Pénteken óriási tömeg várható Azahriah és Dzsúdló koncertjén, ne autóval menjünk

Aki csak teheti, kerülje el a környéket is gépjárművel, mert előre láthatóan hatalmas zsúfoltság lesz a koncert helyszínének közelében is, az MVK ráadásul több plusz villamos- és buszjáratot indul mentesítésként a könnyebb hazajutás érdekében.

Tovább olvasom

Durva fotó: Soha nem volt még ennyi utas ilyen repülőn – menekülés Afganisztánból

Szó szerint egymás hegyén-hátán az emberek egy Kabulból érkező repülőgépen, amely ráadásul nem is utasszállító gép. Az amerikai Defense One nevű portál által megszerzett képen egy C–17 Globemaster III belseje látható, amely zsúfolásig telt a menekülőkkel: Az amerikai katonai repülőgépre 640 ember szállt fel Kabulban. Ilyen sok embert ez a repülőgéptípus még soha nem szállított. Amerikai tisztviselők szerint a repülőgép még vasárnap szállt fel Kabulból, az utasok – köztük gyermekek és nők – végül sikeresen landoltak Katarban. (Index.hu)

Tovább olvasom

Nem az első komoly anomália az oltópontokon – zsúfolt tömeg, rossz központi szervezettség

Ráadásul az oltópontra kirendelt katona legfontosabb dolga az volt, hogy tiltsa a fényképezést és letöröltesse az elkészült képeket, akinél észrevette, hogy kattintott. Szerencsére, azért közel sem ennyire rossz a helyzet mindenhol, de tegnap Esztergomban ez zajlott. A közösségi oldalon számos ilyennel találkozhattunk már, amit az M1-en nem fogunk látni. A Facebookon M.V.A. nyilvános posztja szerint: “Update: 1 óra 52 perc óra állunk sorba, pontosabban ennyivel vagyunk a behívási időpont után. Meg 5 méter az épület bejáratáig A sor mögöttünk még hosszabb lett. Katona elvtárstól előbb azt a hírt kaptak, hogyan…

Tovább olvasom

Korlátozásokba ütközhetünk, azt tanácsolják, a húsvéti bevásárlást egy ember végezze el és minél hamarabb

Simán előfordulhat, ha egy nagyobb tömeg jön össze a nagyobb áruházak előtt, hogy egyszerűen nem jutunk be, vagy csak komoly késéssel, kerüljük el a tumultust. Egyre többen készülnek boltba a húsvéti ünnepek közeledtével, az Országos Kereskedelmi Szövetség pedig mindenkitől azt kéri, hogy tartsa be a járványügyi előírásokat. Vámos György főtitkár az RTL Klub híradójában kiemelte: azt javasolja, hogy minél hamarabb vásároljunk be. A zsúfoltság elkerülése érdekében minél előbb vásároljunk be, a családok részéről pedig, ha lehet, csak egy fő menjen a boltokba, hogy elkerüljük a fertőzés terjedését. Türelmet és megértést kérünk a…

Tovább olvasom

Itt a legújabb ötlet a járvány terjedése ellen: ne beszélgessünk és ne telefonáljunk a zsúfolt járműveken

A sokkal intenzívebben terjedő vírusvariáns megfékezésére igyekeznek mindent kitalálni a hatóságok, ez a korlátozási javaslat Franciaországban született. A tömegközlekedést használóknak lehetőség szerint kerülniük kell az egymással vagy a telefonon történő beszélgetést, így minimalizálva a koronavírus terjedésének kockázatát, írja a Reuters a francia Országos Orvostudományi Akadémia közleménye alapján. A közlemény azt írja, mivel a tömegközlekedésen a távolságtartás nem mindig lehetséges, ezért a maszk mellett egy nagyon egyszerű óvintézkedéssel lehet még élni: a beszéd kerülésével. Ahogy arra az akadémia tagja, Patrick Berche kitért, ha kevesen vannak a járművön, akkor ez nyilván nem probléma, az…

Tovább olvasom

A karácsonyi összejövetelek és zsúfolt bevásárlóhelyek miatt ugrott meg újra ennyire a fertőzöttek száma?

December vége és január eleje egészen nyugodt adatokat hozott (bár az elhunytak száma akkor is magas volt), de most újra néhány nap alatt jelentőset ugrott a fertőzöttek száma. Mi lehet ennek az oka? Volt egy érdekes adat az operatív törzs csütörtök reggeli jelentésében: 3068 új fertőzöttet azonosítottak, ami a legmagasabb szám december 24-e óta. Karácsony óta majdnem két hét telt el, előtte volt a bevásárlási csúcsidőszak is, amikor nagyon sokan zsúfolódtak össze zárt tereken. Ez éppen annyi idő, ami miatt logikus lenne azt gondolni, hogy a karácsonyi időszak miatt kezdett el…

Tovább olvasom