Megvétózta a globális minimumadót Magyarország kormánya

A minimumadó egy 15 százalékos adó lenne, amelyet azonban csak a legnagyobb vállalatoknak kellene fizetniük 750 millió euró csoportszintű árbevétel fölött. Az adóelkerülések érdekében a világ több mint 140 országában vezetnék be, a az OECD és a G20 országok égisze alatt, de ehhez kell igazítani az EU-s szabályozást. A magyar kormány érvelése szerint versenyhátrányt jelentene, ha Európában hamarabb alkalmaznák a szabályokat, ezért nem támogatják most ezt a jogszabályt. Egészen tavaly őszig ugyanez volt a helyzet, Magyarország addig elutasította a minimumadót, aztán támogatta – egészen mostanáig. “A globális minimumadó bevezetése adóemelést,…

Tovább olvasom

Karácsony szerint Miskolc is kaphat közvetlenül az EU-tól forrásokat

Karácsony Gergely főpolgármester Brüsszelben tárgyal azokról a régiók számára is elérheő EU-s forrásokról, ami révén lehet „például zöld rezsicsökkentés Budapesten, hogy kapjunk pénzt az EU-tól a panelprogram folytatására, épületek felújítására és szigetelésére – közölte Facebook-oldalán. A támogatások célja, hogy modern és környezetbarát közösségi közlekedési eszközöket tudjunk vásárolni és lecserélhessék az elöregedett járműparkunkat” – foglalta össze Karácsony. Szerinte az „Európai Bizottság döntése nyomán Miskolc, Pécs és Budapest fog valamennyi közvetlen forrást kapni a 2030-as klímacél elérésének érdekében”. Ez véleménye szerint még kevés, ha „továbbra is visszatartják a Magyarországnak járó EU-s forrásokat”.…

Tovább olvasom

Felszólította az EU-biztos Magyarországot: szüntesse meg a benzinár-megkülönböztetést

Ha ez nem történik meg, az akár bírósági eljárást is vonhat maga után – áll a Palkovics Lászlónak címzett levélben. Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa szerdán felszólította Magyarországot, hogy függessze fel a külföldi rendszámú járművekkel szembeni diszkriminatív üzemanyagárakat, különben bírósági eljárást kockáztat – írja a Reuters alapján a Telex. Breton a magyar technológiai és ipari miniszternek, azaz Palkovics Lászlónak címzett levelében egyrészt tájékoztatást kért Palkovicstól arról, hogy mi indokolja az intézkedést, illetve hogy meddig lesz érvényben a benzinárstop és a megkülönböztetés. Emellett felhívta a magyar miniszter…

Tovább olvasom

Megszavazták: 2035-től nem forgalmazhatnak az EU-ban új benzines és dízeles autókat

Attól az évtől kezdve már csak olyan új autót lehet vásárolni az Unióban, ami elektromos hajtású, ezzel is csökkentve a légszennyezést. Az Európai Parlament tagjai plenáris ülésen vitatták meg és szavaztak a Fit for 55 klímavédelmi csomagról, amelynek célja az EU károsanyag-kibocsátásának legalább 55%-os csökkentése 2030-ig. Elfogadták, hogy 2035-től az EU-ban csak olyan új autót lehessen vásárolni, ami elektromos hajtású. A csomag egyik legfontosabb eleme, a károsanyag-kibocsátás kereskedelmének reformja viszont nem ment át a szavazáson, mivel a baloldali és zöld képviselők szerint kompromisszumos a javaslat nem volt elég ambiciózus, míg…

Tovább olvasom

A momentumos Berg Dánielt ismét megválasztották az európai liberálisok alelnökének

Kongresszust tartott a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) nevű európai pártcsalád, amin kétharmados többséggel választották meg újabb két évre alelnöknek Berg Dánielt – írja közleményében a Momentum. A hattagú alelnöki csapatnak Berg Dániel az egyetlen férfi tagja. A politikust 2019-ben két évre választották meg, szintén nagy többséggel. Berg programjában határozottabb európai kiállást hirdetett az illiberális rendszerek ellen. Emellett olyan Európa-párti erőkkel szeretne szorosabb szövetséget megteremteni, mint Emmanuel Macron francia elnök pártja, A Köztársaság lendületben. Kiemelt kép: MTI

Tovább olvasom

Üzenet Orbánnak: egy nap kiderül, mivel zsarolnak az oroszok

Kemény üzenetet fogalmazott meg Orbán Viktorról az Európai Néppárt – a Fidesz korábbi pártcsaládja – frakciójának külügyi szóvivője azt követően, hogy kiderült: a magyar kormány Kirill pátriárka, az ortodox egyház feje miatt blokkolja az újabb Oroszország elleni szankciós csomag elfogadását. Az Európai Unió befagyasztaná az orosz ortodox egyházat vezető Kirill pátriárka vagyonát. Az egyházfő Putyin feltétlen támogatója és tanácsadója, és kiáll az oroszok által indított háború mellett is. A 444.hu szerint szerdán reggel kellett volna az uniós nagyköveteknek végleges formába öntenie a szankciós csomagot, de sajtóhírek szerint ekkor jelezte a magyar nagykövet, hogy nem tartja…

Tovább olvasom

Magyarországot kivéve az EU összes tagállama a lehető leghamarabb kivezeti az orosz kőolajat

A tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács még ma szeretne megegyezni az orosz kőolajra kivetett uniós embargóról – közölte egy neve elhallgatását kérő uniós diplomata a Euronewsnak. Ha létrejön az egyezség, az Orbán Viktor győzelmét jelenti, mert időkorlát nélküli mentességet kap Magyarország az embargó alól. Információnk az összes többi tagállam elkötelezett abban, hogy a lehető leghamarabb megszabaduljanak az orosz olajtól. A magyarok viselkedése feszültséget szült a tagállamok között, mert többen kételkednek abban, hogy Budapest valóban a technikai akadályok miatt ellenzi a szankciókat. – mondta. Az Európai Tanács még ma megegyezhet az…

Tovább olvasom

Polt Péter: Magyarország „elvi okok miatt” nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez

„Az Európai Ügyészség (EPPO) létrehozásának célja az unió pénzügyi érdekeinek védelme volt. Magyarország – bár a szuverenitást érintő elvi okok miatt nem csatlakozott a szervezethez – arra törekszik, hogy az EU pénzügyi érdekeit ugyanúgy, vagy akár hatékonyabban védje, mint teszi azt az EPPO” – jelentette ki Polt Péter legfőbb ügyész Bécsben, az Európai Uniós tagállamok ügyészségeit tömörítő szervezet, a Network ülésén. Beszélt a legfőbb ügyész az Európai Csalás Elleni Hivatallal (OLAF) kialakult, általa hatékonynak nevezett közös munkáról is. Kiemelte, hogy a szervezettel a Legfőbb Ügyészség idén februárban együttműködési megállapodást is kötött. Beszámolója szerint…

Tovább olvasom

Fél éven belül megszüntetné az orosz kőolaj vásárlását az Unió

Többek között ez is szerepel az új szankciós csomagban, arról nincs egyelőre szó, hogy Magyarország felmentést kapna. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán reggel az Európai Parlament plenáris ülésén ismertette az EU hatodik szankciós csomagját – számolt be róla a HVG.hu. A csomagot, amelyet ma vitatnak meg a tagállamok EU-hoz akkreditált nagykövetei, a következők alkotják: További személyeket vesznek fel azok listájára, akikkel szemben beutazási tilalmat és vagyonbefagyasztást rendelnek. Ezek a személyek olyan magas rangú katonatisztek és más személyek, akik háborús bűnöket követtek el Bucsában. Kizárják a nemzetközi…

Tovább olvasom

Az új EU-s jogszabály szigorúan büntetné az álhíreket terjesztő weboldalakat

Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament tárgyalói szombatra virradóra megállapodtak az illegális, valamint a hamis online tartalmak terjedésének hatékony kezelését és az alapvető jogok védelmét a digitális térben védelmező új szabályokról – írja a HVG. A digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály (Digital Services Act, DSA) a felhasználók számára biztonságosabb és nyitottabb digitális tér létrejöttét, a vállalatok számára egyenlő versenyfeltételeket biztosít. A DSA célja, hogy megvédje a digitális teret a jogellenes tartalmak terjesztésével szemben, csökkentse a demokratikus folyamatokra és a közbiztonságra negatív hatást gyakorló szolgáltatások megjelenését, a nemi alapú erőszakra,…

Tovább olvasom