A leginkább az, hogy biztosan nem a véletlen műve, hogy az évek óta hangoztatott „akkumulátor-nagyhatalom leszünk” lózungokat feltűnően elhagyta, egyenesen hallgatott erről, mivel rájött, hogy a lakosság körében hatalmas ellenállás alakult ki a kínai akkugyárak környezetszennyező és mérgező üzemeinek idetelepítésével szemben. Orbán Viktor tegnap bejelentette, hogy megyei és országos tömegközlekedési bérleteket vezetnek be, az LMP szerint sokat elmond az egész évértékelőről, hogy ez az egyetlen mondat, amire érdemben reagálni lehet. Bakos Bernadett, a zöldek Parlamenti képviselője szerint ez a beszéd egy közvetett beismerés volt, hiszen Orbán egyáltalán nem beszélt az…
Tovább olvasomCímke: Fidesz
A kormánymédiában már a történelem „legembertelenebb zsarnokságának” és a gonosz birodalmának nevezik az uniót
Egészen elképesztő kifejezések használatára ragadtatta magát egy erősen kormánypárti nézeteket valló zsurnaliszta a csütörtöki Magyar Nemzetben. Az Európai Unió a poklok pokla és a Fidesz retorikáját a legnagyobb szélsőségekig eltoló cikkíró szerint a legjobb lenne kilépni ebből a borzalmas szövetségből. Hogyan jutottunk idáig? Erősre sikeredett a központi kormánypárti lap, a Magyar Nemzet csütörtök reggeli véleménycikke, melyet a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének egykori vezetője, a fideszes sajtóban gyakran felbukkanó, profilja szerint Erdélyben élő Borbély Zsolt Attila írt. A döbbenetes részletekről a 444.hu számolt be. A gonosz birodalma című cikk egyfelől az elmúlt években szinte már…
Tovább olvasom„Idén nem emelkedik a gáz, a távhő és az áram rezsicsökkentett ára”
Ezt az energiaügyi miniszter jelentette be. A rendszerhasználati díjjal sem fog senki trükközni, legalábbis ez az ígéret. Csak remélni tudjuk, hogy nem történik akkora pálfordulás, mint tavaly, amikor februárban és márciusban még nagyon szépek voltak az ígéretek, aztán jött a feketeleves. Az áram, a gáz és a távhő rezsicsökkentett lakossági ára sem fog emelkedni egész évben – mondta az energiaügyi miniszter az MVM energetikai konferenciájának nyitó előadásában a Portfolio beszámolója szerint. Lantos Csaba azt is közölte, hogy a rendszerhasználati díj sem fog változni idén. A tárcavezető hozzátette, hogy – a kormány korábbi döntésének…
Tovább olvasomA Fidesz EU-biztosa máris kimagyarázta a kínos beszólást – nem a képviselőkről beszélt
„Hány hülye van még?” – kérdezte a véletlenül bekapcsolva maradt mikrofonján át jól hallhatóan Várhelyi Olivér. De máris jött a magyarázkodás, nem úgy értette, bocsánatot kér, de nem is az EU képviselőit hülyézte le, hanem a mellette ülővel egy teljesen más beszélgetésből emeltek ki egy mondatot. Bizonyára így lehet, ismét mindenki tévedett… Várhelyi Olivér kedden délután az Európai Parlamentben a felszólalása után, vélhetően abban a hitben, hogy a mikrofonja ki van kapcsolva, az mondta: „Hány hülye van még?” Az esetről a Borsod24 is beszámolt. A kijelentés óriási botrányt okozott az…
Tovább olvasomKellemetlen: a Fidesz magyar EU-biztosa véletlenül lehülyézte a többi EP-képviselőt
Pontosabban nem véletlenül hülyézte le, hanem véletlenül bekapcsolva maradt a mikrofonja, így ezt az egész világ hallotta anélkül, hogy erről Várhelyi Olivér tudott volna. Több, mint ciki. Nem az első fideszes, akinél a bekapcsolva maradó mikrofon ilyen lebukást hoz. Várhelyi Olivért az elmúlt időszakban sok bírálat érte, vizsgálatot is követeltek ellene, amelynek nyomán most az Európai Parlamentben faggatták. Többek közt azt rótták fel neki, hogy miért nem határolódik el erőteljesebben a boszniai szerb vezető, Milorad Dodik szakadár törekvéseivel szemben. Most az Európai Parlament képviselői faggathatták Várhelyit, bárki tehetett fel neki kérdéseket. Úgy tűnik,…
Tovább olvasomSzokásos: Donáth pert nyert a kormánymédiumok ellen, hazudott a TV2, az Origo és a Ripost is
Már szinte alig telik el hét, hogy ne mondaná ki a bíróság, hogy valamelyik Fidesz-közeli médium valótlanságokat állított és ezzel lejáratott egy-egy ellenzékit. Ezúttal Donáth Anna nyerte meg a perét az említettekkel szemben. De minden megy tovább és ezt is mi fizetjük. Az ország, ahol következmények nélkül tehetünk meg bármit, ha felülről védenek. Lezárult a több éven át tartó pereskedés, amelyet Donáth Anna indított a kormánysajtó több orgánuma ellen, mert azok 2019 nyarán több lejárató cikkben támadták. „Csak a szokásos történet: hazudtak, ahogy mindig is hazudni szoktak, mi pedig nem hagytuk…
Tovább olvasomFelmérés: A 40 év alattiak körében a Kutyapárt a legnépszerűbb ellenzéki párt
Sőt, ebben a korcsoportban a Fidesztől sincsenek messze. Ha csak a negyven évesnél fiatalabbak szavazhatnának, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt valószínűleg a legnagyobb ellenzéki párt lenne – sőt, ebben a korcsoportban kis híján a Fideszt is behozta. A Medián Facebook-oldalán közzétett adatok szerint a 18-39 éves korcsoportban legutóbbi felmérésük szerint ugyan a Fidesz a legnépszerűbb, de támogatottsága csupán 22 százalék. Az MKKP 19 százalékkal áll a második helyen, és a Momentumot is 16 százaléknyian támogatják. A Medián még decemberben készítette felmérését. A felmérés részadataiból az is látható, hogy a Mi…
Tovább olvasomNem nyithatnak újra a bezárt borsodi posták – a vállalat szerint a háború és a szankciók miatt
De még mindig van egy hatalmas logikai csavar a történetben. Orbán Viktor és a Fidesz eddig minden egyes brüsszeli szankcióra igent mondott, megszavazta. Ezek szerint a kormánynak köszönhetjük, hogy sem Miskolcon, sem a más településeken bezárt postahivatalokat nem nyitják újra. Ha azonban az önkormányzatok és adott vállalkozások úgy gondolják, ők működtethetik, de a Magyar Posta azzal védekezik, hogy így is több hivatalt üzemeltet, mint ami a jogszabályi kötelessége lenne. Hurrá. A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének…
Tovább olvasomSzilágyi: Csöbör Katalin és a Fidesz annyi mindent megígért Miskolcnak és semmi sem valósul meg
Az ellenzéki összefogás DK-s önkormányzati képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy a Fidesz a választások előtt milyen ígérethalommal és mennyi szalagátvágással kábította a miskolci és környékbeli lakosokat. Azóta pedig láthatjuk, hogy a legtöbb ígéret elszállt már a messzeségbe. Az újabb kétharmad után már kevésbé fontosak a miskolciak a Fidesznek, ahogy azt már 2010 óta megszokhattuk. Erre hívta fel a figyelmet Szilágyi Szabolcs, önkormányzati képviselő. A miskolci önkormányzat Velünk a Város frakciójának DK-s önkormányzati képviselője szerint, 2010 óta Miskolc mostohagyereke az országnak. A kormányzat tizenhárom év alatt, ha nagyritkán figyelmet is…
Tovább olvasomHihetetlen, de még Orbán és Zelenszkij kézfogását is politikai célokra használja a Fidesz-KDNP
Így manipulál a média. Az európai találkozón az ukrán elnök és a magyar miniszterelnök kétoldalú eszmecserét folytatott egymással. A kézfogást viszont különös módon Orbán Facebook-oldalán egészen érdekes szögből és mondanivalóval tették közzé. Több kormánypárti szavazó és politikus máris sokat látott a dologba. De nézzük csak meg jobban azt a kézfogást. Orbán Viktor kezet fogott Volodimir Zelenszkijjel. Egy ilyen aktusnak nem kéne hírszámba mennie, diplomáciai körökben ez mindennapos: egy ország vezetője kezet fog egy másik ország vezetőjével. Hogy Magyarország mennyire nem hajlandó közösséget vállalni az Ukrajnát támogató EU-s országokkal, az jelzi…
Tovább olvasom