Év végére lehet döntés a minimálbérről

Megosztás


November 14-e után kedződhetnek meg az érdemi tárgyalások a minimálbérről, döntés csak év végére születhet – írja a Napi.hu. A lap szerint nem taktikázás vagy időhúzás, hanem a járvány okozta válság és a jövőt illető bizonytalanságok miatt kezdődnek a szokásosnál később a tárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán.

Egyik fél sem érezte úgy eddig, hgoy a kellő információk birtokában lenne az érdemi tárgyalások megkezdéséhez.

Annyi látszik most, hogy mindhárom fél (munkaadók, munkavállalók, kormány) fél-egy éves megállapodásban gondolkodik. A lapnak Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke elmondta, a munkáltatói szövetségek kutatást végeznek az általuk képviselt cégeknél arról, hogy a mostani helyzetben mik a terveik, hány emberrel számolnak, hogyan alakul az árbevételük, belefér-e a béremelés, és ha igen, milyen mértékű. Azt mondta, legfőképp azt kell mérlegelni, hogy mekkora a vállalkozások teherbíró-képessége.

Cél persze, hogy legyen érdemi emelés, de az nem, hogy indokolatlanul magas, központilag meghatározott bérekkel kényszerítsünk vállalkozásokat arra, hogy munkahelyeket szüntessenek meg, vagy kapacitásokat fogjanak vissza.

A három szakszervezeti konföderációnak sincs még egységes álláspontja. Kordás László Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke arról beszélt, a V4-es országok tárgyalásait is figyelembe véve 200 ezer forint fölött kellene lennie a mimimálbérnek (itthon most 161 ezer forint), azonban a gazdasági helyzet miatt nem számít arra, hogy kétszámjegyű emelés jönne jövőre.

Kapcsolódó cikkek