Bonyolultabb a probléma, a MIHŐ elhúzódó helyreállításra készül a Középszeren

Megosztás

Ahol korábban a gond adódott, a mélyebb vizsgálatok kimutatták, hogy az öreg vezetékkel más bajok is vannak és még a fűtési szezon előtt szeretnék kijavítani a hibát.

Elhúzódnak a MIHŐ Kft. helyreállítási munkálatai a Középszeren – erre több olvasónk is felhívta a figyelmet. Jó néhány hete olvashattuk, hogy a Középszer 7-9. szám alatti társasház előtti szakaszon még augusztus végén kezdett hibajavítási munkálatokat a helyi távhőszolgáltató. A több mint negyvenéves vezeték javítása nem volt egyszerű: a munkaterület feltárása után ugyanis kiderült, hogy egy olyan szerelvény törése okozta a problémát, amilyet már nem gyártanak, így helyettesítő vezetékszakaszt kellett készíttetnie a cégnek.

Ennek beépítése szeptember közepén történt meg, a helyreállítási munkálatok pedig még azért nem fejeződtek be, mert a MIHŐ talált még egy problémás vezetékszakaszt – tudtuk meg a cég szolgáltatási igazgatójától.

– A területen két helyen bontottuk meg az úttestet, hogy hozzáférjünk a vezetékhez. Az egyik oldalon már teljesen befejeződtek a munkálatok, itt a következő napokban be is fejeződik a helyreállítás. A másik területen viszont találtak a munkatársaim egy olyan öreg szakaszt, ami ugyan még nem lyukadt ki, de indokolt volt a cseréje annak érdekében, hogy nehogy a téli fűtési időszakban kelljen majd emiatt a probléma miatt megállni. Az alkatrészt a következő hetekben gyártják le, annak beépítse után pedig ezt a munkaterületet is helyreállítjuk – mondta el Kovács Tamás.

Arról szintén írtunk, hogy az augusztus végi vezetéklyukadást követően a Középszer 7-9 szám alatti társasház több pincéje is beázott. A szolgáltatási igazgató kiemelte, az eset kapcsán eddig négy lakó és a társasház is jelezte kárigényét a biztosítója felé. „Jelenleg a kárszakértő dolgozik, és amennyiben megállapítja, hogy a kárt a MIHŐ műszaki hibája okozta, a cég biztosítója rendezni fogja a kártérítést a lakókkal és a társasházzal” – tette hozzá.

Az időjárási előrejelzések szerint szerdától lehűl a levegő és hűvös idővel érkezik meg az igazi ősz. Megtudtuk, a MIHŐ már megkezdte a felkészülést a fűtési rendszer indítására. „Annak érdekében, hogy szerdán el tudjuk indítani a lakóközösségekkel kötött megállapodások alapján a távfűtést, már a kedd délutáni órákban megkezdjük a rendszer felfűtését, hogy szerda délutánra már melegek lehessenek a radiátorok” – zárta Kovács Tamás. (Minap.hu)

Related posts