Stummer nyílt levele Csöbör Katalinnak: Ön viselkedésével cserben hagyta az alsózsolcai és miskolci embereket

Megosztás

A térség megválasztott országgyűlési képviselője bokros teendői miatt “nem tudott jelen lenni” sem a múlt heti, sem a most keddi lakossági fórumon. Voltak azonban, akik vették a fáradságot és ott voltak. Stummer János nyílt levelet intézett Csöbör Katalinhoz, úgy véli, nemcsak politikusként, hanem emberként is látványosan megbukott az akkugyár ügyében mutatott viselkedésével.

Váratlanul megtörte a több mint egyhetes hallgatást Csöbör Katalin, aki látványosan elmenekült a nyilvánosság elől az akkugyárral szemben kialakult jól látható ellenállás miatt. Alsózsolcai létére is bomba sikerként tálalta a veszélyes üzem idetelepítését, ám azóta a heves tiltakozások hatására finomította véleményét, de még mindig nem ellenzi az akkugyár idehozatalát. Erről éppen csütörtökön nyilatkozott a kormánypárti megyei lapnak.

Kicsit sem győzte meg a helyi lakossággal szemben a Fidesz pártérdekeit támogató Csöbör a szintén képviselő Stummer Jánost, aki igen éles hangvételű nyílt levelet intézett a kormánypárti képviselőhöz amiatt, hogy ennyire látványosan nem védte meg a polgárokat, akik közül jó eséllyel rengetegen éppen rá szavaztak másfél évvel ezelőtt. De az akkor volt, most meg most van, éppen nincsenek választások… Íme Stummer levele:

“NYÍLT LEVÉL ALSÓZSOLCA ÜGYÉBEN a körzet fideszes országgyűlési képviselőjének, Csöbör Katalinnak.

Tisztelt Csöbör Katalin!

Valószínűleg Ön is látta már azokat a fényképeket, amik a tegnapelőtti alsózsolcai lakossági fórumon készültek, de azért megmutatok közülük önnek most én is néhányat. Nézze csak meg jól ezeket az embereket. Ők azok, akiket ön a héten bemutatott viselkedésével orvul cserbenhagyott.

Van közöttük idős, fiatal, bizony ott volt a Közösségi Házban kedden Alsózsolca apraja-nagyja. Én ott voltam közöttük. Örültek nekem, pedig csak egy gyüttment voltam, nem is odavalósi, de egy olyan gyüttment, aki nyújtotta feléjük a kezét és segíteni akar nekik.

Ellentétben azzal az emberrel, önnel, akit bár a körzet többsége tavaly tavasszal képviselőnek megválasztott. Ön nem a kezét nyújtotta azoknak, akik most félnek, hanem flegmán hátat fordított a sajátjainak.

Ön, kedves Csöbör Katalin ott Alsózsolcán nem “csak” egy körzetes országgyűlési képviselő. Ön odavalósi, ezek az emberek, akiket ezzel a lépésével elárult, az ön ismerősei, szomszédai, egykori iskolatársai, egykori barátai.

Ön nem csak politikusként bukott meg kedden, de emberként, Alsózsolca polgáraként is. Ön saját akaratából tette nyilvánvalóvá, hogy nem tartozik ezek közé a tisztességes, józan gondolkodású, értelmes és bátor emberek közé.

Ön most bizonyosan azt gondolja, hogy majd csak elmúlik ez a vihar. Lecsendesül majd a nép, aztán szépen okosan meg lehet majd nyitni azt az akkumulátor-daráló üzemet ott a település szélén, a Karmelitából kapott politikai parancsnak megfelelően.

Ön téved, képviselő asszony. Ezt az árulást ön nem fogja lábon kihordani, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ne csak Alsózsolcán, de a választókerület többi településén is tudják meg önről, hogy ha a helyzet és a Főnök úgy kívánja, ön bárkinek hátat fog fordítani.

Ön téved, ha azt gondolja, hogy az a parlamenti szék a ciklus hátralévő részében is olyan kényelmes marad, mint amilyen eddig volt. Téved, hogy ennek 2026-tól lesz folytatása. Alsózsolca elárulása után ez nem lehetséges.

Még véletlenül sem a legjobbakat,

Stummer János – Momentum”

Éles szavak. Egyetértünk az ellenzéki képviselő véleményével?

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek