Káosz! Lezárták a Bánkútra vezető utat

Megosztás

Hirtelen túl sokan gondolták úgy, hogy kihasználják a hétvégét arra, hogy szabadidejüket a teljesen behavazott síparadicsomban töltsék, ráadásul az időjárás is kedvezett a kirándulóknak. De rengetegen fel sem jutottak, mert az autók egymás elől zárták el az utat. A rendőrség úgy gondolta, drasztikus lépésre van szükség.

Szombaton délután 1 órakor zárta le a rendőrség a Bánkútra vezető utat. Legalább ezer, de akár kétezer fő is lehetett fent. A közlekedés biztonságának fenntartása érdekében döntött a lezárás mellett a rendőrség – tájékoztatta az olvasókat Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint mondta, nagyon sokan indultak útnak, hogy Bánkúton töltsék a szombatot, az oda vezető út mindkét oldalán parkoló autók nehezítik, illetve teszik balesetveszélyessé a közlekedést. Úgy tudjuk, több kilométeres torlódás is kialakult a káoszban, egyes becslések szerint – ennyi autót látva – akár kétezren is lehetnek most fent. Az utat az ómassai elágazásnál, bizonytalan időre zárták le a Bánkútra felfelé tartó forgalom elől. Az elágazásnál visszafordították az autósokat.

Szombaton egészen gyönyörű idő volt Bánkúton, de túl sokan akartak egyszerre odamenni

Nem véletlen, hogy a szabadba vágytak most sokan, hiszen a közkedvelt síközpontban csodálatos idő volt tegnap. A jelenleg zárva tartó Bánkúti Sí Klub szóvivője érdeklődésünkre elmondta, szikrázó napsütés fogadta a látogatókat. – Valóban csodás a látvány, hiszen egy jó 5 centiméteres porhó megmaradt, de a fák is teljesen havasak – mondta Nagy Norbert, aki megjegyezte: sajnos sokan a sípályára szánkóval mennek rá. – Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nemcsak tilos, de életveszélyes is! Kérjük a Bánkútra érkezőket, hogy az arra kijelölt pályát használják szánkózásra.

Vasárnap már nem várható a tegnapihoz hasonló, vidámabb, napos időjárás. Napközben +1, +2 Celsius fok várható, éjjel -6 fokig süllyed a hőmérő higanyszála.

Hozzászólások

Related posts