Az aHang és az Egységes Diákfront alternatív népszavazásának lezárása után úgy döntöttek, az eredményt személyesen kézbesítik a tankerületek számára. Ezt Borsodban is megpróbálták, ugyanakkor hiába jelezték előre érkezésüket, az üres épület fogadta őket.
Tovább olvasomCímke: nemzeti konzultáció
A nagy pálfordulás – migránsból vendégmunkás, így kerülnek hozzánk tömegesen
Ugye emlékszünk még az előző évtized derekán milyen hangzatos kampányokat folytatott Orbán Viktor és a Fidesz, hogy ha az “idegenek” Magyarországra jönnek, nem vehetik el a magyarok munkáját. Nagy pálfordulás történt, továbbra is Orbán kormányoz, de már egyenesen hívja őket, jönnek is és el is veszik a magyarok munkáját.
Tovább olvasomTöbb mint hétmilliárd forintot költött a legutóbbi nemzeti konzultációra a kormány
A tényleges végösszeg ráadásul valószínűleg még ennél is magasabb. Nyilvánosságra hozta a kormány a Miniszterelnöki Kabinetiroda által 2022 őszén kötött szerződéseket – írja a HVG.hu. Ezek közül kétségtelenül a legfontosabb az a két kontraktus, amit a kormány a Balásy Gyula tulajdonában lévő New Land Media Kft.-vel és a Lounge Design Kft.-vel kötött. Ezek alapján Rogán hivatala októberben nettó 3,417 milliárd forintot, míg decemberben nettó 1,26 milliárd forintot költött az „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos, valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok”…
Tovább olvasomDömötör Csaba: 1,36 millióan töltötték ki a nemzeti konzultációt
A pénteki összesítések szerint egymillió-háromszázhatvanháromezren töltötték ki a kérdőívet – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese. A politikus szerint „azt mutatja, hogy a nemzeti konzultáció újra bizonyított”. A korábbi nemzeti konzultációk közül kettő volt, amelyiken ennél – a kormány akkori közlései szerint – jóval több válasz érkezett be, a Stop Soros kampányban 2,4 milliót, míg 2020 nyarán az első koronavírusos nemzeti konzultációban 1,7 milliót mondott be a kormány. A legutóbbi, 2021 nyarán kiadott, „A járvány utáni életről” indított konzultációban szintén 1,4 millió körüli választ kaptak. Igaz,…
Tovább olvasomA rendőrség szerint a bombás plakátok nem alkalmasak pánikkeltésre
Mint azt korábban a Telex is megírta, a DK fővárosi polgármesterei rémhírterjesztés és közveszéllyel való fenyegetés miatt október 26-án büntetőfeljelentést tettek, szerintük ugyanis „a plakátok megtévesztik a lakosságot, és elterelik a figyelmet a szociális válságról”. Szaniszló Sándor, XVIII. kerületi DK-s polgármester a hvg.hu-nak elmondta: megkapta a rendőrség határozatát, elutasították a feljelentést. A politikus a lapnak azt mondta, a rendőrség azzal az indokkal utasította el a feljelentést, hogy a kormány bombákkal operáló nemzeti konzultációs reklámkampányának üzenetei nem alkalmasak a rémhírterjesztésre, sem a közveszéllyel fenyegetésre, ezért nem minősülnek bűncselekménynek. „A feljelentés elutasításának indoklásából az…
Tovább olvasomHirtelen megtolta a Nemzeti Konzultáció számait az online kitöltési lehetőség
Korábban egy hónap alatt nem töltötték ki összesen annyian, mint most egy hét alatt az interneten. Ez az online verzió nagyon jól jött a kormánynak ismét. Már 695 ezren töltötték ki a kormány legújabb, a brüsszeli szankciók elleni nemzeti konzultációját. A szám az utolsó közlés óta a duplájára nőtt, vagyis az online kitöltő felület élesítése óta felpörgött. „Nagyon sokan vesznek részt a nemzeti konzultációban, már közel 695 ezren töltötték ki a konzultációs kérdőívet” – közölte csütörtökön a „legutóbbi összesítés” adatát Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki éppen egy héttel ezelőtt mondott aktuális…
Tovább olvasomGyújtósnak küldi a rászorulóknak a nemzeti konzultációs papírokat a Momentum
Az ellenzéki párt szerint a konzultációval is Putyin érdekeit szolgálja a kormány. A szankciókról szóló nemzeti konzultációval párhuzamosan a Momentum „Gyújtósnak még jó lesz!” címmel indít kampányt – írta meg a Telex. A párt vezetőinek bejelentése szerint „Soprontól Berettyóújfaluig, Szegedtől Salgótarjánig” utcai pultokat állítanak, és összegyűjtik a konzultációra kiküldött papírokat. „Utána az összegyűjtött papíranyagot brikettekbe préseljük és eljutattjuk a rászorulóknak” – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Gelencsér Ferenc, a Momentum elnök-frakcióvezetője és Bedő Dávid frakcióvezető-helyettes. A párt szerint a Fidesz a nemzeti konzultációval is Putyin érdekeit szolgálja. Nem a szankciók miatt…
Tovább olvasomKomoly csúsztatás a Nemzeti Konzultációban, az orosz gázársapka nem is része a következő szankcióknak
Igaz, a Fidesz-szavazókon kívül eddig is a magyarok döntő hányada elismerte, ez a sorozatos Nemzeti Konzultáció a világon semmire sem jó, kizárólag a kormányoldal propagandáját erősíti, az eredményeket pedig ráadásul senki nem ellenőrzi, azt találnak ki, amit akarnak. Igaz, a kérdések is mindenhol olyanok, amilyenek. Arról tényleg tárgyal az EU, hogy limitálni kellene az importgáz árát, de az nem a következő, oroszellenes büntetőcsomag része lenne, hanem egy attól különálló, az energiaárakat letörni hivatott csomagé. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy csak az orosz gázra húznák rá, és egyelőre annyira megosztja a…
Tovább olvasomTudtuk, hogy leiratkozhatunk a Nemzeti Konzultációról, ha nem akarunk ilyeneket kapni?
Megjelent egy írás, ami bemutatja, hogyan szabadulhat meg a felesleges papírpazarlástól, aki nem kívánja tovább kapni ezeket a kérdőíveket, amik kizárólag a Fidesz-KDNP és Orbán Viktorék propagandájának egyik fontos eszköze. Viszonylag könnyen leiratkozhatunk róla a jelek szerint. A közösségi médiában jöhetett szembe sokunkkal a következő írás. “Talán még nem késő leiratkozni a Nemzeti Konzultációról és spórolni egy pár forintott az adónkból.Még a fidesz szavazó ismerőseim is beláthatják, hogy a nemzeti konzultáció teljesen értelmetlen pénzkidobás: semmilyen kényszerítő ereje nincs, a kérdések irányítottak, a válaszadók nem tekinthető reprezentatív lakossági véleménynek, és a…
Tovább olvasomOrbán bejelentette az újabb nemzeti konzultációt
A kormány mai ülésén elfogadta a Fidesz-frakció kezdeményezését: nemzeti konzultációt indítunk a szankciókról” – jelentette be Orbán Viktor ugyanazt, amit Kocsis Máté már a Fidesz-KDNP közös, balatoni frakcióülésén megtett. Ahogy azt előre meg lehetett jósolni, a miniszterelnök ezúttal is az Európai Uniót (avagy Brüsszelt, amikor a kormányzati propaganda negatívan beszél róla) hibáztatja az országunkban eluralkodó helyzet miatt: „Az energiaszankciókat Brüsszel ráerőltette a tagállamokra és azóta az energiaárak az égben vannak. Amikor ez megtörtént, Brüsszelben azt ígérték, hogy véget vetnek a háborúnak, és jobban fognak fájni az agresszornak, mint az Európai…
Tovább olvasom