Nem az első komoly anomália az oltópontokon – zsúfolt tömeg, rossz központi szervezettség

Ráadásul az oltópontra kirendelt katona legfontosabb dolga az volt, hogy tiltsa a fényképezést és letöröltesse az elkészült képeket, akinél észrevette, hogy kattintott. Szerencsére, azért közel sem ennyire rossz a helyzet mindenhol, de tegnap Esztergomban ez zajlott. A közösségi oldalon számos ilyennel találkozhattunk már, amit az M1-en nem fogunk látni. A Facebookon M.V.A. nyilvános posztja szerint: “Update: 1 óra 52 perc óra állunk sorba, pontosabban ennyivel vagyunk a behívási időpont után. Meg 5 méter az épület bejáratáig A sor mögöttünk még hosszabb lett. Katona elvtárstól előbb azt a hírt kaptak, hogyan…

Tovább olvasom

Várható volt – több kórházban tömegesen mondtak fel az orvosok és az ápolók, óriási a káosz

A múlt héten még csak pletykaszinten hallhattuk azt, ami mára valósággá vált. Rengeteg egészségügyi dolgozó nem fogadta el a rabszolgákhoz illő feltételeket és nem írta alá új szerződését. Így tegnaptól van, ahol “csak” néhány osztály vált működésképtelenné hazánkban, van, ahol gyakorlatilag a komplett kórház. Remek kilátások. Letettek az egészségügyi dolgozók elé egy kötelezően aláírandó szerződést, sokuk számára teljesíthetetlen feltételekkel, természetesen nagyon rövid határidővel. Előre borítékolható volt, hogy óriási lesz a gond, így is lett. A március 2-tól élő egészségügyi szolgálati jogviszonyba, amely új szabályaival alapjaiban alakítja át a teljes szektor…

Tovább olvasom

Káosz! Lezárták a Bánkútra vezető utat

Hirtelen túl sokan gondolták úgy, hogy kihasználják a hétvégét arra, hogy szabadidejüket a teljesen behavazott síparadicsomban töltsék, ráadásul az időjárás is kedvezett a kirándulóknak. De rengetegen fel sem jutottak, mert az autók egymás elől zárták el az utat. A rendőrség úgy gondolta, drasztikus lépésre van szükség. Szombaton délután 1 órakor zárta le a rendőrség a Bánkútra vezető utat. Legalább ezer, de akár kétezer fő is lehetett fent. A közlekedés biztonságának fenntartása érdekében döntött a lezárás mellett a rendőrség – tájékoztatta az olvasókat Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint mondta,…

Tovább olvasom