A tervek szerint az építkezés 2024-ben fejeződik be, de ha elkészül, csúcstartó lesz a maga kategóriájában. Már megvan a tervezett költségvetése is, bár az utóbbi években megszokhattuk, hogy ezeket érdemes fenntartással kezelni. Évek óta húzódik a Sátoraljaújhelyre megálmodott gyaloghíd megvalósítása. Az első elképzelések 2017-ben születtek, de akkor még egy üveghidat terveztek a Szárhegy és a Várhegy közé (címképünkön). Az ügy több fordulatot is vett mire az idén júliusban Szamosvölgyi Péter polgármester aláírta a kivitelezővel a szerződést. Most Wáberer György, a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos adott közre új információkat a…
Tovább olvasomCímke: építés
Ígéret: Diósgyőrben is megépül egy korszerű üzletközpont
A városrész álma is teljesülhet, apró bökkenő, hogy a Kiss János által megígért üzletközpontról semmi valódi konkrétumot, de még hozzávetőleges dátumot sem tudhattunk meg egyelőre. De azért bizakodjunk. Dr. Kiss János miniszterelnöki biztos és Sántha Gergely, a DVTK elnöke adnak hírt egy várható diósgyőri fejlesztésről. A DVTK-stadion szomszédságában egy új kereskedelmi és sportközpont létesülhet. Régóta küzd ugyanis e városrész azzal, hogy nincs a környéken egy korszerű üzletközpont, ami gyors és kényelmes bevásárlást tudna biztosítani, és a szabadidősport környékbeli hívei is új helyszínekre vágynak. Ez a helyzet már évek óta foglalkoztatja…
Tovább olvasomFolyamatosan épül Paks II, itt tartunk jelenleg
Öt komplexumban, összesen 18 építmény létesítése zajlik már most. Benyújtotta a két új atomerőművi blokk reaktortartályainak gyártási engedélykérelmét a Paks II. Zrt. az Országos Atomenergia Hivatalnak. Folyamatban van a két új paksi atomerőművi blokk reaktortartályainak gyártási engedélykérelmezése, a Paks II. Zrt. beadta az erről szóló dokumentációt az Országos Atomenergia Hivatalnak. Erről Süli János, a két új atomerőművi blokk létesítéséért felelős tárca nélküli miniszter az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságában történt meghallgatása után tájékoztatta az MTI-t. A kérelem benyújtása újabb jelentős mérföldkő a projekt életében – írta honlapján a Paks II. Zrt. Süli János…
Tovább olvasomOlyan szupergyár épül Borsodban, hogy még a fővárosból is vonzza a szakembereket
Csak az építkezésén háromezer munkás dolgozik folyamatosan, a MOL új alapokra helyezte a vegyipart Borsodban. A gyár vezetőinek elmondása szerint amint a tervek szerint 2022-ben, legfeljebb 2023-ban beindul a gyártás a kibővített komplexumban, kétségkívül Borsodban lesz az ország vegyipari fővárosa. A Mol vegyipari transzformációjának zászlóshajója lesz az a jövőre elkészülő, több üzemet magába foglaló komplexum, amelynek jelenleg is zajló építkezésén csaknem háromezer munkás dolgozik. Ez sokat elárul a beruházás nagyságáról, de még ennél is árulkodóbb mutató, hogy a tervek szerint a nagyjából egy év múlva induló poliol-üzem az európai gyártás…
Tovább olvasomElkezdődött a munka, épül a Szeleta-park a Bükk kapujában
Különleges látogatóközpont születik, ahol a Bükki Nemzeti Park élővilágát tekinthetjük majd meg. Szerdán alapkőletétel, eldördült a startpisztoly. Munkagépek jelentek meg az elmúlt héten a korábbi Herman Ottó Emlékpark területén, ott ahová a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) a Szeleta-park nevű, a Bükki Nemzeti Park élővilágát és a terület történeti emlékeit bemutató különleges látogatóközpontot tervezi. A különböző Facebook-os fórumokban a hozzászólók már tudni vélik: néhány, a majdani épület útjában álló fát is kivágtak a területen, a földmunkákat pedig bárki megtekintheti, aki a Csanyikban vagy a környékén jár. A beruházás megkezdését régóta…
Tovább olvasomA kormány négy-öt további repülőteret építtetne vidéki városokban
Rengeteg további helyen pedig üzleti célú leszállópályákat. Az urizálás fel se merüljön bennünk, ez a lakosság érdeke lehet. A kormány célja, hogy Magyarország a régióban a legfejlettebb szállítási infrastruktúrával rendelkezzen és maximálisan kihasználja a földrajzi fekvéséből származó adottságait – mondta az MTI szerint Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára a Kelet-Európai Intermodális Konferencián Budapesten. Magyar Levente beszélt arról is, hogy a kormány asztalán van egy átfogó repülőtér-fejlesztési stratégia, melynek fontos eleme a légi áruszállítás földi kiszolgáló elemeinek bővítése. Az államtitkár szerint az a cél, hogy minden jelentősebb…
Tovább olvasomMár nincsenek a turbókörforgalom útjában a fák, kivágták őket
A kivágott kétszáz fa és cserje helyett a dupláját ígéri a kivitelező. Megkezdődött hétfőn a Vörösmarty utca szélesítésének, illetve a Vörösmarty-Király utcák kereszteződésében kialakítandó turbókörforgalom építésének útjában álló fák kivágása. A munkálatokat már jó előre beharangozta a beruházást koordináló Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). Szóvivőjük pénteken a Miskolc Televíziónak telefonon nyilatkozott, a riportban elmondta, a fák kivágását az építési engedélyben a városnak is jóvá kellett hagynia, és a pótlással kapcsolatban is megtörténtek az egyeztetések az önkormányzattal. – Összesen kétszáz fát, illetve cserjét vágnak ki, viszont a kivitelezőnek ennek dupláját, tehát…
Tovább olvasomTöbb fa kivágásával jár a turbókörforgalom megépítése
Az említett fák az építkezés útjában vannak, de a kivitelező azt ígéri, a körforgalom területén, illetve Miskolc más, erre kijelölt helyein a kivágott fák számának többszörösét pótolják. Megkezdődik jövő héten azoknak a fáknak a kivágása, melyeket érint a Vörösmarty és Király utcák találkozásában kialakítandó körforgalom építése, valamint a Vörösmarty utca négysávosítása – közölte szerkesztőségünkkel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). A cég közölte, a kivitelező a kivágott fák és cserjék helyett többszörös mennyiségben fog hasonló növényeket telepíteni a körforgalom területén, a Vörösmarty utcán és a munkaterületen belül, továbbá a miskolci…
Tovább olvasomA kormány bő két éve lefújta az új hokicsarnok építését, mert sokallták a 25 milliárdos költséget, most megépül 32 milliárdért ugyanaz
Egészen tipikus magyar történet a Fidesz-KDNP kormány regnálása idején. 2019-ben sokallták Orbánék a 25 milliárdot egy csarnokra, most minden oké, hogy több, mint 32 milliárdra nőttek a költségek. Elképesztő. A 444.hu információi szerint a székesfehérvári közgyűlés pénteken zárt ülésén jóváhagyta, hogy 32,4 milliárd forintért megépüljön az Alba Aréna. Ez egy 6000 férőhelyes multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok, de legfőképpen a székesfehérvári hokicsapat otthona lenne. Az Alba Aréna azért különleges Magyarországon, mert még nem épült fel. Hiába hirdette ki ugyanis a székesfehérvári önkormányzat 2018 őszén, hogy a Market Zrt. (Orbán Viktor barátjának, Garancsi…
Tovább olvasomSátoraljaújhelyen épülhetne meg a világ leghosszabb függőhídja, de évek óta áll a projekt
A gyalogos híd 700 méter hosszú lenne és két hegyet kötne össze. Üveghíd volt az eredeti terv, ebből lett függőhíd, a valóságban azonban semmi nem történt, a 2,5 milliárdos összeg kevés rá, de választási ígéretnek kiválónak bizonyult. Talán nem meglepő, de itt is előkerül Szíjj László neve. Hogyan állunk most? Így indultunk 2017-ben: 700 méter hosszú függőhíd épülhet Sátoraljaújhelyen. Ha elkészül a Szárhegyet és a Várheggyel összekötő híd, ez lesz a világ leghosszabb függőhídja – a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. július 29-én kiírta a pályázatot a Szárhegy és Várhegy közé…
Tovább olvasom