Véletlen lenne? A lúgos orvos apja nem az áldozatnak, hanem a végrehajtónak utalta el a kártérítést

Ezzel újabb eljárási hercehurca kezdődött, a végrehajtó szerint a „malőr” nemigen lehet a véletlen műve. Július 27-én járt le a határideje annak, hogy a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián kifizesse az áldozatának, Renner Erikának jogerősen megítélt 25 millió forintos kártérítést és az azzal járó perköltségeket, a pénz azonban nem a nőhöz került, hanem az ügyben eljáró végrehajtó iroda számlájára – írta a Telex. A portál szerint az összeget Bene apja küldte el, de az még nem világos, hogy szándékos vagy véletlen malőrről van-e szó. A végrehajtó mindenesetre úgy nyilatkozott, életszerűtlen, hogy…

Tovább olvasom

Erős autóhoz gyenge vezetési tudás, nagyot égett a Mercedesét próbálgató sofőr – videó

Úgy gondolta, megmutatja mindenkinek, milyen ügyesen tudja táncoltatni ötszáz lóerős autóját a vizes aszfalton. Aztán a gépkocsi ereje meghaladta vezetője tudását és kontrollt veszítve a fák közé csapódott. Szinte minden héten történik ilyen jellegű butaság, legalább annyit tudhatna, hogy esőben, hátsó kerekes autóval nem feszegetjük a határokat… A Mercedes-AMG C 63 teljesítménye a választott kiviteltől függően 500 lóerő körüli, ez ráadásul a hátsó kerekeket hajtja. Egy ausztrál tulajdonos esőben próbálta táncoltatni a kocsija hátulját, de eléggé elszámította magát: addig próbálkozott, amíg a fák között kötött ki. Az autó vezetője nem…

Tovább olvasom

A szervezés csúcsa: Egy hölgy négy védettségi igazolványt is kapott, de mindegyik érvénytelen

Ugye mondanunk sem kell, magyarországi a történet. Négyszeri kérvény ellenére Budapest Főváros Kormányhivatala ugyanazt a lejárt személyi azonosítóval ellátott igazolványt küldte el egy zuglói idős nőnek – számolt be róla az ATV Híradója. Kiss Béláné Irén a csatornának elmondta, az első védettségi igazolványa után majdnem minden hónapban kapott még egy kártyát, közel három hetenként, de a lejárt személyi igazolványszám miatt sajnos egyik sem érvényes. A zuglói nő jelezte a problémát Budapest Főváros Kormányhivatalának, de az ATV Híradó szerint ott az önkormányzathoz irányították, ahol egy reklamációs papírt töltettek ki vele. „Két hét után…

Tovább olvasom

Megint oltóanyagprobléma, 60 millió vakcinát kell kihajítani, mert nem megfelelő alapanyagból készültek

Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen súlyú dolognál ilyen komoly gond nem fordulhat elő, de mégis és már nem is az első. A Johnson and Johnson esetében ráadásul a mellékhatásokkal is problémák adódtak. A Janssen (Johnson and Johnson) 60 millió egydózisú, az Emergent BioSolutions által készített vakcinájától kell megszabadulni – közölte az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti szerve (FDA). A vakcinákat egy Baltimore-i gyárban készítették és az FDA azért döntött úgy, hogy nem lehet őket felhasználni,  MERT NEM MEGFELELŐ ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÍTETTÉK ŐKET.  Az FDA a vizsgálatok után arra jutott, hogy további…

Tovább olvasom

Ez hogy lehetséges? Nem vehette fel a 16 éves lány a védőoltást, mert a TAJ-számával valakit már beoltottak

Komoly szervezési problémák lehetnek a vakcinák körül, ha egy ilyen egyáltalán megtörténhet. Hihetetlen történet látott napvilágot: nem vehette fel az oltását egy 16 éves lány, mert a taj-számával valakit januárban már beoltottak. A lány és családja április végén szembesült a problémával, amikor is a lány oltásra való regisztrációját – jogosultság hiányára hivatkozva – visszautasította a vakcinaregisztrációs rendszer. Kiderült: a taj-számával már felvették az első védőoltást januárban, a másodikat pedig februárban a Semmelweis Egyetemen, egy külföldi útlevéllel – írja az Átlátszó. Februárban még csak az egészségügyben dolgozók és az idősotthonok lakói jelentkezhettek…

Tovább olvasom

A változatosság kedvéért megint leállt az EESZT: most épp a patikák nem tudnak receptre felírt gyógyszereket kiadni

Több patika is jelezte, hogy nem tudnak receptre felírt gyógyszereket kiadni, mert nem lehet egészségügyi szolgáltatóként bejelentkezni az EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) rendszerébe – írja a Telex és a HVG.hu. Egy gyógyszerész azt mondta az előbbi lapnak, hogy országos hibáról van szó. A lap által megkérdezett gyógyszertárak azt közölték, hogy nem egy előre bejelentett karbantartásról van szó, ilyet korábban nem jeleztek nekik. Az EESZT rendszere az elmúlt hetekben kétszer is megadta magát. A legsúlyosabb leállása akkor volt, amikor Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy lehet Pfizer-vakcinás oltásra jelentkezni az EESZT-ben és elérhetetlenné vált…

Tovább olvasom

Véletlenül hat adagnyi Pfizer-vakcinát kapott egy nő

Tévedésből hat adag koronavírus elleni Pfizer-BioNTech-vakcinával oltottak be egy 23 éves orvostanhallgatót egy toszkánai kórházban, jelentette az AGI olasz hírügynökség. A hibát egy ápolónő követte el, aki a vakcina teljes fioláját, amely hat adagot tartalmaz, beadta az egyetemistának. Amikor észrevették a hibát, a fiatal nőt elővigyázatosságból megfigyelés alá helyezték, de jól van. A hírügynökség szerint a Pfizer oltóanyagának klinikai próbái idején előfordult az, hogy négy adagot adtak be egyszerre egy embernek, de olyan, hogy valakit hat adaggal oltottak volna be, nem található az orvosi szakirodalomban. (MTI)

Tovább olvasom

Tízen ünnepeltek meg egy születésnapot, ez két családtag életébe került, az egyik résztvevő ugyanis fertőzött volt

Az eset Magyarországon történt, korábban mindenki minden védelmi intézkedést betartott, itt az egyszer csaltak egy kicsit és ez kegyetlenül megbosszulta magát, azóta már bánják. Ketten belehaltak, többen súlyosan megbetegedtek, mert volt közöttük egy rejtett fertőzött. „Óriásit hibáztunk. Én ezt senkinek nem kívánom” – mondta a család egyik tagja. Az RTL Klub Híradójának számolt be a tragikus születésnapról egy paksi nő, aki nagymamája születésnapja miatt találkozott családjával még márciusban. Az eseményen mindannyian megfertőződtek, és a nagymama, valamint Beáta 72 éves édesapja is elhunyt. Korábban minden szabályt betartottak – mint mondta – egyedül itt…

Tovább olvasom

Ijesztő: Nem sikerült a felszállás, ripityára tört a 10 millió eurós helikopter – videó

Valami nagyon elromlott hirtelen a légi járművön, csodával határos módon senki nem sérült meg a csattanásban. A helikopter felszállás helyett pörögni kezdett, majd felborult. Balesetet szenvedett Bolzanóban az olasz pénzügyőrség helikoptere, egy Agusta Westland AW169 modell. Videó is van a Corrierén arról, ahogyan felszálláshoz beindulnak a rotorok, majd a gép elkezd körbe-körbe pörögni. A kép bal alsó sarkában látható férfi ekkor már látja, hogy baj lesz, és futva menekül. A gép csakhamar az oldalára dől és a propellerek ripityára törnek. A kétfős legénység sértetlenül megúszta a balesetet. A pénzügyőrség egy éve…

Tovább olvasom

Remekel a kormány: Egy koronavírusban elhunyt férfinak is kipostázták a védettséget igazoló kártyát, de más szörnyű baki is becsúszott

Egyébként is igen érdekes maga az igazolvány is, hogy egyáltalán mire jó azoknak, akik megkapták, de legalább az ilyen hatalmas hibákra figyeljen már oda a kormány. Az RTL Híradója számolt be egy olyan esetről, amikor egy koronavírusban elhunyt férfi kapott védettségi igazolványt. A férfi fia mondta el, hogy apja március 1-én halt meg, a védettségéről szóló igazolás pedig 12-én érkezett meg postán. A híradónak több néző is furcsa, bár kevésbé morbid anomáliákról számolt be. Volt, akinek két kártyát is küldtek, volt, ahol az egész család egyszerre esett át a betegségen, mégis mindannyian…

Tovább olvasom