Polt Péter: Magyarország „elvi okok miatt” nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez

Megosztás

„Az Európai Ügyészség (EPPO) létrehozásának célja az unió pénzügyi érdekeinek védelme volt. Magyarország – bár a szuverenitást érintő elvi okok miatt nem csatlakozott a szervezethez – arra törekszik, hogy az EU pénzügyi érdekeit ugyanúgy, vagy akár hatékonyabban védje, mint teszi azt az EPPO”

– jelentette ki Polt Péter legfőbb ügyész Bécsben, az Európai Uniós tagállamok ügyészségeit tömörítő szervezet, a Network ülésén.

Beszélt a legfőbb ügyész az Európai Csalás Elleni Hivatallal (OLAF) kialakult, általa hatékonynak nevezett közös munkáról is. Kiemelte, hogy a szervezettel a Legfőbb Ügyészség idén februárban együttműködési megállapodást is kötött. Beszámolója szerint a magyar ügyészség az OLAF igazságügyi ajánlásainak száz százalékában eljárást indít, vagy ha már folyamatban van egy eljárás, az igazságügyi ajánlásokat beépíti a munkába. Az OLAF igazságügyi ajánlásai alapján indított esetekben Magyarországon 67 százalék a vádemelési arány, míg az uniós átlag 37 százalék.

Éppen az OLAF-fal való szoros együttműködéssel indokolta, hogy miért nem csatlakozik Magyarország az Európai Ügyészséghez. Mint mondta:

így garantálható, hogy bizonyosan a magyar hatóságok tudomására jussanak az EU pénzügyi érdekeit sértő cselekmények – tette hozzá Polt Péter. Kifejtette, mindez azt is jelenti, hogy az OLAF – közvetett módon – a magyar ügyészség tevékenysége révén, képes érvényesíteni az Unió büntetőigényét, amelyet más tagállamok esetében közvetlenül az EPPO lát el.

A legfőbb ügyész előadásában azt mondta, hogy az Európai Ügyészség idén márciusig már nyolc európai nyomozási határozatot bocsátott ki Magyarország felé, ezekből hármat már teljes egészében végre is hajtottak a magyar ügyészek.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek