Amióta az állam kivette az önkormányzatok kezéből a hulladékgazdálkodást, teljes a káosz

Megosztás

A legújabb (de közel sem egyedi) eset Vácott történt és történik már hosszú napok, inkább hetek óta. A kormányközeli lapok azzal etetik a lakosságot, hogy mindez az ellenzéki vezetésű önkormányzat hibája. Pedig csak feledékenyek, hiszen a “nemzeti kukaholding” egy olyan vízfej, aminek semmi köze az önkormányzatokhoz. Csak jól esik sározni.

Hetek óta nem viszi el a szelektív hulladékot a váci Földváry téri lakótelepről a szolgáltató, ami miatt már döbbenetes állapotok uralkodnak.

A szemét csak gyűlik és gyűlik. A helyiek telepakolják a tárolókat, vagy épp mellé teszik le a zsákjaikat, a szél és az eső pedig kihordja az utcára a hulladékot, nem mellesleg be is szennyezi azt. 

A szemétügy a városi közéletben is téma lett; a kormánypárti (egyébként nem is Vácról szerkesztett) VácOnline a városvezetés kezdte el okolni, amíg az ellenzéki Vác és környéke nevű portál arról számolt be, hogy a szóban forgó hulladék elszállítása állami feladat. De mi az igazság, és ki a felelős a kialakult helyzetért? 

A szolgáltató nem viszi el

Vácott a hulladék elszállításával kapcsolatos problémák nem most kezdődtek. Legutóbb a város vezetése, valamint az illetékes szolgáltató, a Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (DTkH) áprilisban egyeztetett. Kiss Zsolt alpolgármester azt mondta, a hulladékkezelés terén országos szintű átalakítás zajlik, melynek célja, hogy akár már jövőre egy központi konzorcium végezze a tevékenységet, ez a folyamat viszont Vácon „egyelőre sok problémát hozott felszínre”. További részletek a Magyar Narancs cikkében olvashatók.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Related posts