A fideszes politikus örömmel vett részt az EU-s pénzből megvalósult fejlesztés átadóján, de valamit elfelejtett

Csaknem 300 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból újította fel a borsodi kistelepülés, Ormosbánya a sportközpontját. Riz Gábor fideszes országgyűlési képviselő is jelen volt az átadón, ahol learathatta a babérokat, ugyanakkor azt elfelejtette megemlíteni, hogy a projekt az EU társfinanszírozásával valósulhatott meg.

Tovább olvasom

Megelőznék az újabb környezeti katasztrófát a Sajó völgyében

Átfogó környezetvédelmi projektet indított három jelentős intézmény – a Kassai Műszaki Egyetem, a Miskolci Egyetem és az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság – a Sajó vízgyűjtő területének vizsgálatára. A kutatás különös figyelmet fordít a térségben található felhagyott bányák és meddőhányók környezeti hatásaira, mivel ezek komoly veszélyforrást jelenthetnek a folyó ökoszisztémájára.

Tovább olvasom

Arról beszélt a helyettes államtitkár Miskolcon, hogyan tudna hazánk az EU legtöbbet olvasó országai közé kerülni

A végéhez közeledik a Magyar Géniusz program, amely a rendszerváltoztatás utáni időszak legsikeresebb országos programja – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára kedden Miskolcon, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének (MVMSZ) közgyűlésén.

Tovább olvasom

Egyre több a szlovák ingatlantulajdonos Észak-Magyarországon

A határmenti településeken kicsit másképpen működik az élet, mint az ország belső részében. Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi településeiről ugyanis gyorsan elérhetőek a nagyobb szlovák városok, így megéri akár vásárolni is kimenni, bizonyos termékeket ugyanis jóval olcsóbban lehet beszerezni, mint Magyarországon. A tehetősebb szlovákok pedig arra jöttek rá, hogy az elnéptelenedő magyar települések számukra új otthonként szolgálhatnak. Kétrészes cikkünkben annak igyekeztünk utánajárni, mennyiben változott az EU-hoz történő csatlakozásunk óta, az elmúlt 20 évben az élet a határmenti településeken.

Tovább olvasom

Novemberi kulturális kavalkád Borsodban – az állami kultúrpolitika jegyében

Különleges kulturális programsorozatnak ad otthont november elején Borsod-Abaúj-Zemplén megye két jelentős települése, Edelény és Miskolc. Az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című rendezvénysorozat keretében gazdag programkínálat várja az érdeklődőket november 8. és 10. között.

Tovább olvasom

Kultúrák találkozása a szőlősorok között: francia borásznő sikertörténete Tokaj-Hegyalján

Berecz Stéphanie - Fotó: Dancsecs Ferenc

A tokaji borvidék évszázadok óta vonzza a borkedvelőket és szakértőket világszerte, de az utóbbi években egy különleges történet bontakozott ki a szőlősorok között. Berecz Stéphanie, egy francia borásznő, aki a Loire-völgyből érkezett, új színt hozott a magyar borkultúrába, miközben saját sikertörténetét írta Tokaj-Hegyalján.

Tovább olvasom