A cikket először átírták, amikor vélhetően jóval az élesítés után kapcsoltak, hogy a gyönyörű születésnapi köszöntőben végig jelen időben beszélnek Jíri Menzelről, aki viszont két és fél éve már nincs az élők sorában. Először egy rendkívül szánalmas magyarázkodást tettek közzé és kissé átírták a cikket. Mivel ez még borzalmasabb képet festett, végül az egészet törölték. Jirí Menzel ma nyolcvanöt éves – kezdődött a 2023. február 23-án publikált írás a Magyar Hírlapban. A február 23 stimmelt, az 1938-as születési dátum is, de a szép köszöntőt Menzel mégsem érhette meg. Az írás…
Tovább olvasomCímke: Fidesz
Akár törvényt is hozhat a szélsőbaloldali csoportosulások ellen a Fidesz
A kormánypárt frakcióvezetője a „Kitörés napja” rendezvényen történt események után sürget szigorítást. A Fidesz-frakció határozott célja, hogy ne engedjen semmilyen teret a szélsőséges baloldali vagy erőszakos csoportosulásoknak – mondta a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Kocsis Máté hozzátette: ha ehhez törvényt kell majd alkotni, akkor azt fogjuk tenni” – szemlézte az elhangzottakat a HVG. Kocsis Máté a „Kitörés napja” rendezvényhez kötődő erőszakos cselekményekkel indokolta mindezt, megjegyezve: új jelenség, hogy magyarországi szélsőbaloldaliak behívnak külföldieket az országba, akik aztán magyar állampolgárokat vernek az utcán ránézésre. A kormánypárti politikus…
Tovább olvasomAz EU adott 1,5 milliárdot oktatási célokra, de nálunk elcsalták, ezért most visszakérik
Az Olaf már a sokadik hatalmas visszaélésre bukkan Magyarországon. Annak idején, amikor a 2010 előtti kormány beszerzéseit vizsgálta ugyanez a szervezet és gondokra hívta fel a figyelmet, a Fidesz-KDNP hangzatosan lobogtatta ezeket a jelentéseket. Vajon ezzel is ugyanúgy eldicsekszik, vagy azóta Soros-szervezetté vált az Olaf? A felső körök ugyanis a jelentés szerint éppen a diákoktól lopták el az összeg igen nagy százalékát. Iskolai számítógép-vásárlásra és a tanárok képzésére adott pénzt az EU Magyarországnak, de az unió csalás elleni hivatala szerint a 3,6 millió eurós támogatást elcsalták, így a pénz visszakérését…
Tovább olvasomÍme az új törvényjavaslat: a dohányboltok mintájára jönnek a „nemzeti tüzépek”
Bizonyára hatékony lesz a szektor újrafelosztása, a trafikoknál is nagyon bejött… már akiknek. A kormány gyakorlatilag a teljes építőipari anyagellátást maga alá akarja gyűrni, és a nemzeti tüzépekkel „udvari beszállítói” hálózatot alakítana ki. Az exportra szánt építőanyagokat szabott árszinten vásárolná fel a kormány, az árukészletből pedig Nemzeti Építőanyag Kereskedéseket állítana fel – derül ki a HVG birtokába jutott építészeti törvény javaslatából. A rendelkezések egy sor uniós alapelvvel és az alaptörvénnyel is ütköznek. A Magyar építészetről szóló törvény javaslata három jelenleg hatályos törvényt: az épített környezet alakításáról, a településkép védelméről és…
Tovább olvasomA fideszes Kiss János alaposan beolvasott a miskolci városvezetésnek a vár ügyében
A hét egyik negatív szenzációja Miskolcon, hogy a jelek szerint könnyen torzóként félbemaradhat a Diósgyőri vár rekonstrukciója. Elfogyott a pénz, erről pedig az ellenzéki városvezetés tartott sajtótájékoztatót a napokban. Most azonban a Kiss János a kormányzat helyett az önkormányzatot teszi felelőssé a munkálatok botrányos leállása miatt. „Nem rendelte meg a városvezetés a pótmunkát a kivitelezőtől” – állítja Kiss János. A miskolci városháza sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált dr. Kiss János országgyűlési képviselő. „Úgy tűnik, hogy a sokpárti baloldali koalíció sajnos képtelen megbirkózni a várral. Kezdjük ott, hogy a vár felújításának első üteméért…
Tovább olvasomMiskolchoz kötődő Facebook-oldalon terjeszkedik a kormánypárti média
Lapunkhoz intézett üzenetében egy olvasónk nemrégiben különös dologra hívta fel a figyelmünket, miszerint a Fidesz látszólag helyi ügyekkel foglalkozó Facebook oldalakba csomagolva próbálja terjeszteni a propagandát. Példaképpen megemlítette a Kiss János országgyűlési képviselőhöz köthető Élhető Diósgyőrért Egyesület bejegyzéseit, valamint Bajusz Gábor miskolci önkormányzati képviselő legújabb médiafelületét: Nem ez az első ilyen eset, ugyanis tudvalevő, hogy a korábban a BAZ megyei 2-es választókerület előző képviselője, Hubay György által működtetett, nem túl aktív Facebook fiókot most Hollósy András önkormányzati képviselő vette át, aki magas fordulatszámon pörgeti a propagandagépezetét. Utánanéztünk az említett Facebook…
Tovább olvasomA Fidesz-közeli szervezet azt kéri, innentől ne tartsanak farsangot, mert eltereli a figyelmet Jézusról
A Fiatal Családosok Klubja szerint Jézus kereszthalálára kellene figyelni és nem holmi vidám ünnepeket tartani ilyenkor. Közleményüket meg is fogalmazták és nyilvánosságra hozták, kormányzati szabályozást várnak az ügyben. Egy Fidesz-közeli „civil szervezet”, a Fiatal Családosok Klubja arra kéri a közintézmények vezetőit, hogy mától ne szervezzenek farsangot az óvodákba és iskolákba: az ugyanis elterelheti a gyerekek figyelmét a nagyböjtről, a „Jézus kereszthalálára és feltámadására való lelki felkészülés időszakáról.” A Ficsak egy szerdai közleményben emlékeztetett, hogy hamvazószerdával elkezdődött az idén április elejéig tartó nagyböjt időszaka, egyesületükhöz pedig állításuk szerint több szülői bejelentés…
Tovább olvasomÚjabb 700 millió euró támogatást kap hazánk az EU-tól, de azonnal zárolták is a pénzt
Európát továbbra sem sikerült meggyőzniük a fideszes politikusoknak arról, hogy hazánkban tökéletes a korrupció elleni fellépés és küzdelem, itt minden egyes uniós cent a megfelelő emberekhez kerül. Újabb komoly pénzösszegben részesülhetnénk, de Orbán és kormánya egyelőre gátja ennek. Varga Judit ellenállása pedig a Pegasus-bizottsággal való együttműködésben szintén nem valószínű, hogy sokat segítene a helyzeten. További húszmilliárd euróval egészíti ki az európai uniós helyreállítási alapokat az a jogszabály, amelyet a tagállamok tanácsa kedden fogadott el. Magyarországot a teljes keret 3,51 százaléka illeti meg, ami valamivel több mint 700 millió euró (több…
Tovább olvasomNincs vita az akkumulátorgyárakról a Parlamentben, mivel a Fidesz-KDNP nem ment el
A magyarországi demokrácia egyik ismérve, hogy kétharmaddal az ember bármit megtehet. Ezt a Fidesz már elég régóta köszöni szépen és (vissza)él vele. Nem is csoda, hogy az Orbánék számára igen kellemetlen témáról, a kínai akkumulátorgyárakról nem kívánnak vitázni, ezért inkább a kormánypárti képviselők távolmaradásukkal ellehetetlenítik az ülést. Az utóbbi 13 év alatt tizenhatodszor. Annak ellenére sűrűn kezdeményez rendkívüli parlamenti ülést a Fidesz-KDNP-s kétharmad árnyékában az ellenzék, hogy a NER elmúlt 13 éve alatt már 15 hasonló akció hiúsult meg a kormánypártiak bojkottja miatt – írja a Hvg. A mai, az…
Tovább olvasomAlakszai főispán: Sokkal jobb borsodinak lenni, mint tíz évvel ezelőtt, csak Miskolc adósodik el
A megyei kormányhivatal kormánymegbízottjaként 2020 őszétől dolgozik a megyénél Alakszai Zoltán, aki a sors és a Fidesz döntéseinek következtében hiába kapott ki 14%-kal az önkormányzati választáson Veres Páltól Miskolcon, a kormány ezzel egy évvel később kvázi a polgármester fölé helyezte. Úgy véli, a kormány kitűnő munkát végez Borsodban, jó itt élni. Azóta munkakörét már nem kormánymegbízottnak, hanem főispánnak nevezik, ahogy a megyét pedig vármegyének. A személy azonban nem változott és a pártlogó sem. Hogyan látja Alakszai megyénk jelenét és jövőjét? Erről kérdezte a Boon munkatársa az egykori jegyzőt. Milyen évet…
Tovább olvasom