A kilátogatók óriási káoszt tapasztaltak a kecskeméti repülőnapon

Megosztás

Felháborítónak tartják a szervezést, hogy több száz kilométernyi utazás és több órás araszolás után a parkolóig sem jutnak el és inkább feladják.

Nyolc év után rendeznek újra repülőnapot Kecskeméten, de a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató hivatalos Facebook-oldalán több kommentelő és az egyik olvasó is arra panaszkodik, hogy délelőtt szinte lehetetlen volt eljutni a parkolókig. A Bács-Kiskun Megyei rendőr-főkapitányság már tegnap közölte, hogy nőhet a menetidő és torlódás is kialakulhat Kecskemét környékén az esemény miatt.

Az Index egyik olvasója az előre kifizetett belépővel, autópálya matrica vásárlással, kétszáz kilométeres utazás és három óra dugóban araszolás után a parkolóig sem jutott el. Mint leírta nekünk: 

Három óra dugóban araszolás és a rendőrség által folyamatos tovább és tovább terelés után a rendezvény parkolójáig sem jutottunk el, mondván beteltek. 12:30 körül feladtuk és inkább hazajöttünk. Felháborítónak tartom, hogy egy ilyen szintű rendezvényt, az elővételben eladott jegyek száma alapján nem lehetett megfelelően előkészíteni/megszervezni, megoldani a pakolást, bejutást. Kíváncsi lennék a hivatalos magyarázatra, illetve hogy a szervezőség miként tervezi kártalanítani a sok hoppon maradt látogatót. Köszönjük nekik a „szuper” szombatot! 

Nem csak a bejutás volt nehéz, de kifelé is káosz alakult ki, ahogy a látogatók a parkoló felé vették az irányt.

Kifelé is hatalmas a tömeg
Kifelé is hatalmas a tömeg – Fotó: Kaszás Tamás / Index

 A Facebookon is hasonló történetekbe futottunk:

2 órája várunk, hogy egyáltalán a parkolóba bejussunk! Kecskemétre vezető autópálya behajtás 3 lehetősége közül 1-et hagytak meg a gépkocsi forgalomnak! Felháborító ez a szervezés! 10 km-es sor van, akik arra várnak, hogy busszal a parkolókból eljussanak a repülőtérre, és 2 órán belül 2 db csuklós buszt láttunk, akik viszik az embereket!

– írta az egyik hozzászóló 10:30-kor. Van olyan is, aki úgy döntött, hogy inkább hazamegy, pedig előre meg kellett vásárolni a jegyet:

Biztos szép volt. Reggel 7-kor indultunk 2 órát araszoltunk, majd jött a tájékoztatás, hogy megtelt a parkoló még 2-3 óra kb. VAGY forduljunk vissza és próbáljuk meg máshonnan megközelíteni de az is 2-3 óra…hazamegyünk. Szép nap volt, köszi.

Több óra kellett a bejutáshoz, de legalább a programok jók:

Reggel 6-kor indultunk és elmúlott negyed 12 mire a parkolóba jutottunk. Az utolsó alig 4 km több mint két órát vett igénybe a remek szervezés miatt. Anno amikor nem volt ez a túlszervezés fele időbe sem jutott bejutni! Viszont a programok jók, sok a gyerekeknek szervezett program és bent már élhetőbb az élet.

A rendőrség 09:39-kor tette közzé, hogy „a rendezvény zöld színnel jelölt parkolójában lehetséges a parkolás, a sárga megtelt”.

További részleteket az Index.hu cikkében olvashatnak.

Kapcsolódó cikkek