Több éve éri az a vád, vagy ha úgy tetszik, gyanú a fideszes (korábbi) kormánypárti politikusokat, hogy ázsiai lájkok megvásárlásával erősítik közösségi médiás jelenlétüket. Vagyis hogy pénzért szereznek be virtuális kattintásokat, olvasottságot, látogatottságot, és egyéb jeleit annak, hogy valamely facebookos, stb. megnyilvánulásuk mennyire „népszerű”. Most egy miskolci Fidesz-KDNP-politikus neve bukkant fel hasonló kontextusban – bangladeshi szállal a háttérben.
Tovább olvasomCímke: Hollósy
A Fidesz feljelentése után rabosították Rokker Zsoltit: DNS minta egy kampánymolinó miatt
A választások előtt a korábban Rokker Zsoltiként ismert Erdei Sándor Zsolt úgy gondolta, hogy a teljesen szabálytalanul és „gazdátlanul” Miskolcon kihelyezett „Zelenszkij jelöltje” molinót levágja, mivel annak egyetlen célja volt, a tiszás jelöltet besározni, valótlanul lejáratni. Az akció után a Fidesz feljelentette Erdeit, akit most rabosítással egybekötött kihallgatásra hívtak a városi kapitányságra. A több órán át tartó tortúra után az egykori városi képviselő azt ígéri, háromszor veri ezt vissza nekik Lúdas Matyi.
Tovább olvasomMost Hollósy Andráshoz költözik be Miskolcra Hajdú Péter (videóval)
Vajon javít ezzel az ismert celeb a fideszes jelölt választási esélyein, vagy tovább rombolja? Hajdú szeretné rávenni az embereket, hogy Hollósyra szavazzanak, úgyhogy Orbán Viktor felcsúti házából szinte azonnal Miskolc lett a célpont.
Tovább olvasom„A Fidesz tönkreteszi a DVTK-t, avagy Hollósy felébredt?” – a szurkolók visszatérnek
Rengeteg minden változott az elmúlt év során, a lényeg azonban mégsem jutott tapodtat sem előrébb. Hollósy András kivonul a diósgyőri stadionból, ahol a kiesés szele talán már választási esélyeit is rombolhatja. Erre a következtetésre jutott Simon Gábor képviselő, illetve sok minden másra is.
Tovább olvasomMiskolc egyik újabb legégetőbb problémája is megoldva – elkészült egy szép korlát
A Pece-patak hídjának csodaszép korlátját és az ehhez tartozó táblát is meg kell ünnepelni. A miskolciaknak azonban még maradtak kérdéseik… többek között a 10 évre titkosított tervek alapján újjáépülő(?) Barlangfürdőről.
Tovább olvasomEbben a környezetben élünk Miskolcon – mintha nem egészen lenne rendben
Nemcsak a főutca és a belváros létezik Miskolcon, kijjebb azonban egészen érdekes helyekre bukkanhatunk megyeszékhelyünkön. Sajnos többnyire negatív értelemben. Itt is lenne tennivaló.
Tovább olvasomHollósy András alpolgármester hamarosan fogadóórát tart, sorszámmal juthatunk be
A miskolci polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint összesen húsz darab sorszámot osztanak ki a fogadóórára. A sorszámokat két nappal korábban lehet megszerezni, amíg a készlet tart.
Tovább olvasomHollósy és Bajusz megnézték a totálisan szemetes Hejő patakmedret, aztán távoztak – Frissítve
Megállapították, hogy milyen sok illegális hulladékot helyeztek el a patak közvetlen közelében, de a fotón és a tényközlésen kívül semmi más nem történt.
Tovább olvasomHollósy András óriási sikerként tálalta, hogy újabb 500 millió ömlik a sportba Észak-Magyarországon
Saját közösségi oldalán jelentette be a hírt a fideszes képviselő, ám elképesztő lavinát indított el ezzel. Az olvasók ugyanis nem fogadták osztatlan örömmel a „sikert”, talán máshova jobban elfért volna az a pénz. De hát, ahogy említik, ez a fideszes fontossági sorrend.
Tovább olvasomTényleg nem lehet jobb dologra költeni a milliárdokat, mint a „vármegyék” átnevezésére?
Mert remélhetőleg tudjuk, ez mekkora kiadással fog járni Magyarország számára, közel sem arról szól csak a dolog, hogy kihelyezzük a megye helyett a vármegyéket jelző táblákat az utakon és máris minden meg van oldva. A fideszes politikusok dicsekedhetnek és papolhatnak hazaszeretetről, de ennek a pénznek lenne jobb helye is egy válság közepén. Hollósy András is elvégezte a maga részét, Facebookon posztolta lelkesen az új táblát. A hozzászólók azonban nem feltétlenül osztották lelkesedését. „A vármegye (latinul comitatus) a magyar közigazgatás alapvető területi egysége volt 1000–1949 között, majd 2023-tól ismét.” – írja…
Tovább olvasom