és borzalmasan megkritizálták az átadót.
Tovább olvasomNagy öröm: újabb Digitális Polgári Kört alapított Csöbör Katalin
A fideszes politikusnő már tagja egy DPK-nek, most minket is hív, hogy ennek az újabb körnek is legyünk tagjai. Itt már alapító.
Tovább olvasomMiskolc: „Szörnyű, hogy tönkretették a szökőkutat”
Tavaly nyáron még élvezhettük a csobogás hangját és a szökőkút látványát az Emberpár szoborcsoportnál levő parkban. Aztán idén nyáron egyszer csak nem működik tovább, az alpolgármester szerint elfolyt a víz, kivizsgálást ígér, de két hónap múlva sincs semmi változás.
Tovább olvasomVeszélyben Miskolc költségvetése? A képviselő szerint nagyon aggasztóak a jelek
Szopkó Tibor az államkincstár vizsgálata azt jelzi, nagy eséllyel nincsenek rendben a város pénzügyei. A pénzügyi bizottság elnöke reméli, ez nem egy közeli csőd előzetes jelzése, emiatt hivatalosan, írásban is érdeklődött a polgármesternél.
Tovább olvasomCsöbör Katalin megígérte, hogy Miskolc több fontos útján hamarosan felújítás kezdődik
Az utóbbi hetekben megszokhattuk, hogy a Fidesz elképesztően hatalmas, sokszor több tízmilliárdos fejlesztésekkel kecsegtet a következő évekre, ez alól a helyi képviselők sem képeznek kivételt. A kormánypárti képviselőnő szerint jelentős útfelújítási munkálatok kezdődnek nemsokára.
Tovább olvasomCsöbör Katalin a nyugdíjasoknak szánt 30 ezer forintos utalványt dicsérte, a fogadtatás elég vegyes lett
A fideszes képviselőnő komoly ajándékként és jó hírként tálalta, hogy a nyugdíjasok szeptemberben egyszeri, 30 ezer forintos élelmiszer-utalványbeli juttatásban részesülnek. Ám nem mindenki repesett az örömtől, leginkább azért, mert szerintük kicsit összement az eredetileg ígért támogatás.
Tovább olvasomKoncz Zsófia csomagok átadása közben seregnyi kisgyermekkel fotózkodott
A kormánypártok képviselői és jelöltjei eddig is szívesen fényképezkedtek kisgyermekek társaságában, leginkább választások közeledtével, ez alól Koncz Zsófia sem kivétel. Közben az is fejlemény, hogy a képviselőnő belépett egy Digitális Polgári Körbe, sőt, alapító tagja.
Tovább olvasomHogyan lesz egy tiszásból képviselőjelölt? „Nem elég Magyar Péter, kellenek a tökös jelöltek is” – BAZ megye is készül
Többkörös a kiválasztási folyamat és a jelöltek kétharmadánál helyben döntenek, nem központilag. Hamarosan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is bemutatkoznak a most még a köz számára ismeretlen jelöltek.
Tovább olvasomMost már Csöbör Katalin is hivatalos Digitális Polgári körös, nem is akárhol
Ismét hallatott magáról a fideszes képviselőnő a közösségi médiában, ahol nagy sikerként kommunikálta, hogy elfogadták jelentkezését az I. számú Digitális Polgári Körbe.
Tovább olvasom