Elképesztő hőségben, a tűző napon kellett várakozniuk az oltópont előtt, többen fel is adták

Nincs is kellemesebb, mint a 38-39 fokos hőségben tartósan a tűző napon várakozni egy vakcinára. A szervezés ismét “kiválóan” sikerült kormányzati részről. Igen sokan felgyűltek a fővárosi oltópont környékén, többen rosszul is lettek. Volt, aki olvasónk szerint órákig állt sorba csütörtökön délelőtt a XV. kerületi Dr. Vass László Egészségügyi Intézménynél, hogy megkapja az oltását – mindezt a tűző napon, azon napok egyikén, amelyekre Müller Cecília hőségriadót rendelt el. Olvasónk az intézmény igazgatóságát és a katasztrófavédelmet is megkereste, hogy miért kell ilyen hosszan várni, miközben időpontra érkeztek, ráadásul beszámolója szerint többen rosszul…

Tovább olvasom

A közmédián kívül más nem fotózhat vagy forgathat az oltópontokon

Annak érdekében, hogy az oltással kapcsolatos megnövekedett médiaérdeklődés ne akadályozza magát az oltási tevékenységet, az intézményeket arra kérik, ne fogadjanak riport- és interjúkészítés céljából televíziós stábokat vagy újságírókat. A szükséges képi dokumentációt az MTVA elkészíti – írta Takács Péter, az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese a szakrendelők vezetőinek, miután a fővárosban a szakrendelőket is bevonták az oltásba. A tájékoztatást Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester osztotta meg a Facebook-oldalán. Azt írta, hogy a világon mindenhol tudósíthat a sajtó a fertőzötteket ápoló kórházakból, csak Magyarországon nem. via hvg.hu

Tovább olvasom

Nem az első komoly anomália az oltópontokon – zsúfolt tömeg, rossz központi szervezettség

Ráadásul az oltópontra kirendelt katona legfontosabb dolga az volt, hogy tiltsa a fényképezést és letöröltesse az elkészült képeket, akinél észrevette, hogy kattintott. Szerencsére, azért közel sem ennyire rossz a helyzet mindenhol, de tegnap Esztergomban ez zajlott. A közösségi oldalon számos ilyennel találkozhattunk már, amit az M1-en nem fogunk látni. A Facebookon M.V.A. nyilvános posztja szerint: “Update: 1 óra 52 perc óra állunk sorba, pontosabban ennyivel vagyunk a behívási időpont után. Meg 5 méter az épület bejáratáig A sor mögöttünk még hosszabb lett. Katona elvtárstól előbb azt a hírt kaptak, hogyan…

Tovább olvasom