Díszpapírtasakokat gyártó üzemet adott át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkövesden a Kézmű-Erfo-Főkefe cégcsoport, a beruházás mintegy 80 millió forintba került, az üzem 95 embert foglalkoztat, köztük 93 megváltozott munkaképességűt. Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára az avatáson azt mondta: a kormány 2010-től arra törekszik, hogy az emberek megélhetésének középpontjában a munka legyen, olyan legyen a társadalom és a gazdaság, hogy mindenki munkából tudhassa eltartani magát. Úgy fogalmazott: a cél az, hogy „segély helyett munka legyen”, a mostani járvány idején is a munka köré kell szervezni a megélhetést.…
Tovább olvasomCímke: gazdaság
Százezerrel kevesebben dolgoztak augusztusban, mint tavaly
Augusztusban 100 ezerrel kevesebben dolgoztak Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, derült ki a KSH adminisztratív adataiból. A keresetek a teljes munkaidősök esetében gyorsan emelkedtek, valójában azonban ennél rosszabb a helyzet – írja a Portfolio. Augusztusban is fennmaradt a jelentős eltérés a KSH munkaerő-felmérése és a legalább 5 főt foglalkoztató vállalatok és az állami szektor létszámadatait összesítő statisztika között. Amíg előbbi szerint majdnem ugyanannyian dolgoztak, mint tavaly augusztusban, addig a most közzétett adminisztratív adatok 100 ezer fős létszámcsökkenésről árulkodnak. Augusztusban 2 millió 990 ezren dolgoztak Magyarországon a vállalati szektorban és…
Tovább olvasomVizsgálat indul a Gődény Györggyel hirdetett étrendkiegészítők miatt
Vizsgálatot kezdett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Nutriversum Kft. ellen, mivel az étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozás hirdetései feltehetően jogsértőek – közölte a GVH az MTI-vel csütörtökön. A Gődény György gyógyszerész szereplésével készült hirdetések olyan állításokat tartalmaznak, amelyek nem felelnek meg az élelmiszerekre vonatkozó ágazati szabályoknak – indokolták a vizsgálatot. A GVH szerint az egészségügyi szakemberek ajánlása megtévesztő módon azt üzenheti, hogy egy termék megbízhatóbb, hatásosabb a többinél. Az uniós szabályozás sem engedi meg, hogy élelmiszerek ajánlásai orvosokra, egészségügyi szakemberekre, vagy akár egészségügyi szervezetekre hivatkozzanak. Az ilyen reklámüzenetek a tartalmuk valóságától függetlenül…
Tovább olvasomHogy lehet, hogy ilyen helyzetben az egészségügynek nincs külön minisztériuma?
Hiányzik az igazán összefogott és szakmailag alátámasztott járványügyi védekezés, mivel a gazdaság jelenleg fontosabb kormányunk számára, mint az egészségügyi szempontok. A főorvos szerint pedig ez óriási hiba. Meredeken kúsznak felfelé a számok a koronavírus járvány (Covid-19) második fázisában a fertőzöttek, a kórházba kerültek és az elkerülhető halálozások számát tekintve egyaránt. Így summázta a pillanatnyi helyzetet a vitalap.hu-nak rendszeresen nyilatkozó főorvos, dr. Árus Tibor békéscsabai háziorvos, megjegyezve, hogy a megelőző rendelkezések, korlátozások egyelőre elmaradnak, mert a gazdaság teljesítménye fontosabb. Mellesleg – fűzte hozzá – a Covid-szkeptikusok állításának hamisságát egyértelműen bizonyítja a…
Tovább olvasomZacher Gábor kiakadt: a járványkezelés jelenleg politikai kérdés, márpedig szakmainak kellene lennie
A szakember megérti azt is, hogy a kormány jelenleg nagyon erősen figyelembe veszi a gazdasági szempontokat is, amikor meghozza járványügyi intézkedéseit. Ő azonban egészségügyi szempontból nézi és jóval szigorúbb intézkedéseket és sokkal nagyobb számú tesztelést javasolna, valamint a tavaszihoz hasonló szigorításokat, például vásárlási idősávot és bezárásokat. Zacher Gábor szerint a járványkezelés jelenleg politikai kérdés Magyarországon, holott szakmainak kellene lennie. Szigorításokra lenne szükség a koronavírus-járvány miatt – erről beszélt az ATV Civil a pályán című műsorában Zacher Gábor. Kijárási korlátozás, idősávos vásárlás, iskolák bezárása, sokkal több tesztelés – sorolta a szerinte szükséges intézkedéseket.…
Tovább olvasomEgy országokat átívelő felmérés szerint, csak 2022-re heverheti ki a világ gazdasága a krízishelyzetet
A kis- és középvállalatoknak nyújtott likviditási támogatás a járvány miatt bekövetkezett gazdasági károk helyreállításának leghatékonyabb eszköze az ifo gazdaságkutató intézet felmérése alapján, írja az MTI. A tanulmány megállapítása szerint az idei 4,4 százalékos globális GDP-csökkenést legkorábban 2022-re lehet kompenzálni. – vette észre a 168ora.hu A müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete és az EconPol Europe kutatói hálózat együttműködésével 110 ország mintegy 950 gazdasági szakértőjének bevonásával készült felmérés alapján az idén 4,4 százalékkal csökken a globális bruttó hazai termék (GDP) a járványvédelmi korlátozó intézkedések miatt. Az idei visszaesést jövőre 3,2 százalékos növekedés…
Tovább olvasomNemsokára 1700 forint lesz a legolcsóbb cigaretta
A kormány kedden benyújtotta az egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, mely szerint januárban és áprilisban is emelkedne a dohánytermékek jövedéki adója. Az emelés nemcsak a cigarettát, hanem a sodródohányt és az e-cigarettába való folyadékokat, valamint a dohányzást helyettesítő nikotintartalmú terméketet – tapasz, pasztilla – is érinti. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kétlépcsős áremeléssel egy szál cigeratta árát terhelő 34,5 forint adó januártól 37,3 forintra, majd áprilistól 39,3 forintra nő majd, így egy doboz 20 szálas cigaretta adótartalma minimum 786 forint lesz, de a kiskereskedelmi ártól függően ez növekedhet…
Tovább olvasomÖt szakmai szervezet is megpróbál fellépni az új kata ellen
A kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) 2021-től hatályos szigorításának visszavonását, és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 7+1 pontos javaslatának megtárgyalását kéri a parlamenttől több szakmai érdekképviseleti szervezet, írja az MTI. A kamara az MTI-vel csütörtökön közölte: a közös álláspontot a BKIK mellett a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), a Magyar Iparszövetség (OKISZ), az Adótanácsadók Egyesülete, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete (MOKLASZ) támogatta. A javaslatok szerint erősíteni kell az ellenőrzést, a bújtatott foglalkoztatási visszaélés ellen fel kell lépni, de a becsületes katásokat – akik többségben vannak – igazságtalan büntetőadóval…
Tovább olvasomA Hell Energy a Magyar Narancs cikkének több részletét egyszerűen letiltatta
Ötoldalas cikket hozott le az e heti Magyar Narancs a Hell Energy történetéről és az energiaital-gyártó pénzügyi hátteréről. Három bekezdés után váratlan fordulatot vett a cikk, azt olvashattuk ugyanis: „Kedves Olvasóink, itt rövid időre megszakítjuk jelen tényfeltáró cikkünk közlését, kihagyunk belőle két hosszabb és egy rövidebb – egyszavas – részletet.” A Fővárosi Törvényszék ugyanis eltiltotta a lapot e három részlet megjelentetésétől. Mint írták, a cikk készítése közben elküldték a kérdéseiket az írás főszereplőinek, a Hell sajtóosztálya azonban elutasította a válaszadást, a tulajdonos család négy tagja pedig a GDPR-törvényre hivatkozva megtiltotta több adat…
Tovább olvasomÚjabb miskolci beruházásra készül a szingapúri autóipari és militarista vállalat
Újabb beruházást hajt végre Miskolcon a Patec szingapúri vállalat. A Patec eddig is működött Miskolcon, alapvetően ablaktörlőkhöz gyártott eszközöket. Ez az autóipari beszállító vállalat most egy 1,7 milliárd forintos beruházást hajt végre Miskolcon. Ehhez félmilliárd forintos kormányzati támogatást kap. – hangsúlyozta a Szingapúrból bejelentkező Szijjártó Péter. A miniszter azt is elmondta, hogy a cég az egyik legnagyobb – a hadiiparban is tevékenykedő – vállalatcsoport Szingapúrban, és előrehaladott tárgyalásokat folytat a Rábával. Arról tárgyalnak, hogy a Rába futóműveket gyártson a szingapúri vállalat járműveihez. Továbbá arról is folynak egyeztetések, hogy komplett harci járművek gyártását a…
Tovább olvasom