A magyar kormány megvétózta az EU és 79 afrikai, illetve csendes-óceáni ország megállapodását

Megosztás


Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója közgyűlésen felszólította a magyar kormányt, hogy szüntesse meg a Cotonou utáni AKCS–EU-megállapodás jóváhagyásának vétóját – írja az EUrologus a szaklaphoz eljuttatott közlemény szerint.

Az EU és 79 érintett ország közötti stratégiai megállapodás az előző, nagyon hasonló húszéves szerződést váltaná fel. A megállapodás célja, hogy az EU és az AKCS-országok közösen reagáljanak olyan globális kihívásokra, mint a demokrácia és emberi jogok, az éghajlatváltozás, valamint a migráció. Ez utóbbi rész miatt vétózta meg a szerződést a magyar kormány.

Az eset előzménye, hogy 2015-ben az EU és a leginkább érintett afrikai országok vezetői elfogadtak egy 16 konkrét lépést tartalmazó cselekvési tervet a migráció kezelésére. Az EUrológus cikke szerint az aláírók vállalták, hogy küzdenek az illegális bevándorlással szemben, és minden további formaság nélkül elfogadják bármely, az Európai Unió valamely tagállama területén illegálisan tartózkodó állampolgárának hazatérését és visszafogadását.

Szijjártó Péter szerint ugyanakkor biztonsági, gazdasági, egészségügyi fejlesztéseken keresztül vezet az út ahhoz, hogy az afrikaiak otthon maradjanak.

„Nem arra kell megállapodást kötni Afrikával, hogy az afrikaiak jöjjenek Európába, hanem arra, hogy az afrikaiak maradjanak Afrikában”

 fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter tavaly decemberben. A mozambiki közgyűlés társelnöke, a szociáldemokraták európai parlamenti képviselője, Carlos Zorrinho az EUrológus cikke szerint a következőket mondta:

„Az egyenlők közötti multilateralizmus az egyetlen konkrét előrelépési út ezekben a sötét időkben, amikor úgy tűnik, a nacionalizmus, a háború és a bizalmatlanság uralkodik a nemzetközi színtéren. Az AKCS–EU KPK egy világítótorony, amelyet meg kell őrizni és meg kell erősíteni. Itt az ideje, hogy Orbán kormánya feloldja vétóját, és átadja a lehetőséget ennek a döntő fontosságú Gyűlésnek a továbblépésre.”

via Telex

Kapcsolódó cikkek