Rátalált a szerelem Koncz Zsófiára, egy borász nyerte el a szívét

A családi tragédia és válása után egyenesbe került a borsodi képviselőhölgy élete. Egyenesbe került végre a fideszes országgyűlési képviselő élete: úgy tűnik, a sok megpróbáltatást megélt politikus ismét szerelembe esett. Az örömhírről saját maga számolt be követőinek a Facebook-oldalán, amikor pár napja boldog „férfinapot” kívánt az erősebbik nem tagjainak. Idén januárban írta meg a Blikk, hogy alig három év házasság után Koncz Zsófia elvált a férjétől, akivel esküvőjük idején együtt szolgáltak Washingtonban a magyar külképviseleten, de édesapja, Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő tragikus motorbalesete után 2020 nyarán hazahívták, hogy induljon el elhunyt apja képviselői…

Tovább olvasom

Varga László képviselő Miskolc és Borsod érdekében lobbizik, hogy a kormány ne rövidítse meg az ellenzéki önkormányzatokat

Valami különös véletlen folytán az ellenzéki vezetésű városok vagy semmit, vagy csak a töredékét kapták vissza kompenzációként annak a pénznek, amit a járványhelyzetre hivatkozva az Orbán-kormány elvont tőlük, a kormánypártiak viszont sokkal jobban jártak. Ezen a helyzeten próbál változtatni az ellenzék egyik országgyűlési képviselője. Több, Miskolcot és a megyét is pozitívan érintő módosító javaslatot is bead a jövő évi központi költségvetéshez Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő – erről miskolci sajtótájékoztatóján számolt be a politikus csütörtökön.  – A Karácsony Gergely miniszterelnökségét támogató pártok az elmúlt napokban is megfogalmaztak kritikai észrevételeket a költségvetési vita során, és…

Tovább olvasom

Jakab Péter hajnalban a Parlament falára vetítve üzent, máris eljárás indult ellene – videó

A készenléti rendőrök hatalmas csapata rövid időn belül a helyszínen termett igazoltatni a képviselőt. Eljárást indítottak Jakab ellen, ami elméletileg nem áll meg a lábán, de valószínűleg Orbánék megoldják, hogy mégis megálljon. Sejtelmes videót rakott ki nagyjából hajnali 2 órakor Jakab Péter, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje, amin az látszik, hogy a rakparton készenléti rendőrök társaságában van. A poszthoz mindössze annyit írt, hogy Az igazságot elhallgattatni, nem lehet! Részletek hamarosan… Próbáltuk megtudni a rendőrségtől és a Jobbik sajtósaitól, hogy mi történt, utóbbiaktól azt a választ kaptuk, hogy Jakab Péter a…

Tovább olvasom

Hadházy: Az Audi magyarországi dolgozói miért kapnak Pfizer-vakcinát és miért mentek ki hozzájuk helybe?

A független képviselő azt nehezményezi, hogy „a gazdaságilag kevésbé fontos” embereknek kilométeres sorokban, órákat kellett várnia ugyanerre, ha egyáltalán megkapták. Az audisokhoz pedig még ki is mentek a gyárba oltani. Az Audi-gyár munkatársai a héten az üzem területén kaptak Pfizer-vakcinát – számol be a hírről Hadházy Ákos.  VAJON MIÉRT NEM KÍNAIT? – firtatja Facebook-bejegyzésében a politikus, aki arra is szeretne választ kapni,  hogy a cég dolgozóinak miért szervezték meg külön az oltást az amerikai gyártó  vakcinájával. Hadházy Ákos az olvasóknak szegezi a kérdést is, hogy vajon kinek szánják a szombaton érkezett 1,2 millió…

Tovább olvasom

Az újságíró vagyonnyilatkozatáról merte kérdezni a fideszes képviselőt, aki erre reflexből „büdös kommunistának” nevezte

Hát ez a megoldás, ha gyanús, nehezen magyarázható pénzügyeink vannak kormánypárti politikusként és elfogynak az érvek, villámgyorsan kommunistázni és Gyurcsányozni kell, valamint hatalmas perekkel fenyegetni a kérdezőt. Magyarország, 2021. Remélem nem bántom meg, de privát véleményem szerint ön egy hazug, rosszindulatú, manipulatív, velejéig romlott büdös kommunista, aki a lelkét is eladná, csak, hogy kitűnjön propagandista társai közül gazdái, és a többi hasonszőrű elvtelen senki előtt” – válaszolta Bács István érdi fideszes önkormányzati képviselő, az Átlátszó újságírójának, aki azt kérdezte, miért nem vallotta be a saját cégének nyújtott 71 millió forintos tagi kölcsönt a vagyonnyilatkozatában.…

Tovább olvasom

Egy fideszes képviselő részvételével harmincfős rendezvényt tartottak – egy Covidban elhunyt ápolónőre emlékeztek

Meglehetősen furcsa alapítványi díjátadó ünnepséget szerveztek meg Dunavarsányban, ahol éppen egy koronavírus miatt elhuny ápolónőre emlékeztek. Tették mindezt közel harmincan, az önkormányzat tudomásával. Bár jelenleg tilos rendezvényeket tartani, jelen volt a térség fideszes képviselője is. Ezek után végképp furcsa, hogy kaphattak zöld utat. Közel harminc fő részvételével tartott csütörtökön díjátadó ünnepséget egy alapítvány a dunavarsányi közösségi házban. Az RTL Híradója szerint a rendezvényre az önkormányzat tudomásával került sor, be is számoltak róla a Facebook oldalukon. Bár mindenki maszkot viselt, a jelenleg érvényes járványügyi szabályok szerint tilos rendezvényeket tartani. Az ünnepségen az egészségügyi dolgozók…

Tovább olvasom

Koncz Zsófia kondizik, akárcsak Csöbör Katalin – ez most a trend Fidesz borsodi képviselőinél

Természetesen szigorúan a járványügyi szabályok betartása mellett. Koncz Zsófia erről saját Facebook-oldalán számolt be. „Az aktív mozgásról nem kell, sőt nem is szabad lemondanunk még ebben a rendkívül nehéz időszakban sem. A mindennapi futás, biciklizés mellett, erre kiválóan alkalmasak a kültéri kondiparkok – természetesen a járványügyi szabályok felelős betartása mellett! Március 3-án, az év első igazán „nyárias” napján pedig meg is örökítettük a kondiparki kalandokat! „ A hozzászólások között azonban akadnak ilyenek is: „Érdekes, nálunk a játszóterek is le vannak zárva…” „A mi községünkben is lenne, csak zárt helyre építették,…

Tovább olvasom

Meg vagyunk mentve, Tállai András szerint Magyarországon már 1500 milliárd embert beoltottak

Ez tizennyolc órán keresztül kint is virított a képviselő Facebook-oldalán. Csak remélni tudjuk, a többi számadattal nincsenek ekkora aránybeli tévedések. Tállai András, a NAV korábbi elnöke, a Pénzügyminisztérium pénzügyi államtitkára annak öröméből posztolt a Facebookon, hogy Magyarországon jól halad az oltási program, és már 1500 milliárd embert sikeresen beoltottak. Valószínűleg arra gondolt, hogy szombatra Magyarországon a beoltott emberek száma átlépte a másfél milliót, de hát ugye kicsire nem adunk. Viszonylag gyorsan elszabadult a pokol a poszt alatt, a képet javították is, de a hozzászólások továbbra is kritikusak maradtak, ezért a végső…

Tovább olvasom

Nagy a baj: Súlyosan kritikus állapotban, lélegeztetőn van a koronavírusos fideszes képviselő

A vírus sajnos alattomos, a korábbi, javulást mutató tünetek után a dolgok hirtelen rosszra fordultak és Bányai Gábor már altatásban, lélegeztetőgépre kerülve reméli a csodát. Családja a Facebookon tette közzé a rossz hírt. „A Bányai Család Közleménye: Kedves Barátaink, Ismerőseink, Rokonaink! Édesapánk állapota a korábbi gyors javulást követően a hét elején negatív irányba fordult. Az állapota jelenleg súlyosan kritikus, továbbra is lélegeztetőgépen és altatásban tartják. A Kiskunhalasi Mobil Járványkórház kiváló orvosai és ápolói mindent megtesznek, hogy a súlyos állapotban lévő betegek életét megmentsék. Tudjuk, hogy Édesapánk is a legjobb kezekben…

Tovább olvasom

Koncz Zsófia első száz napja után száz évre tervez előre

A fideszes képviselő értékelte első három és fél hónapját. Mi hogyan értékeljük tevékenységét? A Boon.hu-val készült interjúban a képviselő hölgy kiemelte, fáradt, de éppen a folyamatos pörgés ad erőt a munkájához. A járvány sem éppen segíti látogatásait. A politikában szokás az első száz napot értékelni. Volt idő számolni a napokat? Elrepült ez a száz nap. Nem számoltam, de éreztem, mert annyi minden történt. Akár több időnek is érezhetném. Ami a legfontosabb, hogy a kampány óta van egy folytonosság, és alapvetően nem volt szünet benne. Folyamatosan úton vagyok. Arra kellett rájönnöm,…

Tovább olvasom