Hiába küzdöttek bajtársuk életéért

Saját bajtársukhoz riasztották tegnap a Szikszói és az Encsi Mentőállomás egységeit. A mentők ugyan perceken belül helyszínre értek, de Barna Sándor gépkocsivezető bajtárs életét a hosszas újraélesztés ellenére sem tudták megmenteni. Sándor 2005 óta szolgálta odaadóan hivatását, kezdetben a Szikszói Mentőállomáson, majd a megye több állomásán is teljesített szolgálatot. 2010-től a Tiszaújvárosi Mentőállomáson szolgált, ahol nagyon kedvelte a közösség. A 13 éve alatt számtalan életet mentett meg, rengeteg szakmai képzésen vett részt, és mindenki tudta róla, hogy imádja hivatását. Ezenkívül a legnagyobb szeretettel mentorálta fiatalabb kollégáit. Miután eredeti szakmája kőműves…

Tovább olvasom

Több mint 3600 esetet láttak el a mentők szilveszter éjjelén

35 kiskorú került kórházba túlzott alkoholfogyasztás miatt. Országszerte 3608 esetet láttak el a mentők szilveszter éjjel, ebből 704-et a fővárosban – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál közleményében azt írta, a közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek, belgyógyászati rosszullétek mellett 188 embert szállítottak kórházba túlzott alkoholfogyasztás miatt, közülük 35-en kiskorúak voltak. A mentőket országszerte 19 esetben riasztották pirotechnikai eszközzel kapcsolatos kéz, arc, szemsérülésekhez. via hvg.hu

Tovább olvasom

Kórházba szállítása közben támadt a rendőrre egy borsodi nő

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a 34 éves nő ellen az Ózdi Járásbíróságon – olvasható az Ügyészség közleményében. A vád szerint 2022. júniusában egy ittas, továbbá kábítószer és fájdalomcsillapító fogyasztása miatt bódult állapotban lévő nő tisztázatlan körülmények között kizuhant egy ózdi társasházi lakás ablakán. A nő az alatta található előtetőre, onnan egy parkoló személygépkocsi szélvédőjére, majd végül a földre esett, miközben könnyű sérüléseket szenvedett. Az esetről bejelentés érkezett a segélyhívó központhoz, akik mentőt és rendőröket irányítottak a helyszínre. A nő az egészségügyi…

Tovább olvasom

Mentővel kellett kórházba vinni Hoppál Pétert a Parlamentből

A politikus bejegyzése alapján vakbélműtét miatt volt szükség a mentőkre. A frissen kinevezett kulturáért felelős államtitkár Facebookra posztolt fotót egy mentőből, a kép mellé írt szövegből pedig az derül ki, hogy a Parlament épületéből vitték kórházba. „Parlament – mentő – kórház – vakbél műtét”– írta Hoppál Péter, aki az emojikat sem felejtette le. Bejegyzéséből az derül ki, hogy feltehetően már túl van a műtéten, legalábbis úgy fogalmazott: „Istennek és az orvosoknak hála, lábadozom”. via 444.hu; Fotó: Hoppál Péter Facebook

Tovább olvasom

A balesetező kamionosra minden bizonnyal őrangyalok vigyáztak

Lánya ballagására igyekezett szabadnapján Fejér megye vezető mentőtisztje, amikor Pest megyében egy kamion csapódott előtte a szalagkorlátnak – írta az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán. A mentőtiszt megvizsgálta az 50 év körüli sérültet, aki ekkor már nem lélegzett. Miközben értesítették a mentésirányítást, megkezdte a sofőr újraélesztését, amihez egy éppen arra járó orvos házaspár is csatlakozott. A mentők kiérkezéséig egymást váltva végezték a mellkasi nyomásokat, ami végül sikerre vezetett és a férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba.

Tovább olvasom

Kemény napjuk volt a szerencsi mentősöknek

Bodrogkeresztúron egy 60 év körüli nőhöz riasztották őket, akire fia talált rá otthon – közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala. A mentésirányító instrukciói alapján a bejelentő megvizsgálta a beteget, aki már nem lélegzett. A bejelentő rögtön megkezdte édesanyja újraélesztését az utasítások szerint, amit a rövid időn belül kiérkező szerencsi bajtársak emelt szinten folytattak. Az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően, az asszonyt stabil állapotban szállíthatták kórházba, majd újabb esethez riasztották őket. Még aznap a helyi tüdőgondozóban esett össze egy 70 év körüli férfi, akinek az újraélesztését már megkezdték az ott dolgozók. Ide is…

Tovább olvasom

Mentővel ütközött egy autó Szerencsnél

Mentőautónak ütközött egy személyautó péntek délelőtt a 3622-es úton, Szerencs közelében, a balesetben az autó vezetője, a mentőápoló, a mentőautó sofőrje és a szállított beteg is megsérült – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Az autó sofőrje Szerencs irányából Prügy felé tartott, amikor – feltehetően a jeges úttesten – megcsúszott, és áttért a szemközti sávba, ahol nekiütközött a mentőnek. A helyszínelés idejére a rendőrség lezárta az érintett útszakaszt, a forgalmat Prügy felé terelték – írták. atv.hu/MTI

Tovább olvasom