Csöbör Katalin hirtelen megváltoztatta véleményét, de még mindig NEM ellenzi az akkufeldolgozó Alsózsolcára telepítését

Megosztás

A fideszes képviselő “nagyon szeretett volna részt venni a lakossági fórumon, de hivatalos elfoglaltsága miatt sajnos nem tudott elmenni.” Jócskán finomított eddigi véleményén, de továbbra sem ellenzi a mérgező akkufeldolgozó üzem Alsózsolcára telepítését. Szinte minden kérdésre kitérő választ adott és lebegtetett Csöbör Katalin, ahogyan arra számítani is lehetett.

Pedig a kormányzati húrokat pengető Boon.hu készítette az interjút, de a jelenlegi helyzetéből nagyon nehezen tud Csöbör Katalin jól kijönni. Pláne azok után, hogy néhány napja még bomba sikerként tálalta az Alsózsolcára telepítendő akkugyárat, mindenféle környezeti kockázat nélkül. A látványos ellenállás hatására azonban megváltozott némileg a hangnem, most már rendkívüli módon várja a környezetvédelmi hatósági eljárás eredményét, köztük azt is, amit az alsózsolcaiak indítottak más szakértőket is bevonva.

Az interjúból az derül ki, hogy az elmondottak alapján Csöbör szinte semmiről nem tudott és nem is ért a témához. Ugyanakkor hirtelen azt emeli ki a legjobban, hogy számára “a településen élők egészsége és biztonsága a legfontosabb”. Akkor miért nem volt ott legalább az egyik tájékoztatási fórumon? Illetve miért nem harcol tíz körömmel az ellen, hogy az egyik legfontosabb vízbázisunk kellős közepére települjön egy ilyen, mérgező anyagokkal dolgozó gyártóüzem? Idézet a csütörtök este leközölt interjúból:

Természetesen teljes mértékben az alsózsolcaiak mellett állok (ott állhatott volna két fórumon is az elmúlt héten…), alsózsolcaiként nem is tehetnék másként. Fontos hangsúlyozni, hogy jelenleg a környezetvédelmi hatósági eljárás folyik, magam is kíváncsian várom az eredményét” – mondta. Hozzátette: örülök, hogy az alsózsolcaiak önkéntes szakértőket is bevontak az ügybe. „Írják össze a kockázatokat és az aggályaikat a gyárral kapcsolatban, és feltétlenül juttassák el azokat nekem, hogy megfelelő fórumokon képviselni tudjam a szempontjaikat, és egyúttal küldjék meg azokat a környezetvédelmi hatóságnak is” – húzta alá. Arra is kitért, hogy a törvényeket és a környezetvédelmi előírásokat mindenkinek be kell tartani, a legkisebb környezetvédelmi kockázat sem merülhet fel az újrahasznosítóval kapcsolatban. (Nyílt titok, hogy de, felmerül.)

„Ez mindannyiunk érdeke. De még tart a környezetvédelmi hatósági eljárás, és a lakosság által felkért szakértői csoport is gyűjti a lehetséges kockázatokat, nyilván meg kell várjuk ezek eredményét” – mutatott rá. Azt is kiemelte: természetesen nagyon szerettem volna ott lenni a lakossági fórumon, de hivatalos elfoglaltságom miatt sajnos erre nem tudtam elmenni. Alapvető érdekem és feladatom, hogy a beruházással kapcsolatban teljeskörű információkkal rendelkezzem. „Partnerség híján üzleti tárgyalásokon nem vettem részt, így nem ismerem az előkészítés részletet. Nincs információm arról, hogy az önkormányzat mit tárgyalt a céggel” – szögezte le.

Meg kell várni a környezetvédelmi hatósági eljárás eredményét – Csöbör Katalin.

Arról is beszélt, hogy a beruházás finanszírozása nem az ő kompetenciája. Arra a kérdésre, hogy támogatja-e a gyár megvalósítását azt válaszolta: „Jelenleg sem támogatni, sem ellenezni nem tudom, hiszen egyrészt nem vagyok szakember, másrészt egyelőre a hatósági eljárás még zajlik, és a civil szerveződés is gyűjti az üzemmel kapcsolatos lehetséges kockázatokat, de határozottan leszögezem, hogy a településen élők egészsége és biztonsága a legfontosabb” – mondta.

Vajon ha lesz következő lakossági tájékoztatási fórum, ott megjelenik a képviselő asszony? Vajon ha bomba sikerként tálalta eredetileg internetes oldalán a beruházás Alsózsolcára telepítését, akkor hogyhogy azt mondja most, hogy sem támogatni, sem ellenezni nem tudja? Ha most zajlik a környezetvédelmi hatósági eljárás, akkor miért írta azt néhány napja saját közösségi oldalán, hogy “A világ első környezetterhelés nélküli újrahasznosító üzeme”? Mégiscsak lehetnek kételyek? Kérdések özöne merül fel az alsózsolcaiakban, a miskolciakban és mindenkiben, aki nem a Fidesz szekerét tolja.

Amennyiben valóban komoly kétségek merülnének fel a veszélyekkel kapcsolatban (természetesen nem a kormány által felkért szakértők véleménye alapján, aminek az eredménye előre borítékolható), akkor Csöbör Katalin képes lenne kiállni és azt mondani, hogy hiába akarja a Fidesz mindenáron idetelepíteni ezt az üzemet, márpedig ide nem fognak hozni akkugyárat Alsózsolcára? Mi ezeknek a kérdéseknek a megválaszolását várjuk kíváncsian, bár erősen költőinek tűnnek.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek