Kazincbarcikán igazán csodálatos munka gyümölcsét aratták le a kisiskolások

Csak a kalapunkat tudjuk megemelni a kezdeményezés és a végrehajtás előtt is, hogy egy általános iskola tanítói és tanulói tavasz óta az ültetéstől a szüretelésig maguk gondozták a gyümölcsöket. Ezzel ismerték meg a munka és az annak köszönhető termés örömét.

Tovább olvasom

Itthon napi 15 ezer forintért is nehezen találnak munkaerőt a kertészetek

Évente 50-80 milliárd forint bevételkiesést okoz a munkaerőhiány, illetve a munkaerő minősége a zöldség-gyümölcs ágazatnak, miközben a szektor termelési értéke 300 milliárd forint mondta a vg.hu-nak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke. Az ágazatban 140 ezren dolgoznak főállásúként, a szezonmunkásokkal együtt 200-250 ezer embernek ad munkát. Az azonban problémát jelent, hogy képzett munkaerő helyett 80-90 százalékban betanított munkásokkal kell dolgozniuk, illetve az is, hogy az alkalmazottak zöme 50 év feletti. A cikk szerint míg egy napszámos az északkeleti országrészben napi 8-10 ezer forint körül keres, addig az ország…

Tovább olvasom

Együnk hazait – Alkalmazás segít a szezonális zöldség és gyümölcs kiválasztásában

Az EUFIC szervezet célja, hogy inspirálják és megerősítsék az egészségesebb és fenntarthatóbb étrendeket és életstílusokat az európai polgárok körében – írja a JövőTV. Az Európai Élelmiszer-információs Bizottság egy újfajta, igen hasznos és környezetbarát alkalmazással rukkolt elő: A mobilos programmal láthatjuk az Európai országok időjárási és éghajlati viszonyait, mely segít tájékozódni abban, hogy aktuálisan éppen milyen zöldségek vagy gyümölcsök elérhetőek évszaknak megelégelően. De miért fontos a szezonalitás? A hazai idénynövények jobb minőségűek, frissebbek és magasabb a tápanyagtartalmuk is abból kifolyólag, hogy nem tesznek meg olyan nagy távolságot a termőföldtől a fogyasztásig. Továbbá a környezetre is jobb hatással…

Tovább olvasom

A miskolci tolvaj hatalmas mennyiségű birsalmát lopott, majd adta el

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy húszéves helyi férfival szemben. Az elkövető tavaly szeptember 17. és szeptember 21. között Miskolcon a napraforgó utcában található egyik gyümölcsösben, a szüret előtti időben tíz mázsa birsalmát szedett le és tulajdonított el. A rendőrök a nyomozás eredményeként megállapították az elkövető kilétét, majd tavaly novemberben gyanúsítottként hallgatták ki – közölte a rendőrség. A férfi beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy a birsalmát több alkalommal hozta el a gyümölcsösből, és kis tételekben értékesítette. A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és…

Tovább olvasom

Így javítják a kertben termelt zöldségek a gyermekek egészségét

Az otthon termesztett zöldségeknek és gyümölcsöknek számos pozitív hatásuk van az életünkre és az egészségünkre. Ezt egy nemrég publikált kutatás is alátámasztja.   A Kelet-Angliai Egyetem (UEA) kutatása az alacsony és közepes jövedelmű országok háztartásait vizsgálta. A vizsgálatok során kimutatták, hogy a saját élelmiszer termesztése segíti a szülőket abban, hogy megakadályozzák az alultápláltság vagy a vitaminhiányos betegségek kialakulását. A tanulmány részleteiről  A vizsgálatot az afrikai és ázsiai országokban, köztük Nigériában, Ghánában, Indiában, Kambodzsában, Mozambikban, Ugandában, Kenyában és Burkina Fasóban végezték. Megismertették a nőket az otthoni gazdálkodással, majd vizsgálták ennek gyermekekre gyakorolt…

Tovább olvasom

A zöldség és a gyümölcs közel 16 százalékkal lett drágább

Tizenkét hónap alatt, 2019. októberhez viszonyítva az élelmiszerek ára 6,5 százalékkal nőtt, ezen belül Az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 15,7, a párizsi, kolbászé 13,4, a cukoré 11,6, a liszté 11,0, a munkahelyi étkezésé 9,3 százalékkal lett magasabb – írja jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 6,1, ezen belül a dohányáruk 9,3 százalékkal drágultak. A szolgáltatásokért 2,4 százalékkal többet, a járműüzemanyagokért 5,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. 1 hónap alatt, 2020. szeptemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek.

Tovább olvasom

DK: Luxus lett Magyarországon a bevásárlás

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint egyre kevesebb ember tudja megvásárolni a friss gyümölcsöket: a legújabb statisztikai adatok szerint az élelmiszerárak éves szinten átlagosan 7,9 százalékkal nőttek, ám a friss gyümölcsök 46 százalékkal kerülnek többe. Az ellenzéki párt közleménye szerint a brutális emelkedés miatt a szegények, nyugdíjasok, nagycsaládosok már képtelenek megvenni a kora őszi friss gyümölcsöket. A DK szerint felfoghatatlan, hogy Magyarországot annyira lepusztította az Orbán-kormány, hogy sokan egy kiló szilvát vagy almát sem tudnak megfizetni. Azt írják: „Mi, európai magyarok figyelmeztetünk: az Orbán-rezsimnek semmit sem számít a magyar emberek egészsége,…

Tovább olvasom