Tállai már a kistokaji iskolát is belevette a felújítottak közé, bár a munkálatok még egyáltalán nincsenek készen

Megszokhattuk, hogy választások előtt hirtelen megsokasodnak a szalagátvágások és alapkőletételek. Kistokajban kicsit máshogy alakult. A Miskolc közelében fekvő, de valamilyen rejtélyes (feltehetően választási) okból Mezőkövesdhez sorolt Kistokajban már régóta húzódik az iskolabővítés. Az önkormányzat ugyan már sok évvel ezelőtt elnyerte egy pályázati összeget, amelyből a régi épületet rendbe lehetett volna hozni, illetve az új szárnyat megépíteni, az ellenzéki polgármesterasszony vezette település a hatóságok ellenállása miatt nem tudta elindítani a beruházást. A 2019-es önkormányzati választásokon aztán új vezetést kapott a település, akiknek az érdekében maga Tállai András is kampányolt a faluban.…

Tovább olvasom

Szétoltották a neten a munkagéppel pózoló fideszes képviselőt

Első látásra is nyilvánvaló, hogy propagandakép készült, ezt pedig rengetegen nem is hagyták szó nélkül. Minden a politikáról és a választási propagandáról szól jelenleg Magyarországon, ebben a Fidesz-KDNP különösen élen jár. Mostani főszereplőnk, Vígh László fideszes képviselő Zala megyéből. A képet a Szeretlek Egerszeg csoport osztotta meg a Facebookon, az őszinte hozzászólások pedig nem is maradtak el. Ezekből csemegézünk most. “Nem is tudtam hogy öltönyben nyakkendőben kell munkagéppel dolgozni!! De nem is dolgozik, pózol a szentem!” “Képviselő úr, van még ennél lejjebb???” “Kemény csávó az tuti… Két ujjal tartja azt…

Tovább olvasom