Ismét egy szalagvágás BAZ megyében, ezúttal Csöbör Katalintól

Ezt a szalagot „mindössze” öten vágták át, messze vagyunk a rekordtól. Jövő tavaszig még ezt a jelenetet nagyon sokszor fogjuk látni, mivel kampányidőszak van. Reméljük, tartósabb lesz, mint az M30-as 2021-ben átadott, majd alig 14 hónappal később le is zárt útszakasza.

Ahogyan arról nemrég beszámoltunk, már abban az időszakban járunk, ahol folyamatosan fideszes képviselők szalagátvágásaival fogunk találkozni. Íme egy újabb, ezúttal Sajókeresztúrról. Csöbör Katalin megfogalmazása szerint egy kistelepülés életében minden fejlesztés nagyon fontos, ezért örül, hogy Sajókeresztúrban most két Magyar Falu Programos projektről is beszámolhatott. Történt egy aszfaltozás a Vörösmarty utcában, valamint egy bővítés a kondiparkban – a fideszes képviselőnő úgy véli, ezzel élhető vidéket építenek.

Az sem a képekből, sem a bejegyzés szövegéből nem derül ki, hogy milyen hosszú aszfaltozott szakaszt adtak át most a forgalomnak, remélhetőleg hosszabbat, mint az emlékezetes szeptember közepi esetnél, amikor Molnár Péter igazi győzelmi jelentésben számolt be egy tízméteres járdaszakasz újraaszfaltozásáról, ami ráadásul minőségi paramétereit tekintve is kifogásolható volt már a képek alapján is. Csöbör Katalin mindenesetre vastag kabátban is kipróbálta az egyik kondigépet.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek