Von der Leyen: Az árplafon lehet a megoldás a gázárra

Megosztás

Az Európai Bizottság elnöke szerint az EU-nak többet kell tennie a kiugró árcsúcsok és az energiapiac manipulálása ellen.

Érdemes európai uniós szinten fontolóra venni a villamosenergia-termelésre felhasznált gáz árplafonjának, az úgynevezett ibériai modellnek a bevezetését – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.

A csütörtökön kezdődő kétnapos EU-csúcsra való felkészülésként rendezett plenáris vitán az elnök kijelentette, hogy Oroszország újabb fejezetét nyitotta meg az ukrajnai háborúnak, ismét háborús bűncselekményeket követett el. A civil infrastruktúra elleni célzott támadások azzal az egyértelmű céllal, hogy elvágják a polgárok víz-, áram- és fűtésellátását a tél közeledtével, színtiszta terrorcselekményeknek minősülnek – mondta, majd hozzátette:

támogatnunk kell Ukrajnát, amíg csak tudjuk, amíg csak kell, de Európát is meg kell védeni Putyin orosz elnök energiaháborújától.

Mint mondta, az Európai Bizottság határozott jogalkotási keretet javasol a válság kezelésére: ahelyett hogy a tagállamok túllicitálnák egymást, az EU-nak közösen kell gázt vásárolnia, a földgáztárolók feltöltéséhez szükséges mennyiség legalább 15 százalékára vonatkozóan kötelező lesz a kereslet összevonása, az érintett vállalatok gázvásárlási konzorciumot hozhatnak létre.

Néhány tagállam – magyarázta – jobban függ az orosz gáztól, mint mások, különösen a tengerpart nélküli közép-európai országok, de ha az ellátási láncok integráltak, és a gázellátás akadozik egy országban, akkor az hatással lesz minden tagállamra. Ezért tehát a gázmegosztás létfontosságú.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a tagállamok öt éve kötelesek szolidaritási megállapodásokat kötni régióbéli szomszédiakkal, de eddig negyven lehetséges megállapodásból csak hat jött létre, ezért – jelentette be – általános szolidaritási megállapodás lép hatályba, amíg az egyéni megállapodások meg nem köttetnek.

Elmondta továbbá, hogy az EU-nak még többet kell tennie a kiugró árcsúcsok és az energiapiac manipulálása ellen. Oroszország egy év leforgása alatt 80 százalékkal csökkentette a csővezetékes gázszállításokat, az EU pedig mindeközben megbízható beszállítók révén diverzifikálta beszerzéseit.

Tizenöt százalékos megtakarítást értünk el, a tárolóinkat 92 százalékig feltöltöttük, ellenálltunk az orosz zsarolásnak. De az ellenállásnak megvan az ára, a háztartások gázszámlája megnőtt, a cégeknek egyre nehezebb fenntartani a versenyképességüket

Von der Leyen szerint a nagy gazdasági bizonytalanság idejét éljük, és Brüsszel aggódik az európai versenyképesség miatt. Fel kell gyorsítani a befektetéseket a megújuló energiaforrásokba és az infrastruktúrába is, ugyanis a tiszta energiára való átállás Európa válasza az energiaválságra.

Forrás: HVG.hu

Kapcsolódó cikkek