Már nincsenek a turbókörforgalom útjában a fák, kivágták őket

Megosztás

A kivágott kétszáz fa és cserje helyett a dupláját ígéri a kivitelező.

Megkezdődött hétfőn a Vörösmarty utca szélesítésének, illetve a Vörösmarty-Király utcák kereszteződésében kialakítandó turbókörforgalom építésének útjában álló fák kivágása. A munkálatokat már jó előre beharangozta a beruházást koordináló Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). 

Szóvivőjük pénteken a Miskolc Televíziónak telefonon nyilatkozott, a riportban elmondta, a fák kivágását az építési engedélyben a városnak is jóvá kellett hagynia, és a pótlással kapcsolatban is megtörténtek az egyeztetések az önkormányzattal. 

– Összesen kétszáz fát, illetve cserjét vágnak ki, viszont a kivitelezőnek ennek dupláját, tehát négyszáz darab fát és cserjét kell majd ültetnie vegyes összetételben, a kivágási engedélyben előírt minőségben – mondta Kiss Boglárka.

A múlt héten megkezdődtek a közműkiváltások a Király utca, a Vörösmarty utca és a Soltész-Nagy Kálmán utca érintett szakaszain. 

– Itt az északi oldal forgalmi sávjainak a kialakítása és a közműkiváltási munkák miatt félpályás lezárások és sávelhúzások várhatóak. Ezeknek a munka előrehaladtával folyamatosan változni fog, de a kivitelező vállalta, hogy a félpályás forgalmat végig biztosítja, és minden megtesz annak érdekében, hogy a munkák a legkevesebb kellemetlenséggel járjanak a közlekedőknek – hangsúlyozta a szóvivő. 

A közműkiváltások fakivágásokkal is járnak. Az egyeztetések az önkormányzattal már megtörténtek. A fák kivágását az építési engedélyben a városnak is jóvá kell hagynia.  (Minap.hu)

Kapcsolódó cikkek