Megvan a véleményünk, de miskolci hajléktalanként hogyan állnánk neki az álláskeresésnek internet és eszközök nélkül? – Itt az ideje segiteni

Manapság egy álláspályázat beadásához, önéletrajz készítéséhez vagy akár egy hivatalos időpont lefoglalásához is szinte nélkülözhetetlen az internet és egy megfelelő számítógép. Sokak számára azonban éppen ezek az eszközök hiányoznak, így az első lépések megtétele is nehezebbé válik. Most lehetőségünk van arra, hogy az ítélkezés helyett megadjuk az esélyt. Nekünk csak egy-két ezer forint, a rászorulóknak talán lehetőség egy új élethez.

Tovább olvasom

Jakab Péter: irány a munkaügyi központ

A Nép Pártján elnökét nemrég a HírTv kollégája állította meg az Országház előtt, hogy jövőbeni terveiről faggassa. A politikus a tőle megszokott higgadtsággal fogadta a kérdéseket, válaszaiban pedig igyekezett egyértelművé tenni, tisztában van az előtte álló nehézségekkel, de nem tart semmitől.

Tovább olvasom

Tizedik alkalommal rendezte meg toborzónapját a Miskolc Foglalkoztatási Paktum

A Miskolc Foglalkoztatási Paktum Programja idén már a tizedik alkalommal rendezte meg toborzónapját a Tudomány és Technika házában – hozták tudomásunkra sajtóközleményükben. A rendezvényre szép számmal érkeztek az érdeklődők, akik húsz cég és szervezet álláskínálatát ismerhették meg, ezen túlmenően személyre szabott segítséget is kaphattak leendő vállalkozásuk indításával kapcsolatban. A toborzónap azt a célt szolgálta, hogy a munkaadók és munkavállalók megismerjék egymást, valamint közvetlen kapcsolatba kerüljenek. A személyes beszélgetések során az álláskeresők megtudhattak bővebb információt az adott vállalatról, egymás elvárásairól, igényeiről. A kitelepült munkáltatók szellemi és fizikai pozícióban keresték leendő munkavállalóikat,…

Tovább olvasom