300 milliós bírsággal sújtották a Ryanairt az extraprofitadó áthárítása miatt

Jogsértést állapított meg a fogyasztóvédelmi hatóság – számolt be róla Varga Judit. Fogyasztóvédelmi eljárás keretében 300 millió forintos bírságot kapott a Ryanair-DAC légitársaság, mert tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, írja Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebookon. Budapest Főváros Kormányhivatala június 10-én indított fogyasztóvédelmi hatósági eljárást a Ryanair-DAC légitársasággal szemben az extraprofit-különadó áthárítása témájában. „Szakmai irányító szervként az Igazságügyi Minisztérium végigkövette a vizsgálatot, melynek végén a fogyasztóvédelmi hatóság a mai napon jogsértést állapított meg, ugyanis a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat. A fogyasztóvédelmi bírság összege: 300 millió forint”…

Tovább olvasom

Ryanair-vezér: a magyar miniszterek olyanok, mint Dumb és Dumber

Az egész történet június elején kezdődött, amikor a kormány bejelentette, hogy extraprofit adót vet ki a legnyereségesebb vállalkozásokra. A légitárságok esetében ez körülbelül 10 euró utasonként. Néhány nappal később az ír Ryanair vállalat e-mailben közölte, hogy a plusz költséget az utasokra terheli, vagy visszafizeti a jegyeik árát. Miután a magyar gazdaságfejlesztési miniszter megüzente, hogy ezt nem teheti meg, Michel O’Leary vezérigazgató egy interjúban többször is idiótának nevezte Nagy Mártont és az adóját, valamint azt ígérte, hogy küld neki egy Közgazdaságtan tökfejeknek könyvet. A múlt heti Kormányinfón Gulyás Gergely kikérte magának ezt a ,,kocsmai…

Tovább olvasom

A miniszternek címzett levél írására buzdít a Ryanair az extraprofitadó miatt

Sőt, egy sablont már ők maguk elkészítették, a felhasználók egyetlen gombnyomással el tudják azt küldeni Nagy Mártonnak. Ismét levelet kaptak a Ryanair utasai a légitársaságtól: ezúttal arra biztatják őket, hogy írjanak tiltakozó levelet Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek az extraprofitadó miatt – értesült az rtl.hu. A szerdai levél végén egy gombnyomással létre is lehet hozni a sablonüzenetet, amelyet a [email protected] címre küld el a rendszer, azaz a Miniszterelnöki Kabinetirodának.  A személyesen Nagy Mártonnak szóló, előre megírt és angol nyelvű üzenetben egyebek mellett a következők állnak: „Mi magyar emberek és családjaink most kénytelenek leszünk…

Tovább olvasom

A Ryanair elküldi a Közgazdaságtan hülyéknek című könyvet a gazdaságfejlesztési miniszternek

Miután a kormány fogyasztóvédelmi eljárást indított az extraprofitadót áthárító Ryanair ellen, a légitársaság keményen beleállt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterbe, bírálva a különadót. Felszólították a minisztert, magyarázza meg, mégis miért kell a COVID és az ukrajnai háború miatt „rekordveszteséget elkönyvelő” légitársaságokat extraprofitadóval sújtani. „Ez nem extraprofitadó, hanem a kormány által elkövetett, útszéli rablás, aminek semmi köze nincs a valósághoz.” A Ryanair szerint a kormány sikertelen gazdaságstratégiát folytat, amikor különadót vet ki az amúgy is az olyan veszteséges légitársaságokra, mint a Ryanair és a Wizz Air. A fogyasztóvédelmi vizsgálatot végző Fővárosi Kormányhivatalt pedig arra kérték, azt…

Tovább olvasom

Az utasokra hárítja át az extraprofitadót a Ryanair, a kormány kiakadt

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ezért fogyasztóvédelmi vizsgálatot kezdeményezett – írta meg a HVG. Arról értesítette levélben a Ryanair azon utasait, akik június 4-e előtt júliusra vagy későbbi időpontra foglaltak jegyet, hogy mindenkire ráterhel még 3900 forintot (10 eurót), mert utasonként ennyi a kormány által bevezetett extraprofit-adó – írja a 444.hu. Amennyiben ez nem elfogadható az utas számára, akkor június 16-ig lemondhatja a foglalást, egyébként automatikusan levonják a bankszámlájáról az összeget. A Ryanair az érintetteknek küldött tájékoztatásában arra hivatkozik, hogy a légitársaságok és az utasok nem kaptak időben (azaz a június 4.…

Tovább olvasom

A légitársaság az utasokkal fizettette meg saját hibáját, a Ryanairnél ráadásul ez már nem az első hasonló gond

Nem működött sem az applikáció, sem a honlap megfelelően, így plusz költségeket számoltak fel az utasoknak. Ötvenöt fontot kért nagy-britanniai utasaitól az ír Ryanair fapados légitársaság, amiért azok nem végezték el a repülés előtti check-in folyamatot előre, online – írja a brit The Telegraph internetes kiadása. Ezzel csak annyi a gond, hogy a kérdéses időszakban nem is lehetett a weben becsekkolni, mert elérhetetlen volt a felület, amit több utas is megmutatott a közösségi oldalakon. A Fairer Finance fogyasztóvédelmi csoport szerint lehetetlen helyzet, hogy egy cég a saját hibájáért fizettet az ügyfeleivel, ez…

Tovább olvasom

Az EU és a NATO is teljesen kiakadt, hogy Fehéroroszországban vadászgépek leszállásra kényszerítettek egy utasszállítót

Eddig is tudtuk, hogy Fehéroroszország nem éppen a demokrácia melegágya az utóbbi másfél évtizedben, de ami most történt, úgy tűnik, valóban minden határon túlmegy. Lukasenka vaskézzel vezetett államában most a légtér felett átrepülő utasszállítót vadászgépekkel kényszerítettek leszállásra, mert megtudták, hogy a fedélzeten tartózkodik egy helyi ellenzéki. Őrizetbe vették. Botrányos. A NATO-főtitkár és az Európai Unió intézményeinek vezetői elfogadhatatlannak nevezték a Ryanair ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatának minszki „kényszerleszállását”, az incidens kivizsgálását követelték, és minden utas szabadon engedésére szólítottak fel. A Ryanair ír légitársaság repülőgépe előre nem tervezett leszállást hajtott végre…

Tovább olvasom