A női lét nehézségei Magyarországon – Borkaitól Novák Katalinig

A nők megítélése sosem volt mentes a szélsőségektől. Miközben Leonardo da Vinci örökérvényűvé tette Mona Lisa mosolyát, a római Szent Péter-bazilikában Michelangelo Pietája az anya fájdalmának márványba vésett „megtestesülése”, addig Batthyány Gyula 1916-ban festett Kurtizánok című festménye a női lét egy másik arcát mutatja meg. Egyébként ennek a festménynek a becsült értékét 9-18 millió forint közötti összegben határozta meg egy aukciósház, amikor aukcióra bocsájtotta. Egyszóval a nőnek sokféle megítélése van a társadalomban, a közgondolkodásban és a közbeszédben is. Azonban amíg a művészet egyfajta szellemi magasságban mutatja meg és teszi örökérvényűvé,…

Tovább olvasom

Borkai: Ez nem fogja semmivé tenni azt a megaláztatást, amit velem tettek

A szexbotrányába belebukott fideszes polgármester azután nyilatkozott, hogy ítéletet hoztak a szexvideó ügyében, az egyik közelálló fiatal hölgy is érintett volt. „Nem kárpótol engem az, hogy mit és mennyit fognak kapni. Nem vagyok büszke arra, amit tettem, de ez egy magánéleti dolog, ami csak a családomra és rám tartozott, senki másra” – nyilatkozta Borkai Zsolt, Győr szexbotrányába belebukott korábbi fideszes polgármestere a Blikknek. Borkait azután kereste meg a lap, hogy a Győri Járásbíróság másfél millió forintos pénzbüntetéssel sújtotta annak az ikerpárnak az egyik tagját, amelyik együtt jachtozott az Adrián a volt politikussal. Az ítélet szerint…

Tovább olvasom

Kifejezetten lányokat keres maga mellé ügyvédjelöltnek a Borkai-féle szexorgia egyik főszereplője

Bár a hirdetés önmagában is első látásra némi magyarázatra szorul, ehhez egy óriási adalék a botrányos horvátországi videó a fideszes NER szabadidős tevékenységéről. A kommentelők pedig szintén rárepültek az erősen kifogásolható megfogalmazás miatt. Miért éppen lányokat? A Borkai Zsolt-féle híres adriai szextúra egyik főszereplője, Rákosfalvy Zoltán civilben ügyvéd. A NER-es jogász-üzletember a botrány ellenére sem esett ki Orbán Viktor kegyeiből: az övé maradt például a győri, a pécsi és a miskolci kaszinó is. Illetve az ügyvédi irodája, amely most facebookos hirdetésben keres ügyvédjelöltet. Ami azonnal megragadja az olvasó szemét, az az, hogy valami…

Tovább olvasom

A Borkai-ügyben a zsarolási szál már a vádemelésnél tart, a korrupció ezek szerint rendben van

Semmiképpen nem helyénvaló, ha egy ember megzsarol egy másikat egy ilyen felvételsorozat nyilvánosságra hozásával, de azért talán így is furcsa, hogy a felvételeken szereplő fiatal hölgyek EU-s pénzekkel lettek kitömve – ám ez a jelek szerint a hatóságoknak nem jelent problémát. Az ügyészség hat emberrel szemben emelt vádat, ötükre börtönbüntetést kért. Három-három, egymással rokoni kapcsolatban álló nő és férfi ellen emelt vádat a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség szerdán az „ördög ügyvédjeként” elhíresült botrányhoz kapcsolódó zsarolási ügyben. Az ügyészségi közlemény ugyan nem nevezi meg Borkai Zsoltot és társaságát, de az kikövetkeztethető, hogy az ügy…

Tovább olvasom

„Íme az Orbán-show” – fideszes fejeket vetített a kormánypárt székházára Jakab Péter

„A Fidesz egész épületeket elfedő, ellenzéket gyalázó óriásplakátokkal lepte el Budapestet. A hazugságra illik igazsággal válaszolni. Egyenesen a Fidesz székház falán. Íme az Orbán-show. Álszent, álkeresztény műsor. Jövőre kikapcsoljuk” – írta a Facebookon Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje egy szerda reggeli posztjában. A mellékelt fotón Orbán Viktor, Kaleta Gábor, Szájer József és Borkai Zsolt képmása látható a Fidesz-székház falára vetítve. Jakab egy korábbi bejegyzésében az látható, hogy a rendőrök az adatairól faggatják a székház előtt – írja a Telex.hu. A politikus megmozdulása egyértelmű válasznak tűnik a Fidesz gyurcsányozós óriásplakátjaira. via…

Tovább olvasom

Azért nem folytatódott Borkaiék orgiája, mert elfogyott az óvszer

Cikksorozat indult a HVG360-on a Borkai-botrány kirobbanását előidéző adriai orgia eddig ismeretlen részleteiről. Az első rész leginkább azt részletezi, hogyan kerültek a hostess-lányok a hajóra.  A tanúvallomások által rekonstruált történet szerint a négy fiatal nő utaztatását egy Z. nevű férfin keresztül szervezte le Rákosfalvy Zoltán ügyvéd, Borkai barátja. Rákosfalvy Zoltán meglepetésnek szánta a nőket, azok érkezéséről Borkainak eredetileg nem volt tudomása. Az ügyvéd Jánossal találkozott a lányokkal a MOM Parkban. A Trogirból kihajózó hajón a három említett győri férfin kívül három további férfi volt jelen, akik szintén jól menő vállalkozók voltak. Egy Ervin nevű vendéglátóson kívül a többiek mind magángéppel repültek Trogirba, ami…

Tovább olvasom

Újra jelentkezett “Az ördög ügyvédje”, Orbánt is említi és hatalmas dobásokra készül

A Borkai Zsoltról az addig nem tudott, alternatív valóságot is nyilvánosságra hozó, még mindig nem ismert személy jóval nagyobb neveket dobott be a kalapba és ehhez 100 milliót sem sajnál. Váratlan fordulat: a Facebookon-jelentkezett be “Az ördög ügyvédje”, az az ismeretlen valaki, akinek “neve” a 2019-es önkormányzati választásokkor került be a köztudatba. Akkor Borkai Zsoltról tett közzé pikáns felvételeket, most valami sokkal nagyobbra készül – írja a Blikk.hu. Ismert, a 2019-es önkormányzati választás legnagyobb botránya volt a győri ügy, mikor “Az ördög ügyvédje” néven tett közzé valaki az akkori polgármesterről,…

Tovább olvasom

Ismét meg lehetett úszni: Polt Péterék megvédték Borkai Zsoltot, nem jutott el a vádemelésig a feljelentés, az ügyészség elkaszálta

Igazából lehetett rá számítani, hogy saját egykori emberüket nem hagyják a vádlottak padjára kerülni, Borkai Zsoltot is megvédte az Orbánhoz évtizedek óta hű Polt Péter és az általa vezetett Legfőbb Ügyészség. Nem jutott el vádemelésig az a feljelentés, amit Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője tett Borkai Zsolt, korábbi győri polgármester ellen, amiért földeket adott el az Audinak. A földek eladásával kapcsolatban tavaly több feljelentés is érkezett, és 2019 novemberében el is kezdett nyomozni a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt. Borkai ellen azért…

Tovább olvasom