Valóban nagyon hevesen támadnak az új mutációk, a toxikológust éppen a megemelkedett fertőzési képesség, illetve az is megrémiszti, hogy az eddigieknél gyakrabban okoz súlyos tüneteket a vírus, ami miatt a betegek kórházi ellátásra szorulnak. Ha még van hely és ember, Zacher szerint ugyanis óriási hiba volt éppen most elüldözni ennyi egészségügyist. Rémisztőnek nevezte Zacher Gábor toxikológus, hogy komplett családok kerülnek be a covid-osztályokra. Zacher, aki korábban a Honvédkórház sürgősségi osztályát vezette, most pedig a hatvani kórházban dolgozik, a 168 órának arról beszélt, hogy a koronavírus különböző mutációi miatt egyre többen kerülnek kórházba,…
Tovább olvasomCímke: hiba
Több, mint ciki: A betörő saját magát buktatta le egy hihetetlen bakinak köszönhetően
A zsákmányt eltulajdonította és gond nélkül el is menekült a helyszínről… csak éppen ott felejtette a táskáját a betöréshez használt szerszámokkal és személyi adataival együtt. Akár azt is hihetnénk, ilyet nem lehet véletlenül hibázni és mégis. A VII. kerületi rendőrök a hibát gyors elfogással díjazták. Nyakatekert mutatvánnyal oldott meg egy betörést a 38 éves B. László, aki a nyomozás adatai szerint 2021. február 22-én délelőtt fél 9 körül ment be egy Károly körúti lépcsőházba. A társasházban kiszemelt magának egy lakást, majd többször becsengetett, hogy ellenőrizze, nincs-e senki otthon. Mivel nem…
Tovább olvasomA magyar lakosság észre sem vette, de nemrég majdnem a fél kontinensen durva áramszünet lett egy technikai hiba miatt
A magyar határtól alig 50 kilométerre szétszakadt Európa villamoshálózata. Az okát még nem sikerült megfejteni, de több európai országban károkat is komoly kimaradásokat okozott. Ha kicsit pechesebben alakul, hazánkban is baj lehetett volna. Az észak-kelet horvátországi Eszék-Baranya megyében, a magyar határtól alig 50 kilométerre van egy Ernestinovo (Ernőháza) nevű falu. A falutól északra működik HEP nevű horvát nemzeti áramszolgáltató egyik alállomása. 2021. január 8-án pénteken délután, 14 óra 4 perc 25,9 másodperckor meghibásodás lépett fel az állomás működésében. Maga a meghibásodás nem volt nagyon szokatlan 42 másodperccel később azonban innen…
Tovább olvasomA kormány nem meneszti Demetert, szerintük az ellenzék alkalmaz kettős mércét, a kormánybiztos pedig elismerte hibáját
Ezek szerint egy ilyen mértékben sértő írás után ennyi magyarázat elég is, Demeter Szilárd a helyén maradhat. A pénzügyminiszter szerint a kormánybiztos már elismerte a hibáját, a baloldal pedig kettős mércével mér. A Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjéről kérdezték az ellenzéki képviselők Varga Mihály pénzügyminisztert, miniszterelnök-helyettest az Országgyűlésben. Nem meneszti a kormány Demeter Szilárdot, derült ki Varga Mihály parlamenti felszólalásából. A pénzügyminiszter szerint a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója elismerte a hibáját, visszavonta, törölte írását. Arató Gergely DK-s képviselő a Petőfi Irodalmi Múzeum cikkére utalva elmondta, hogy „Demeter Szilárd nem az…
Tovább olvasomMeglepődünk? Sorozathibákra bukkantak az oroszok által felújított metrókocsikon
Orbánék egyik hatalmas üzlete volt ez Putyinnal, de láthatjuk, milyen eredménnyel zárult ez számunkra. A felújított orosz metrókocsiknál felfedeztek egy sor hibát, derül ki a Népszava birtokába jutott titkos jelentésből, amit az orosz metrókocsi-beszerzését vizsgáló szakértők készítettek. Az átfogó vizsgálatot még Karácsony Gergely főpolgármester rendelte el, a jelentést pedig a BME Viking Zrt. el is készítette, de eddig még nem hozták nyilvánosságra. A jelentés műszaki, jogi és gazdasági kérdéseket is külön vizsgált a metrókocsikkal kapcsolatban. A műszaki vizsgálat 18 sorozathibát derített ki: alkalmatlan anyagok használtak, elavult a felfüggesztési rendszer, visszatérő…
Tovább olvasomLeaszfaltoztak egy halott macskát a magyar útépítők
Egy elképedt biciklista fotói és facebook-posztja alapján írta meg a Halasinfó, hogy a Bács-Kiskun megyei Tázlárt Soltvadkerttel összekötő út felújítása közben Tázlár-Felsőtelep térségében egy macska tetemét is beleaszfaltozták az útba. A portál szerint nagy valószínűséggel az állat már nem élt, amikor átment rajta a gép. A Tázlárt Soltvadkerttel összekötő út aszfaltozásán dolgozó munkások szinte biztosan észrevették a tetemet, hiszen a munkagép előtti területet előkészítik. A munkaterületen csak az ott dolgozók tartózkodhatnak, és mivel lezárták az utat, nem közvetlenül aszfaltozás előtt üthette el egy jármű a cicát. “Ezekben a képekben nekem nem…
Tovább olvasomDöbbenetes, mit úszott meg a kisgyermek – kigurult a babakocsi a forgalmas útra – videó
Rendkívül súlyos figyelmetlenség történt az anyuka részéről, az égiek azonban szerencsére a kisbabával voltak, elképesztő szerencséje volt a picinek. Egy anyuka éppen pakolt be a kocsiba, amikor az ajtóval kitámasztani próbált babakocsi elszabadult és a lehető legrosszabb irányba kezdett el gurulni. A babakocsiban egy Costa Rica-i kisbaba volt, aki csodával határos módon megúszta az esetet, mert az egyik autó tulajdonképpen irányba lökte a babakocsit. Az anya elég sokára, de észrevette a dolgot. Ekkor rémülten szaladt a babakocsi után. Rémes képsorok. Ilyet nagyon ritkán lát az ember, ijesztő, hogy milyen sokáig…
Tovább olvasomHalálos balesetet okozott, most a börtönből mond el mindent a vétkes sofőr – videó
Egyszer hibázott csak, de az hatalmas hiba lett, egy ember az életével fizetett érte. 2015-ben történt a végzetes nap, amikor a halálos kimenetű baleset történt. Egy húszéves férfi vesztette életét. Egy rossz döntés. Egy halott. Egy fogyatékkal élő. Két súlyos sérült. Öt tönkrement család. Négy év három hónap. Az elkövető azonban nem bújik el, hanem vállalja arcát és történetét a teljes nyilvánosság előtt, hogy mindenki tanulhasson belőle. A nyitókép illusztráció.
Tovább olvasomA miniszterelnök beismerte hibáját, egy miniszter lemondott a romló járványhelyzet miatt… Csehországban
Vajon Magyarországon beismeri-e valaha is bármivel kapcsolatban a miniszterelnök, ha hibát követett el? Csehországban mindenesetre nagyon ég a ház. Önvizsgálatot és egy miniszter lemondását hozta a hétfő Csehországban, ahol egyre súlyosabb számokat hoz a koronavírus-járvány őszi hulláma. A 10,5 millió lakosú országban múlt csütörtökön már több mint 3000 új fertőzöttet regisztráltak, majdnem annyit, mint egész március hónapban, e hét elejére pedig az aktív esetek száma pedig mára közel 25 ezer. Csehországban eddig valamivel több mint 500-an haltak meg koronavírusban. A romló helyzet hatására hétfő este Andrej Babis miniszterelnök tévébeszédben szólt a…
Tovább olvasomEgymilliós áramcsekket kapott, rögtön dobott egy hátast
Nem irigyeljük Szilviát, aki egy átlagos társasházi lakás áramszolgáltatói számláján valami malőr miatt egymillió forintos összeget pillantott meg. Márpedig az óra annyit mutat, de ez fizikálisan is teljesen lehetetlen. Kevés sokkolóbb pillanat volt Kővágó Szilvia életében, mint amikor teljes nyugalomban felbontotta az elektromos művektől kapott borítékot, amelyben az 50 négyzetméteres lakására kiállított számla volt 1 058 549 forint értékben. „Rettentően megijedtem és meglepődtem, amikor megláttam a számlát” – kezdte feldúltan a nő. Szilvia kálváriája akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy egy számlát állítása szerint önhibáján kívül nem fizetett be, mert elkeveredett…
Tovább olvasom